Hadnagy József: Muzungu* óda négy oroszlánhoz

Lazics Asztalánál

Négy ember ül a kamera előtt,
mintha az terepjáró volna
(mit kezdjenek vele?
kettőjük nem is néz bele) –
mert ezek bizony oroszlánok…

Sörényüket szinte látom
fröccsös, vizes,
füstös, könyves,
kávés, kábeles
hallgatásukkal összenőtt
göcsös tekintetük fája alatt,
dús szálai a földig érnek
s végigszaladnak
az erdélyi szavannán,
s azon is túl,
az egész drótgombóc-világon…

Szelíd oroszlánok:
ültem közöttük,
s karcolás nélkül
megúsztam,
tollal, ecsetel nemzett
kölykeiket szívesen
mutogatják, akár
kézbe is vehetők,
hazavihetők,
de senkinek nem ajánlom
– bogos, amit mondok -,
hogy túl közel merészkedve
farkukkal játsszanak,
mert ezek, ismétlem,
oroszlánok,
s nem bámészkodni ülnek ott
az elektronikus
örökkévalóság ablakában…

*muzungu – fehér (ember) Dél-Afrikában

@

Csifó János: Báktáló, Jánas!

Jó szomszédunk, Sanyi bácsi a ’70-es években tette le a kőműveskanalat, s nyugdíjaztatása alkalmával, édesanyám unszolására, búcsúbeszélgetést készítettem a vén kőművessel. Bizony, nem volt könnyű élete. Sokáig Bukarestben dolgozott, aztán a „Konstancia” kikötőt építették, mindenhol megbecsülték az erdélyi mesterembert, de románul halála napjáig sem tanult meg rendesen. Többnyire úgy társalgott az első Ritz telepi román családdal, hogy Sanyi bácsi magyarul válaszolt Onuţan bácsi román kérdéseire, aztán inkább Costi bácsi tanult meg magyarul.
Sanyi bácsi a nevét sch-val írta, de németül csak annyit tudott, mint a suszterinasok: Hansz bolhát fogott in gében, esetleg ájncig cváncig. De ha jegyzőkönyvelték a kocsmában kontratenor fortissimójáért, mindig bemondta a rendőrnek, hogy: „Biztas úr, a Sőnt escéhával tessék írni.
A felvétel Sanyi bácsi lakásán, a nagy szobában készült. Schön Manci néni édesanyámmal a konyhában füleltek. Sanyi bácsi elmesélte a gyermekkorától a második világháborúig az életét. Sírva emlékezett vissza a napra, amikor a fronton Sanyika fia a kezei közt halt meg. 16 éves volt, éppen annyi, mint a frontszolgálatos barátja, aki fegyverpucolás közben tréfából ráfogta fegyverét Sanyikára. – Most meghalsz, te hülye ruszki! – és meghúzta a ravaszt. Ám a fegyverben éles töltény volt. Itthon temették el, de Schön néniék sohasem tudtak belenyugodni a tragédiába.
Témát váltottam, lassan rátértünk a nyugdíjazás előtti idők kőművesvilágára, hogy milyen házakat épített, hogyan kényszerítették be a kisiparost a szövetkezeti rendszerbe, a normázásra, a munkaversenyre. – De én ott is megálltam a helyem, úgy dógaztam, fiam, hogy még élmunkást is csináltak belőlem. Száz lej prémiomot és egy plecsnit adtak melléje. Sós Jóska kezet fogatt velem, de nem álltam meg, hogy oda ne szúrjak neki, mondam: „Ugyé Jóska, hogy könnyebb a polgármesteri székben ülni, mint a kőművesállványon emelni a malterosvedret?” Aszonta nekem: „Ülj le magadnak, Sándar, ezt a csillagat is nekem köszönheted!” – s kitűzte a kabátamra.
Sós Jóskát úgy ismerte, mint a tenyerét. – Terneinél dolgoztunk, jobban mondva csak én dolgoztam, mert ő pallér volt és furt a szakszervezetet bújta. Szónakalt a kizsákmányolás ellen. Ne félj, mert a rendőrségen sokszor kapatt azért a fejire. Azt mondták, hogy illegálista volt, s azért nevezték ki munkás-polgármesternek. De látad, egész nap csak a kétlovas konflisával s a szalmakalapjával furikázik a várasban, aszongya: „Meg kell oldjam a feladatokot, eltárs!”…Akkora marhaságokat csinált sokszor, hogy az egész Vásárhely röhögött rajta, sze’ még Andrási Marci is kifigurázta az egyik színházi műsorban. Sose felejtem el. Egyszer egy cigánasszan’ bément Sós Jóskáhaz, hogy kilenc purdéja van, se lisztje, se cukra nincsen, s nem tud enni adni a purdéknak. Erre Jóska azt mondta neki, hogy neki sincs, de ha tud valahol, szóljon neki is. Erre az asszony azt mondta, hogy ő biza tudná, hogy lehet találni, csakhogy kéne egy olyan papír, ami azt írja, hogy „Aki ezzel az írással megjelenik, annak adjanak egy zsák lisztet és egy zsák cukrat!” Képzeld el, ez a süket Sós Jóska adatt egy olyan papírt, aláírta és még le is pecsételte. Avval az asszan’ lelépett. Mikor Jóska otthon belépik az ajtón, a felesége nekitámad: „Teljesen meghülyültél, te Jóska?” „Miért, te asszony?” „Ideküldesz nekem egy cigánnét, hogy adjak neki lisztet s cukrat, s mutatta a papírt, amit te írtál alá. Olyan cirkuszt csapott, fenyegetett, hogy tudja, honnan van a cukar s liszt… Nem volt mit csináljak, oda kellett adjam. Na, most se cukar, se liszt, drága polgármester elvtárs. Mehetsz a kantinba…” Szinte kikaparta Mariska a Sós Jóska szemét.
Csinált Jóska különbeket is. Összehívtak egy gyűlést a kisállomásra, mert megérkezett a dicsőséges „Szavétunióból” egy vagon segélybúza. Odament Sós Jóska, s felállt egy postásszekérre. Tartatt egy dumát, s azzal fejezte be, hogy „Na mast, eltársok, köszönjük meg lelkes tapssal a baráti orosz népnek a segélyt!” – s kinyitották a vagon ajtaját. De akkor csak odaugrott egy sáramberki ember, s azt mondta, hogy előbb őt engedjük be, mert Sáromberkén, amikor berakták a búzát a vagonba, bent felejtette a kabátját… Abbiza ott is volt az oroszok ajándékbúzája fölött a sáramberki paraszt zekéje. Na, volt ott aztán grimbusz! A sáramberkit elvitték a rendőrök, és Sós Jóska csak annyit mondott, hogy ebben az osztályellenség keze van benne! Eltársok, legyünk éberek!
Sokat mesélt Sándor bácsi Sós Jóskáról, a városról, édesapámról, hogy a suszter meg a kőműves mindig milyen jól megértette egymást, és hogy a disznóvágásokon milyen jókat mulattak, mert nálunk Sanyi bácsi vágta a disznót. Azért is nevezték a kőműveseket fecskéknek, mert nyáron házat építettek, s télen vágták a disznókat és jártak a színházba. Minden előadást megnéztek. A két család apraja-nagyja együtt járt színházba, kirándulni. Egyszer Sanyi bácsi a szokásosnál többet ült a Ritzben, a diófa alatt, pedig épp színházba készültek, s a jó bor megtette a hatását. Édesapámék még elértek. Már folyt az előadás, amikor megérkezett feleségével a kissé kapatos Sanyi bácsi. Megállt a sötét terem ajtajában, s mintha csak a kőművesállványon állt volna, elrikkantotta magát: „Báktáló! Megjöttünk, Jánas, hol vagytok?” Andrási Márton megállt, s leszólt a színpadról: ” Csak nyugodtan keresse meg a helyét a kedves néző, mi megvárjuk…”
Miután adásba ment a felvétel, édesanyám mint az egyik leghűségesebb hallgatóm és kritikusom azonnal felrótta, hogy kimaradtak a Sós Jóska-történetek. Elmagyaráztam, hogy a sajtóigazgatósági tisztafül elvtárs (annak ellenére, hogy ő maga is jó nagyokat röhögött a Sós Jóska-sztorikon) kicenzúrázta az anyagból, azzal az indoklással, hogy a munkáshatalmat nem lehet kigúnyolni…
Azóta is „szájhagyományként” keringenek a Sós Jóska-történetek.

@

Elekes Ferenc: Bordalok

Kislány, a tények makacs dolgok,
fogadni mernék, nem léssz boldog
nélkülem!

Hallom, járkálsz a jútubon,
buktál a vizsgán, úgy tudom,
jaj, szívem!

Jöhetnél egyszer el velem,
én azt a bandát elverem,
ó, igen!

Kislány, a tények makacs dolgok,
fogadni mernék: nem léssz boldog
nélkülem!

@

Csata Ernő: A részeges imája

Teljen be a pohár uram és adjad,
ha lehet, holnap is hagyjad, hogy bűnbe
essek, oltáridhoz, hordóim
közé, én épségben lejöhessek.
Újra érinthessem a véred kelyhét,
hordók csapján lehűthessem ujjaim
begyét és rajta hagyjam sorban
a kezem nyomát, úrvacsorához
meghívjam a komát. Az asztalhoz én
is közelebb férjek, ha morzsáidból
nem is, véredből részesüljek,
hisz jól ismertek: nem vagyok én más,
mint bűnös lélek, szőlőhegyi kocsmás.
Bocsáss meg nékem, hogy a képet sokat
rontom, véredet a hordóból
naponta kiontom. Kísértésbe
– félek – ne kergess engem, mert napjában
élek testeden és véreden, mikor
asztalodnál állni sem bírok,
akkor ülök, és ahogy így züllök,
érzem: nemsokára megüdvözülök.

@

Pethő László Árpád

LESZ ITT NEMULASS!

Tokaji szomorodni

Nem érdemes itt
lángszóróval futni le
mert fel ki érne

szüretelni a-
szús fürtök közé míg a
puttony húzza ám

lelked – mikor éj
jő s a tavalyi szomo-
rodás már emlék –

de lesz itt nemu-
lass, légi járat,huzat
ki jól bírja még

száradó torkát ned-
vesítvén hűs aszúval
bor himnuszával.

KIRÁLYOK BORA

Somlói furmint

Ahogy mentünk a
hegyre: Szent István kereszt-
hez – áldást kérni

királyok borát
kóstolni – remélve ki-
rályfi eljöttét…

a vár „fokáról”
Balatont látni s hinni
jövendő évek

bocsánatát – nem
szőlő leve vitte zá-
tonyra e tájat –

hisz borban és fény-
ben az ördög felismer-
szik – szarva sarlós

teste kénes vi-
rág s gyomrodba míg leér
nézed: kalapács…

RÉMLIK A VALÓ

Cserszegi fűszeres

Ahogy a dombok
mögül elővillan a
már virágzó dal

számon kérhető
lesz itt illat és ének
csöppenő napfény

miközben látod
színültig a hordó – ég
és föld között néz-

heted magad csor-
dulását hegyalji – már
másnapi kékbe –

így lehet ész és
érzet egy személyben míg
tükörben kettő

s leülepedvén
rémlik a való:a cser-
szegi fűszeres…

ÉGBEN LÜKTETŐN

Zsidvei olaszrizling

Apám hozta – mély-
öblű táska rejtvén í-
zét flaskáknak ám

talán Sarolt is
kóstolván szülte Istvánt
ki országát lám…

felajánlá – s lőn
kutyák marcangolta seb
rizlinggel gyógyul-

na ha mértékkel
tudnánk egymást mások
előtt köszöntvén :

testvér eggyé vált
véred a borral – szíved
az égben lüktet.

VÉR ÉS BOR

Görög földön Poszeidónnal

Vérszerződést kötöt-
tem én és a tenger
s a távolban láttam
Poszeidon szigonyát.

Jelezvén – nem csak
vért – bort is kér –
szőlőbort adtam:
hazait s vérem is
csorgott – nyomát kagy-
lóvágta seb jelezte.

Így szövetségre lépve
én és az isten – felhő-
borította Olymposzra
mentünk – jelezvén
Zeusznak: vér és
bor egybekötve –

Ám a földi lét porában a
halandó költő a vesztes.

@

Kancsónetták

Mottó:

Kapcsold ki, Ancsó, a nettet:
dalolj inkább kancsónettet!

Csifó János

@

Hadnagy József: Első eresztés

Kancsónetta, Kancsónetta,
hol lent, pincében, hol fent a
padláson – mint egykoron
a szénában… – tested, csókod,

illatodat úgy szeretem,
átszínezi az életem:
szép gallérod mint korona
ragyog lelkemben, mostoha

jelen, jövő már nem gyötör,
elítélnek, de nagy gyönyör,
óráig bár, trónon ülni,
a világon törvényt ülni,
megmondani, mi a tuti,
nem hagyni a hamist futni,
fölemelni az igazat,
máglyára küldeni a gazt,

estéim – saját államom –
palástjával a vállamon,
s másnap kacagni, mit tett a
csókod velem, Kancsónetta…

Második eresztés

Kancsónetta, Kancsónetta,
hol lent, pincében, hol fent a
padláson – mint egykoron
a szénában… – tested, csókod,

illatodat úgy szeretem,
átszínezi az életem:
szép gallérod mint korona
ragyog lelkemben, mostoha

jelen, jövő már nem gyötör,
elítélnek, de nagy gyönyör,
óráig bár, trónon ülni,
a világon törvényt ülni,
megmondani, mi a tuti,
nem hagyni a hamist futni,
fölemelni az igazat,
máglyára küldeni a gazt,

fejemet mint fölkent fejet
hordani a bajok felett,
s másnap kacagni, ki voltam
karjaidban, Kancsónetta…

@

Bajna György: Látod a bort…

Látod a bort: Aranyos.
Csengve bong, gyöngyöző, ihatod.
Látásod elébb borotvaéles,
Majd opálos lesz, hogy még jobban élvezd.
Hogy élvezd a percet, mi ölbe vesz,
Elringat, majd dalok karjába tesz,
S már nem tudod, vajon mi simogat,
Az áldott nedű vagy szűzi had?

Refrén:

Drága szép borom, velem élj!
Szent Márton lelke beléd fér,
És jöhet a lány is: Anna, Ibolya,
Kancsómra ügyelő Juliska,
Velem kell fújják, míg hagyja a hordó:
Nincs jobb kerítő, mint e kancsó!
Pusztítsa szörp azt, ki inni csak tudna!
Pukkassza meg e kancsónetta!

Érzed a bort? Bársonyos.
Nem karcolja a torkod ott, hol
Sebzi annyi ronda szó, mi akkor ömlik,
Ha rossz a jó: ha vízzel vagy sörrel ámítod,
Magad, hogy van annál jobb,
Mint hűs pincédben a szép borod,
Mi elringat, s elvisz messzire:
Mennybe, az Isten kezébe.

Refr.

Drága szép borom, velem élj!
Szent Márton lelke beléd fér,
És jöhet a lány is: Anna, Ibolya,
Kancsómra ügyelő Juliska,
Velem kell fújják, míg hagyja a hordó:
Nincs jobb kerítő, mint e kancsó!
Pusztítsa szörp azt, ki inni csak tudna!
Pukkassza meg e kancsónetta!

@

Papp Kincses Emese: Sírva vigad…

Sírva vigad a magyar
Nem is jókedvében
Mondta a nagyapám
Kancsóval kezében.

Ihaj-csuhaj, döng a padló
Büszke táncot járunk
Búfelejtő borunk
Ősi áldomásunk.

Apó, apó, hol a kancsó?
Összetört már régen-
Kivel borozol ott fönn
A tiszta, magas égben?

Apó, apó, hol a kancsó?
Jó Apám kezében
Csillog a bor aranya
Bátorság szemében.

Magyar ember, magyar bor
E kancsóban az élet
Apáról fiúra száll
Örökül az üzenet.

Apó, apó, ím’ a kancsó
Megőriztük épen
Éljen a magyar bor
Éljen, éljen, éljen!

@

Fülöp Kálmán: Aranysárga…

Aranysárga rizling-álom,
Kancsónetta, asszonyom,
buborék-láng, pinceillat,
ajkad puhán csókolom.

Egy hörpintés, kettő, három,
újra töltöm, kóstolom,
édes a te rizling-csókod,
tele pohár, kiiszom.

Kancsónetta, csókolj tűzzel,
tele pohár, szerelem,
Kancsi lettem, Kancsónetta,
kettőt látok hirtelen.

Ó, aranyló édes nedű,
kendi bor az asztalon,
tele pohár, kiiszom hát
s újra töltök, angyalom!

Forrás: Súrlott Grádics

Összeállította: B. D.

Név (kötelező megadni)

E-mail (nem lesz nyilvános) (kötelező megadni)

Weboldal

Δ