Ne kerteljünk, mifelénk Japán időnként divatba jön. Hol ezért, hol azért, van, amikor a politikai kurzus részeként, mint az 1940-es években, van, hogy a küzdősportok vagy a gazdasági teljesítmény miatt, olyan is előfordul, hogy azért, mert egy sajátos gondolkodású közszereplő kijelenti: a két ország népe rokon a Szíriuszon keresztül és kilencet csavarodott a DNS. (Ez utóbbi nem egy magyar népdal, bár úgy hangzik).

Erre fel a magyar ember azt hiszi, ismeri a japánokat, legfeljebb nem tud róluk semmit, de az nem számít, rokonok. Meg ott mindenki kimonóban jár, és földön ülve eszi a szusit. Reggel, délben, este. Meg issza a szakét és jönnek a gésák. Na, ez az, ami nem igaz.

Aki egy kicsit utánanéz, és megtekint pár japán történelmi filmet, elolvas pár szakkönyvet, netán beiratkozik egy alapvető nyelvtanfolyamra – no, az sem tud többet. Tudhatja, hogy négyszáz évvel ezelőtt melyik szamuráj melyik sógun megbízásából melyik kolostort égette fel, de azt már nem, hogy ma miért nem égetnek kolostorokat, illetve mi van e helyett a tartalmas népi szórakozás helyett. Csak az ilyen utánanézős ember már azt hiszi: tud is valamit. Ő sem tud sokat.

A japán üzletfelekkel tárgyaló vállalkozó, pénzember azt hiszi, ismeri a partnereit – dehogy ismeri. A velük kötött megállapodásokat igen, de magukról az emberekről és az őket mozgató rugókról sejtelme sincs. Japán büszke és sikeres ország, ahol mindenki őrzi a méltóságát és erősnek, győztesnek tartja magát – akkor is, ha történetesen éppen veszített. Ha nagyot bukott, akkor is.

Japán éppúgy nem néz szembe a történelmével, mint Magyarország, és ennek ezer olyan következménye van ott, amiről nekünk még sejtésünk sincsen – szerencsére a magyar társadalom belső felépítése rugalmasabb annál, hogy egy általános hazugságrendszer vegye át a helyét a valós tényeknek, folyamatoknak. Sebaj, a társadalom rendszerét éppúgy, mint az oktatásit, most merevítik… reméljük, nem sikerül.

Aki tudni akarja, milyen az igazi Japán, vagy utazzon el oda és töltsön a szigetországban jó másfél évtizedet, vagy ha erre nincs érkezése, olvassa el Ferber Katalin remekbe szabott munkáját, „A másság szigetein”-t, ő ugyanis megtette ezt a röpke kis utat. És a tapasztalatai, következtetései több, mint érdekesek. Lenyűgözőek. Igaz, ehhez szükség volt a szerző kritikus, tárgyilagos, rendszerező elméjére és a kíméletlen, meg nem alkuvó tisztánlátására is. Nem fogadta el a kényelmes hazugságokat a kellemetlen tények helyett, nem hagyta, hogy elterelődjön a figyelme a valós társadalmi-gazdasági folyamatokról.

És szembesíti az olvasót az igazsággal.

Jobb könyvet nem nagyon írtak Japánról magyar nyelven, őszintébbet viszont biztos, hogy egyet sem…

Szele Tamás

(Forrás: gépnarancs.hu)