47 / FARKAS

Tabuk maradványa
A néprajzosok régóta tudják, hogy szerte a világon számos nép nyelvében maradtak fenn ősi nyelvi tabuk nyomai: voltak dolgok, melyeket nem volt szabad megnevezni vagy nem volt szabad néven nevezni, tilos volt kimondani vagy leírni, csak körülírni lehetett őket. (Legtöbb esetben ezek a körülírások maradtak fenn, tanúiként az egykori tabuknak.)
A végtelen sort kezdhetnénk a Teremtővel, Mindenhatóval, a Legfőbb Lénnyel, az Úrral, az Istennel. A keresztény hit egyik alapjául szolgáló zsidó vallásban Isten neve nem mondható ki, nem írható le, miközben szinte minden imádság, áldás, könyörgés kapcsolatban van Vele. Közismert az izraelita vallástudósok „ravasz” megoldása: írásban (a szent írásokban különösen, de minden vallásos tárgyú egyéb írásban is) Isten nevét írásban egy négybetűs kapcsolat (a JHVH tetragramm) jelöli, amely kimondhatatlan (tilos is kimondani, de valószínűleg pontosan nem is tudná senki kimondani, még ha a nem-zsidók megpróbálták is Jehovaként vagy Jahveként nevesíteni). Helyette a nem tiltott megnevezések (éli, adonáj) olvasandók, mondandók, ezek a sémi nyelvekben az istenre alkalmazott szavak (él, elóah, sőt, az allah töve is innen van). Az Egy Istennek nincs saját – egységes – neve, pontosabban minden nyelven jelöli valamilyen szó, amely legtöbb esetben igen ősi és ködbevesző eredetű. A magyar isten szó is bizonytalan származású, még ha egyes nyelvészek megpróbálták is levezetni az „ős” értelmű „is” tőből (lásd a halotti beszédben: „isemüküt Adamut”). Ugyancsak ismeretlen – feltehetően ősi indoeurópai – eredete lehet a német Gott és az angolszász God szónak (valamint skandináv párhuzamaiknak), és nem biztos a szláv bog pedigréje sem. Az újlatin isten-szavak (dieu, dios, dio, dumne-zeu) a – szintén megfoghatatlan – görög theósz latin folytatásából (deus) alakultak ki. A legősibb – és legszentebb – tabu tehát Isten neve, melyet senki halandó nem ismer(het) – és a legtöbb vallási hagyomány tiltja is az istennév indokolatlan szájravételét. Ugyanígy nem ismertük-ismerjük egyes (szinte istenként tisztelt) totem-állatok „igazi” nevét sem: nem volt szabad kimondani-leírni őket.

A régesrégen ravasznak hívott róka (koma) is lehetett ilyen törzsi tabu (valamely ősi finnugor nemzetség titkos óvodai jele…), a melléknévként fennmaradt szó tövéből lett a ma használt róka, a ravasznak vélt csirkefogó, s talán emlékét őrzi a fegyverek ravasz elsütő szerkezete is. Jobb példa a tabunévre a magyar szarvas vagy a farkas. A szarvas állatból – melynek nevét még elsuttogni sem volt szabad az ősidőkben, olyannyira, hogy már nem is tudhatjuk, mi lehetett – ugyancsak a jelzője önállósult.(A tő természetesen a szarv; azaz az „átkosban” a szovjet Volga-autóról terjesztett favicc, miszerint azért van szarvas az elején, mert kiírni azért mégsem akarták – nyelvileg és politikailag nem korrekt…) A farkas neve hasonlóképpen alakult; érdekes módon nem a sokkal méretesebb farkú róka kapta e jelzőt. De így jöhetett létre a disznó „kulturált” megnevezése, a sertés is… Persze nem minden -es, -és, -ás, –as végződésű állatunk sorol ide: a kakas például nem tabunév – hangutánzó szláv szóként vettük kölcsön; hogy a fegyver elsütő billentyűjére miért alkalmaztuk, ugyanolyan rejtély, mint a ravasz esete… Árpád apánk törzsének volt totemállata a legendák szerint a turul, valamilyen sólyom-szerű madár ótörök elnevezésének továbbélése, tetszhalottságából főnixként kelt új életre a reformkor táján (és még újabbra napjainkban). Nem tudni azonban, hogy ez az „igazi” neve, avagy – a kimondhatatlan igazi helyett használt – körülírás ez is. A szláv nyelvekben egyik ismert – később a mi nyelvünkbe is beépült – tabuállatnév a „medve” (a ’medvegy’ szlávul fölismerhetően mézevőt jelent.

A napjainkban is élő – a farkasra meg a szarvasra hajazó – névalkotás már nem totemisztikus indíttatású, legtöbbször humoros vagy gyermeteg: ide sorolható mondjuk a (tapsi)füles… A testrészekből hasonló módon alkotott szavaink legtöbbje egyébként elszakadt az eredeti anatómiai jelentéstől, gondoljunk csak a lábas, a talpas, a vállas, a szemes, a kezes, sőt: kezeslábas, vagy a fejes szavunkra.

(Folytatjuk)

Következik: 48 / ÉTTEREM

(Forrás: nyelvmájszter)

1. bf:
   2013. január 11. 15:46

   medvegy=mézlátó