50 (+ 1) / ÁBÉCÉ

Betűk weltérő rendje
Első (ötvenes + 1 – ez utóbbi bónusz) sorozatom zárásának gazdag és izgalmas szócikket választottam. Mi benne az izgalom? Hogy mindennek, ami nyelv, az ábécéje maga az ábécé. Egyszerű ez, mint az ábécé… Valóban? Hogy mennyire nem, először protokolltanulmányaim során derült ki, milyen bonyolult a rangsorolás egyik fajtája, a betűrend – (ábécé-) szerinti rangsorolás. Pedig megszoktuk már az iskolában (osztálykönyv-napló), a seregben (névsorolvasás), a lexikonokban és szótárakban (melyekben szintén az ábécé a rendszerezés alapja). És mégis… Ábécé és ábécé között nagy különbségek vannak. Már maga a betűsor elnevezése sem egységes (és most hagyjuk figyelmen kívül a nagyon eltérő kínai és egyéb ázsiai betűsorokat illetve rendezési elveket – azokhoz nem konyítok) – mi, ahogyan sokan mások is, ABC-nek hívjuk (magyarul: ábécének, a többiek a maguk kiejtése szerint). A görögök alphabétának – és ennek alapján az oroszok alfavítnak; a héberben is alefbét, arabul alifbá – általában a betűsor kezdő 2-3 betűjének megnevezése. Aki azonban (legalább ABC-szinten) több nyelvet ismer, tudja: a betűk sorrendje is eltér (van pl. héber és arab sorrend, görög és orosz, no meg van a latin); a betűk is el-eltérnek (nem beszélve a diakritikus jelekről, melyek megváltoztatják a betűk ’eredeti’ értelmét, és önálló betűjelként kerülnek be az adott nyelv ábécéjébe. A diplomáciai rangsor-készítésnél (általában országok név szerinti sorba rakásánál) az első eldöntendő kérdés: milyen ábécé szerint… Nemzetközileg bevett szokás az angol ABC, a rendező országnak sokszor lehetővé teszik a saját ABC alkalmazását (például: olimpiák, egyes nemzetközi konferenciák).

Természetesesen eldöntendő az is, hogy az országnév-változatok közül melyiket (hivatalos név, önelnevezés) illetve milyen nyelven használjuk – de ez túlmegy az ABC-problematikán. Az egyes betűk elnevezése is eléggé eltér a különféle ábécékben és különböző nyelvekben (már láttuk fennebb: az a-alpha-alef, bé-béta-bét-bá betűneveknél). Emiatt a betűzés (a spelling) sem olyan egyszerű, mint hinnénk. A szép alkotású írástudatlan szavunk (rímel az első magyar versben szereplő siralom–tudatlanra) azt jelöli, aki nem ismeri az írást, azaz : nem tud írni. Oroszul is ez figyelhető meg a bezgrámotnij-ben, hiszen a görög grammata–ból származó grámota írást, például oklevelet jelent. (Úgy tűnik, nem az olvasás volt a fő elvárás egy írástudónál…) A latin szakszó (illiteratus) eredeti értelme: betűket nem ismerő – ez korrekt megnevezés lehet azokra a nyelvekre is, melyeknek nincs ábécéje, alfabétája… Egyébként a mai nyelvekben túlélő analfabéta vagy illiterátus átvitt és bővebb értelemben ’valamihez nem konyítót’ (pl. zenei analfabéta) vagy általában ostoba, műveletlen embert jelent (különösen az orosz bezgrámotnij). Örök kérdés az is, hogy miért vannak a betűk „ABC-sorrendben”? Az ábécék történelmileg kialakult betűsorok, az adott nyelv betűkészletei. Estelegesnek tűnő egymásutániságuk ősi rendet követ, melynek eredete a múlt ködébe vész. Az írástudók induláshoz mindig bemagolták a betűkészletet – talán a könnyebb memorizáláshoz alakították ki a legősibb betűsorokat. Az egyszerűség kedvéért mi itt főként az úgynevezett „latin” ábécéről beszélünk (s csak érintjük a görög, héber elődöket illetve az arab, cirill rokonokat) – kihagyjuk a más írásrendszerekkel dolgozó vagy nem a latin ABC-n alapuló írásrendszereket valamint a hangok jelölésére más kódjeleket – betűket – használó egyéb írásokat (pl. maja, kínai, japán, hindi, etióp, grúz, örmény, de ide sorolhatjuk a rovásírásokat, az ékírásokat, a hieroglifákat is).

A főníciai ős-betűrenden alapuló ABC jó háromezer éve létezik. A közel-keleti sémi népek feltehetően a fejlett, ám rettenetesen sok jelet használó egyiptomi hieroglifa-írás egyszerűsített (gyorsírói?) változatából alkották meg a maguk alig kéttucatnyi jelét – betűjét – melyekkel minden hangot jelölni tudtak, azaz minden kimondott szót le tudtak jegyezni. Valószínűleg a mai Szíria területén alakult ki az első, ugariti – ékírásos – ábécé, melyet a föníciaiak, a kánaániták és a héberek is eltanultak; tőlük meg a görögök, az etruszkok és a latinok.

A görög ábécé a föníciaiak 22 betűjén alapul, a görög nyelvhez igazítva (fontos különbség például, hogy a sémi nyelvekben csupán a mássalhangzókat jelölték, a görögben a magánhangzókat is; a görög nyelvben akadtak a föníciaiban nem létező hangok is – ezekre új jeleket kellett kitalálni, mint mondjuk az X és az Y). Az etruszkok átvették a görög betűket és sorrendjüket is, de elhagyták a sémi örökségből megmaradt betűneveket (alfa, béta, gamma, stb.) – a betűket magukban ejtették ki (ha szükséges volt, egy magánhangzó segítségével), valahogyan úgy, ahogy most mi is: á, bé, cé, dé, stb. A latinok körülbelül 600 évvel Krisztus születése előtt vették át az etruszk írást ábécéstől – ez a mi ábécénk születési időpontja is. A latin nyelvben is voltak különleges hangok (például a „g”, amely az etruszkból hiányzott), ezekre betűt kellett kitalálni. Minthogy az etruszkból vett latin ábécében a („k” hangot jelölő) „C” a görög ”g” (gamma) helyére került, a latin „g” jelölésére a „C”-ből alakítottak – kis farkincával, de nem Morvay-értelemben – „G”-t… és betették a sorba hetedik betűnek (ABCDEFG…) A latin ábécébe később importáltak még két olyan görög betűt, melyet az etruszkok nem használtak (Z, Y) – így rögzült a 26 betűs „standard” ABC . A „vernakuláris” európai nemzeti nyelvek ábécéi a rómaiak által írt latin ABC folytatásai, önmagukra igazítva. A magyar írásbeliség a latin betűk alkalmazásáéval alakult ki, ábécénk is csak latin betűket használ – némelyiket ún. diakritikus jelekkel kiegészítve (á,é,í,ó,ö,ő,ú,ü,ű), ahogy szinte mindenki más („tisztán”, pótjelek nélkül talán csak az angolok használják a latin ábécét). A 26 betűs latinból a kiegészítésekkel éppen 40 (illetve a QWXY „idegen” betűkkel 44) betűsre formálódott a mi ábécénk, melyben vannak hármas és kettős betűk is: DZS, DZ, TY, CS, stb. Rovásírásos írásbeliségünknek nincs elegendő nyoma, a később létrehozott rovásírásos ábécék a latin alapút követik.

A betűk összességének rendje „magyarul” ábécé – egyes nyelvhasználóknál „ábéce” (valószínűleg elvonással az „ábécéje” „ábécés könyv” típusú szavakból; ilyen képződmény még a vécé betűszóból a véce is: azt hihették más analógiák alapján – pl. récéje, réce – hogy alap-alanyesetben a szó végén nem –é hanem –e van). A betűk „neve” is az ősi sémi alapokra emlékeztet, feltehetően az adott hanggal kezdődő valamilyen szóra (sokszor a betű formája is idézi a jelentést). Számos ábécében van a betűknek „szóértéke” (sőt: számértéke is, gondoljunk csak a mindenki által ismert római számokra – de ez már más tészta; a kabala és a számmisztika világába tartozik inkább); talán, hogy könnyebb legyen bebiflázni az ábécét. A héber alefbét sok betűjében (és a rá hajazó arabban) még a mai tanulók is felismerik az ősi értelmet (pl. bét: ház, gimel: teve); a görögben már nemigen; a cirill betűneveket viszont úgy alkották meg, hogy az adott betűvel kezdődő fontos szóra utaljanak (az orosz ábécében, az azbúkában az A ősi jelentésű „én”-t őriz (kiejtve: az), a B a búka (jelentése: betű), a harmadik betű, a V a vedi a látásra utal, a negyedik, a G a glagolra, az igére. Érdekességnek: a Cirill és Metód által kitalált szláv ábécét „glagolicának” nevezték. A „kirillica” – amit mi cirill írásnak hívunk – jóval később alakult ki és kapta tiszteletből az egyik ABC-feltaláló nevét). Az angol spelling (a betűk kiejtése, a betűzés) őriz néhány ősi betűnév-formát: K-kay, J- jay, H – aitch, Y- wye, Z-zed. Az Y-t több újlatin nyelv nevezi „görög i”-nek (i grec, y griega – még oroszul is igrek a neve, ha a cirill ábécében nem is szerepel); a néma H-nak is hasonló a neve több nyelvben (hache – franciául „ás”, spanyolul „ácse”; a H –betűzése románul is „ás”, de portugálul „agá”, olaszul meg „akka”).

Van egy különleges közismert betűsor is, amiről szólni kívánok : a klaviatúrák ábécéje. Az írógépek billentyűzetét (melyet a számítógépeké is követ) a bal oldalon a felső sor első hat betűje alapján « osztályozzuk ». A QWERTY az első, kiegyezésünk-korabeli (1867) amerikai szabadalom betűsora, máig minden angol klaviatúra így kezdődik. Mi a német QWERTZ sort vettük át, folyamatosan beépítve a klaviatúránkba a magyar ábécé összes betűjét. A betűk elhelyezkedése esetleges, az ABC-sorrendből csak az F,G,H, és a J,K,L maradt meg. A klaviatúrákon helyet kaptak a betűk és a számok mellett az írásjelek (és egyéb, betű- és számírásban gyakran használt jelek is, mint a &, §, ß, #, ° , % ; a +, -, :, ×, =, vagy az E-mailhez szükséges @). A magyar klaviatúrákon balra lent található, a kettősponttal egy billentyűn osztozó záró ponttal (punto final, full stop, Punkt) ezennel befejezem – egyelőre – a szavak bűvölését. Punktum.

(Forrás: nyelvmájszter)