Jakobovits Miklós alkotása

Életének 77. évében elhunyt Nagyváradon Jakobovits Miklós Munkácsy Mihály-díjas romániai magyar festőművész, muzeológus, művészeti író. 1936-ban született Kolozsváron, a marosvásárhelyi Képzőművészeti Középiskolában érettségizett 1954-ben, majd Kolozsváron, a Ion Andreescu Képzőművészeti Főiskolán szerzett diplomát 1959-ben. A nagyváradi Állami Színház magyar tagozatának díszlettervezőjeként dolgozott, majd középiskolában rajzot tanított.
1965-től a váradi Körösvidéki Múzeum képzőművészeti részlegének munkatársa lett. Tevékeny részt vállalt a város művészeti életének irányításában, a Romániai Képzőművészek Szövetsége nagyváradi fiókjának titkára volt. Rendszeresen jelentkezett a megyei, az országos tárlatokon és külföldi csoportkiállításokon; 1981-ben egyéni kiállítása volt Utrechtben. A nagyváradi Körös-vidéki Múzeum főmuzeológusaként (1985-1997) jelentősen hozzájárult a gyűjtemények gyarapításához. Sasianu Alexandruval létrehozta a nagyváradi Egyházművészeti Barokk Képtárat. Művészeti tárgyú írásai a Fáklya, Utunk, A Hét, Korunk hasábjain, majd önálló kötetekben jelentek meg. Kegyeleti emlékezésünk fejében alább közöljük Piacgazdasáég a művészetben című 1990-es esszéjét, amelynek minden sorából kisugárzik: szerzőjük nem csak paletta, de az írótoll mestere is volt. (Káfé főnix)

Jakobovits Miklós:

PIACGAZDASÁG A MŰVÉSZETBEN

Az Erdélyből elszármazott művészeknél sajnos egy nagyon lehangoló jelenséget látok. Nagy tehetségű, nagy lelki töltettel megindult emberek elveszítették művészi ártatlanságukat, a hozzáállás nemes indítékát, és teljesen kiszolgálói lettek a piacnak, az eladhatóságnak. Ahogy ma korszerűen mondanák, ők már megteremtették a piacgazdaságot. A volt közeli barátok és kollégák teljesen idegenné váltak, hisz a lelki melegség varázsa kötötte össze kapcsolatunkat, elindultak egy idegen úton, a budai oldalon emelkedő ház építése, az új Mercedes kocsi, a hatalmas úszómedence lett a fontos, s a lélekben csökkent a kényszer, apadt a mondanivaló bensőséges ereje, és a szobrászok a valóságos nippekig, édeskés vacakokig, a festők az émelygős, lazúros szószban úszó giccsekig jutottak el.
A tehetség ilyen aprópénzre váltása, a valós művészi értékek prostituálása emberi és jellemi szempontból rendkívül lehangoló, mintha a lélek értékeit bocsátották volna áruba, s a titkos belső varázslatot méregetnék a kufárok, úgy dobálózva a hatalmas összegekkel, mintha a megalkuvásból és huncutkodásból összetákolt mázolmánynak egyáltalán valami értéke lenne.
Senki nem figyel magára, belső értékeire, a mondanivaló belső varázsára, csak a galériák falait kémlelik, a kasszasikert, az eladhatóságot, a művészet áru jellegét, mely nagyobb fertőbe került, mint amilyenben a diktatúrák szorongató nyomása alatt volt.
Mindenki elegáns új ruhába öltözteti piktúráját, hercigkedik, bókol a képek felületén, hogy a felszínes vásárló még jobban meghatódjon, és megtalálja saját ürességének megfelelőjét. A lelki mélységet, a goyai, tapiesi értékeket kiiktatták, és rohan az ecset a műanyag fröccsenéseken, az aládúcolt felületeken, lakkal, lazúrokkal és törlésekkel a hatásos megalkuvás felé, mint virtuóz szélhámosságok, piacra vive az emberi értékeket, megcsalva és rafinált módon degradálva a pozitívan befolyásolható lelkeket is.
A rózsadombi villák sokba kerülnek, mert gyógyíthatatlan sebeket ütnek a közízlésen, megtévesztik az igazi értékek keresőit, egyben nevetséges balekokká alacsonyítják a nagyközönség szemében a tisztességesen érző és kutató művészeket.
Ez a művészi fertő mint ropogó erdőtűz halad, maníros fordulataival maga alá temetve a gyanútlan szemlélőt, a jó szándékú közeledőt, aki a könnyed szélhámosságot modern korunk eleganciájának látja, s a művészek magasabb törekvéseit nehézkesen okvetetlenkedő morcosságnak tekinti.
Akik már ráálltak a csúszós útra, nem tudnak megállni, ahogy emelkedik a hatalmas villa, úgy szakad el minden szál, ami a művészethez kötötte ezeket az embereket, a malter keményedésével együtt lágyul jellemük, már csakis a kép eladhatósága a fontos.
A mélyebbre nézőnek mindjobban kikristályosodik az a nézete, hogy a tehetség nem elég, a jellemnek döntő szerepe van egy mű megszületésében és a művészetről alkotott hiteles kép kialakításában.

1990

(Forrás: Jakobovits Miklós: Helyszín. Gondolatok az erdélyi képzőművészetről. Literátus Kiadó, 1993)

Jakobovits Miklós alkotása