Pataky, a barlanglakó
Pataky Attila, a közismert zenész megint érdekeseket mondott. Szokott ő érdekeseket beszélni – most épp a Frizbiben tette, jó pár nappal ezelőtt, de a gondolatok olyannyira magvasak, hogy érdemes volt rágódni rajtuk egy kicsit. Teljesen ugyan mostanra sem sikerült megemészteni – nagy falat ez, de legalább megpróbáltunk megküzdeni vele.
Kezdjük azon, hogy jön a világvége. Két hét múlva. Ezt mindenki tudja, legfőképpen a maják, állítólag, más kérdés, hogy egy vak hang nem igaz az egész jóslatból, de akkora üzlet, hogy még 21-én délelőtt is terjeszteni fogják. Szomorú, hogy már maguk a maják is tiltakoztak a híresztelés ellen, mégpedig a guatemalai kormánynál, de ez senkit sem érdekelt: az a lényeg, hogy ha már Pataky Attila is terjeszti, akkor biztos. Világvége lesz, és punktum. Vagy nem. És akkor is punktum.
No, de minket ez nem zavar, mondja az énekes, mert mi örökéletű fénylények vagyunk, akik át fognak menni az aranyországba. Igen: aranyországba, feltehetően azon túl kizárólag fénnyel fogunk táplálkozni és egyéb anyagi gondjaink is megoldódnak. Már, persze, ha eltakarítottuk a földi mocskot, mégpedig oly módon, hogy abbahagyjuk az államadósság fizetését.
Itt kissé megakadtam. Ugyanis, ha vége lesz a világnak, akkor vége lesz az államadósságnak is. És ha vége lesz mindennek, akkor aranyország sem létezhet – merthogy nem lesz neki hol lennie.
Dehogynem. A barlangban.
Pataky mester szerint ugyanis a Föld üreges, belülről homorú és a belső felületén él egy civilizáció, már több, mint tizenkétezer éve. Ott, a világnagy üregben. Őt pedig már sokszor elvitték az idegenek – ez nem is csoda, hiszen a titkos társaságok és más herepfedények nem kevesebb, mint hetvenkét földönkívüli civilizációval állnak kapcsolatban.
De ha a Föld üreges, és mi a belső felületén élünk, kifelé meg nincs más, mint szikla, a Világegyetem különben is csak egy kis kosz az egésznek a közepén, akkor nem is beszélhetünk földönkívüliekről, csak földön belüliekről. Vagy hogy is van ez. Régi szamárságot vett elő Pataky: ezt az áltudományos mítoszt egy Hörbiger nevű német feltaláló népszerűsítette annak idején, még az 1910-es években, aztán Hitler is felkarolta. De Amerikában is terjedt – végül a németek a második világháború alatt építettek is egy kísérleti radarállomást Rügen szigetén, ami ennek alapján ellenőrizte volna a német légteret. Teljes kudarcba fulladt a kísérlet: több havi munkával sem sikerült egyetlen szövetséges repülőgépet észlelniük, bár azok akkoriban nap, mint nap hatalmas kötelékekben bombázták a kisebb és nagyobb városokat. A kísérlet vezetőit kivégezték, az állomást megpróbálták elfelejteni. Ha ugyan igaz a történet, mert meglehetősen obskurus forrásból származik.
Mellesleg, ennek a bolondgombának két változata is van: az első az eredeti, Hörbiger-féle, a másik annyiban tér el tőle, hogy aszerint Világegyetem mégiscsak létezik, sőt, nem is a Föld középpontjában, vannak más planéták is, ámde mindegyik üreges, és a lépcsőház a sarki pólusokon keresztül hozzáférhető. Kár, hogy erről sem a Scottnak, sem az Amundsennek nem szólt senki… persze, ezt manapság megbolondítják a Hannebu-legendával is, ami szerint a repülő csészealjakat a németek fejlesztették ki, majd a segítségükkel előbb a Déli-sarkra, aztán meg a Hold sötét oldalára költöztek. Igaz ugyan, hogy Németország továbbra is a helyén van, és bárki meglátogathatja, de a tények ne zavarjanak senkit, fő az elmélet.
Hát, Pataky mester nem először szórakoztat el minket meglepő kijelentésekkel, az már igaz. Fogadjunk, hogy nem is utoljára. Már várható az új Edda-szám: „Minden bolygón jártam már, minden krátert láttam már…”
Hülyének lenni, 1998 óta tudjuk, állampolgári jog.
De azért nem kéne kötelező legyen…
Szele Tamás
(Forrás: gepnarancs.hu)
Pusztai Péter rajza
2012. december 22. 05:55
A tudomány állítólagos (de távolról sem reális) fejlődésével fokozatosan elmünchausenesedünk, ha valóban szindrómává válik, a népszerűség kedvéért kibeszéljük és bebeszéljük magunknak titokzatos, betegesen látomásszerű létezésünket.