4. KÉP

ASSZONY
Kedves Nagybácsi,
Remélem, hogy jó idő van Németországban. Nálunk esik az eső, már egy hónapja, állandóan. Egyre elviselhetetlenebb. Az ég egész nap sötét, dörög és villámlik, a jégeső betörte az ablakot, s a szél majdnem lesodorta a tetőt. Ki akartam menni a házból, de nem mertem kinyitni az ajtót. Férjem munkába kellett hogy menjen, és nagyon nehezen vergődött haza. Szörnyen meg van hűlve.

KISLÁNY
Tisztelt Nicolae Ceauşecu elvtárs,
Csodálom Önt és rendkívül nagyra értékelem. Ön az én apám, legalább is ezt tanuljuk az iskolában. Otthon édesanyám azt mondja, hogy maga egy hülye. Apám pedig azt mondja neki, beszéljen halkabban, nehogy meghalljam.

ANNEMARIE
Drága Heinrich,
Nálunk mindenki leveleket ír, ezért úgy gondoltam, én is írok egyet valakinek. Neked írok. Az utóbbi időben annyi mindent játszunk. A legtöbben azt játsszuk, hogy nézzük a televíziót. Addig bámuljuk, amíg elveszik a villanyt. Akkor meg találgatjuk, hogy mi lesz a film vége. Máskor pedig, áramszünet után, azt találgatjuk, vajon hogyan kezdődött. Nyilván a film.

TISZT AZ ÚTLEVÉL OSZTÁLYON Vannak külföldi rokonai?
FÉRFI Igen, vannak. Beírtam a kérdőívbe is. Amerikában élnek, de nagyon rég mentek ki, még 1920-ban. Nem tartjuk velük a kapcsolatot. A feleségemnek rokonai vannak Németországban, ott maradtak a háború után.

TISZT Akkor baj van.

FÉRFI Nem is ismerek közülük mindenkit. Van, akit soha életemben nem láttam. A feleségem nagybácsija meglátogat bennünket néha-néha, idejön szabadságolni. De nincs első fokú rokonunk külföldön. Csak távoli rokonaink vannak.

TISZT És hányszor járt itt a nagybácsi?

FÉRFI Úgy háromszor, de sohasem aludt nálunk.

TISZT Ez sem jó…

FÉRFI Mi fogadtuk volna, vendégszeretők vagyunk, de ő neki nem volt szabad a rokonoknál aludnia, ezért nem maradt nálunk éjszaka…

TISZT Azért meglátogatta magukat…

FÉRFI Figyeljen ide. Azt mondta, hogy írjak be minden külföldre távozott rokont, még a nagyon távoliakat is. Én tisztességesen beírtam, és tisztességesen megmondom azt is, hogy nem akarok elmenni Romániából. Van állásom és szeretem a szakmámat.

ASSZONY
Drága nagybátyám,
Tudod jól, hogy ő soha nem akart tőled semmi ajándékot, de most szörnyen meg van hűlve. Meleg zoknira van szüksége, sürgősen. Kötni akartam neki néhány zoknit, de nem sikerült. Lehet zoknit kapni itt is, és sokfélét, de egyet sem találtam, amelyiknek a színe tetszene neki.

ANNEMARIE
Drága Heinrich,
A kedvenc játékom az, hogy igyekszem kitalálni, hogyan ölhetném meg azt a pasit, aki mindennap belülről törli a televíziót. Úgy hiszem, más is szereti ezt a játékot. Biztos vagyok benne, hogy állandóan ezt játssza a nővéred, a férje és a kislányuk is. Már vagy ezer módszert eszeltem ki, de folytatom az edzést, amíg én leszek a legjobb a szakmában.

KISLÁNY
Tisztelt Ceauşescu elvtárs,
Nem értek néhány dolgot. Talán Ön megmagyarázza nekem, hogy miért veszik el az áramot minden este. És miért mindig csak akkor, amikor film van, de sohasem akkor, amikor Ön beszél? Miért veszik el a vizet mindennap? Miért nem fűtenek sem otthon, sem az iskolában? Miért kell édesanyámnak vattát lopnia a kórházból, és miért adják a húst, a tojást és a tejet csak vattáért cserébe?

TISZT Ezt írja a törvény, nem segíthetek.

FÉRFI De a kanadaiak ösztöndíjat kínálnak nekem. Éjt nappá téve dolgoztam, hogy fejlesszem a csúcstechnikát. Dolgoztam, mert élveztem ezt a munkát. És most itt az alkalom, egy olyan tapasztalatcserére hívnak, amiből a román állam nyerhet.

TISZT Ebben igaza van. Kapnunk kell az alkalmon.

FÉRFI Köszönöm, hogy megért. Fontos ez az ösztöndíj, meg kell ragadnunk az alkalmat. És beszéljünk őszintén: itt a családom, itt az állásom, hogyan is gondolnám azt, hogy … Köszönöm!

TISZT Ne fárassza magát. Megtaláltuk, hogy ki mehet, maga helyett.

FÉRFI Ugyan ki?

TISZT Popescu elvtárs.

FÉRFI Dehát Popescu elvtárs mással foglalkozik. Popescu elvtárs nem tud sem angolul, sem franciául… Ne értsen félre, nagyra becsülöm Popescu elvtársat, nagyon hozzáértő, de más a szakmája, más területen dolgozik…

TISZT Annál jobb. Mert alkalma nyílik tanulni.

ASSZONY
Drága nagybátyám,
Kérlek, hogy nyáron, amikor jössz, hozzál egy pár vastag kék harisnyát. 30-as méretűt. A férjem végre beléegyezett, hogy elfogadja ezt a kis ajándékot. Azonnal megháláljuk, ahogy lehetőségünk lesz rá. Ha kell, megtanulok harisnyát kötni. Tudod jól, hogy megbízhatsz bennünk.
Szerető unokahúgod

KISLÁNY
Tisztelt Nicolae Ceauşescu elvtárs,
Tekintettel arra, hogy végtelenül szeretjük Önt, de nem tetszik az, ahogy velünk bánik, arra kérjük: hagyja, hogy menjünk el a rokonainkhoz, Németországba. Fizetünk érte Önnek, ha kell. Édesanyám már levelet írt a nagybácsijának, hogy küldjön valutát. Ha elfogadja a lejt is, akkor odaadhatom a perselyből, amit gyűjtöttem.
Tisztelettel, az Ön kislánya és élpionírja

ANNEMARIE
Drága Heinrich,
Van még egy játék, amit állandóan játszunk, és nagyon tetszik nekünk: az ellentétét mondjuk annak, amire gondolunk. Mostanában olyan gyakran játsszuk, hogy néha el is hisszük, amit mondunk. Tudd meg, eléggé fárasztó dolog. Ezért most pontot teszek a levélre.
Néha-néha NEM gondolok szeretettel Reád,
barátod,
Hans Peter

5. SZÍN

Annemarie baba találkozása a közvetítővel

ANNEMARIE Itt van 30 000 német márka. Három útlevélért. Név. Lakcím. Telefonszám. Kérem, csengessen erősen, mert a telefont a hűtőszekrényben tartjuk. És … hoztam egy kis édességet … a gyermeknek. Németországi.

1. KÖZVETÍTŐ Az én gyerekem nem szereti az édességet. Inkább cigaretta kell neki, meg whisky. Gyere két hónap múlva.

ANNEMARIE
És a kávé? A cukor? A cigaretta?

1. KÖZVETÍTŐ Gyere két hónap múlva.

ANNEMARIE
És a vasaló?

KÖZVETÍTŐ Az igen.

ANNEMARIE
És a színes televízió?

KÖZVETÍTŐ Jöhet.

ANNEMARIE
És a fényképezőgép?

KÖZVETÍTŐ Jó lesz.

ANNEMARIE
S a fúrógép?

KÖZVETÍTŐ Ugyan minek?

ANNEMARIE
De egy mosógép?

KÖZVETÍTŐ Az igen.

ANNEMARIE
És mind németországi legyen?

KÖZVETÍTŐ Hát persze. Mi más lehetne? Gyere két hónap múlva.

ANNEMARIE
És egy Bayern München trikó … a fiúnak.

KÖZVETÍTŐ Gondolom, nekem is jó lesz. Mit szólsz hozzá?

ANNEMARIE Jó bizony, jól áll magának… És az útlevél? Az mikor lesz?

KÖZVETÍTŐ Két hónap múlva. Garantáltan.

ANNEMARIE Vagy többet kellene adnunk? Megpróbálhatjuk. Kifizetjük a kétszeresét is, ha kell.

1. KÖZVETÍTŐ Látod, miattatok emelkednek folyton az árak. Az olyanok miatt, mint te… Elvehetném a pénzed, és azt mondom: igen. Szerencséd, hogy becsületes vagyok. Gyere két hónap múlva.
ANNEMARIE Történt már valami?

1. KÖZVETÍTŐ Hogyne, miután annyit eszed az életemet, nézd a várakozók listáját: felkerültél rá!

ANNEMARIE És mikor kapjuk az útlevelet?

1. KÖZVETÍTŐ Rövidesen.

ANNEMARIE Mégis mikor?

1. KÖZVETÍTŐ Fel tudod fogni, hogy mi mindent kell intéznem? Azt hiszed, hogy csak veletek foglalkozom? Gyere két hét múlva. De jobb, ha négy hét múlva jössz. Két hónap múlva biztos hogy meglesz. A fenébe is, hát nem mehet el mindenki… Csak 11 ezren távozhatnak, évente… Ez a szabály, nem én találtam ki. Évi 11 ezer fő, megértetted?!

ANNEMARIE Mikor jöjjek?

1. KÖZVETÍTŐ Júliustól szeptemberig szabadságon vagyok…

ANNEMARIE Az nem lehet. Addig nem várhatunk. Értse meg, nem bírjuk tovább.

1. KÖZVETÍTŐ Bátorság. Bírják ki még egy kicsit. Két hónapon belül meglesz. Szavamat adom rá.

ANNEMARIE A pénzt… Azt szeretnénk, ha visszaadná a pénzt.

1. KÖZVETÍTŐ A pénz kell? Itt van, vigyed! Azt hiszed, hogy csak ti akartok menni? Micsoda nagyképűség! Viszontlátásra! Szép álmokat!

ANNEMARIE Ott ültünk a szarban, még három évig.

6. KÉP

Az egyetem aulájában, valahol Erdélyben

KISLÁNY Tisztelt tanárok, kedves kollégák… védekezésként azt mondhatom … hálás vagyok mindazért, amit két éven át kaptam az egyetemtől, a kiváló feltételekért…

TANÁR Kiváló feltételekről beszél? Hallatlan! Egyetemista elvtársnő, maga nem részesült kiváló feltételekben, hanem a legkiválóbbakban; a legkiválóbbak közül is a legkiválóbbakban. A temesvári egyetem kézilabda csapatának volt a tagja, és ezért kiemelt helyet kapott a diákotthonban. EGYEDÜL lakhatott a szobában! S nem kellett beérnie a tanulmányi ösztöndíjjal, amit az Idegennyelv Karon kapott, hanem zsebre vághatott még 400 lej sportolói ösztöndíjat is. És ezek után, kedves egyetemista elvtársnő, mondja csak el nekünk, maga mivel hálálja meg mindazt az erőfeszítést, amit az ország tett önért.

KISLÁNY Értéke szerint becsülöm az országos erőfeszítést… de rokonaim vannak Németországban, tehetek én róla? És a szüleim úgy határoztak, hogy beadjuk az iratokat, családegyesítés végett.

TANÁR De nem értesítetted erről az egyetemet. Vajon miért? Hazudtál a tanáraidnak és a kollégáidnak, ahelyett hogy elmondtad volna, mire készülsz a jövőt illetően, nemde?
KISLÁNY Tanár úr, nem tudtam, hogy el kell mondanom azt is.

TANÁR Mivel bántott meg ez az ország?

KISLÁNY Semmivel, tanár elvtárs…

TANÁR Semmivel? Ebből aztán elég! És hogy ne legyen többé ilyen problémánk, hogy ne legyen több ilyen visszaélés, figyelmeztetéskén mondom: mindenki, aki beadta a papírokat, hogy vízumot kapjon, akár ő, akár a szülei, akár a rokonai, jöjjenek és azonnal jelentsék be ezt. Hogy ne értesüljünk róla mástól. És most arra kérem a kollégáidat, hogy szavazzák meg a te kizárásodat az Ifjúmunkás Szövetségből. Kedves kollégák, emelje fel a kezét, aki egyetért ezzel. Köszönöm, hogy egyhangúan megszavazták. Te pedig, látva társaid egyhangú véleményét, holnap megjelensz a titkárságon és beadod a kérést, hogy zárjanak ki az egyetemről. Ugyanakkor kiszámítják neked, mennyivel tartozol a román államnak azért, hogy két éven át egyetemi oktatásban részesített. Köszönöm a jelenlétet és a gyűlést bezárom.

TANÁR És mikor mész?

KISLÁNY Még nem tudjuk…

TANÁR Mindegy, de ha mész, van egy kérésem: amikor visszajössz a rokonaidtól, hozzál nekem egy Pelikan tollat. Sőt, kettőt hozzál. Kérlek, ne feledkezz meg róla.

7. SZÍN

Otthon

FÉRFI Hát ez felháborító! Vissza akarok menni a munkába. Be sem engednek a részlegre. Lemondok a kiutazásról. Visszakérem az iratokat; visszaadjuk a pénzt a rokonoknak. Te pedig befejezed az egyetemet, bármi történjék is, megértetted?

ASSZONY Találtam másvalakit, az komoly ember.

FÉRFI Legyen is komoly, de nagyon komoly.

2. KÖZVETÍTŐ Gyönyörű baba vagy, kár hogy nincs lábad.

ANNEMARIE Németországi baba vagyok.

ASSZONY Németországból hozták.

2. KÖZVETÍTŐ Látszik a minőség. Amit nálunk csinálnak, nem ilyen szép. Nincs kifejezés az arcán.

ANNEMARIE Köszönöm. Te sem vagy olyan fekete, inkább fehér vagy. Anyám, biztos, hogy ő a Fekete Ember? Remélem, nem csapnak be megint, és nem adja neki a pénzt hiába.

2. KÖZVETÍTŐ Tehát első fokú rokona van.

ASSZONY Igen, az apám…

2 KÖZVETÍTŐ Az apja… És a pénz megvan?
ASSZONY Megvan. Alig várjuk, hogy odaadjuk. Sokat kerestük, hogy kinek adjuk oda.

2 KÖZVETÍTŐ Kevés a megbízható ember. Ez igaz. De mi sem bízhatunk meg mindenkiben. Mert elmennek … oda, és ki tudja, mit mondanak rólunk. Hogy megnyúzzuk az embereket, hogy hét bőrt szedünk le róluk…

ASSZONY Ne izguljon. Mi nem beszélünk ilyesmit.

ANNEMARI Ilyet nem mondunk senkinek. Soha.

2. KÖZVETÍTŐ Igen, Ceauşescu… egyszer azt kérdezte: „Hogy állunk a gabonaexporttal az idén?” „Nem valami jól, Elnök elvtárs. A nyáron szárazság volt…” „Na és a marhaexporttal?” „Az sem ment jól, de Elnök elvtársnak jelentem: a németek és a zsidók exporját illetően túlteljesítettük a tervet.” „Nagyszerű! Akkor növeljük a német- és a zsidótermelést!” Az a jó, ha mindenki nyer. Maguk újraegyesítik a családjukat, mi pedig felhasználjuk ezt a pénzt az ország építésére. Hány éves a maga apja?

ASSZONY Nyolcvan… És nem érzi jól magát. Sietnünk kell. Szeretnék mielőbb ott lenni mellette.

KÖZVETÍTŐ Mi a baja?

ASSZONY A szíve… Szívbajos.

2. KÖZVETÍTŐ És is az vagyok.

ASSZONY Mondja meg, mire van szüksége, és nyáron hozzuk az orvosságot. Mindenesetre jó ha tudja, hogy nem szabad akármit enni meg inni. És abba kell hagyni a dohányzást! Nem tesz jót, higgye el nekem.

2. KÖZVETÍTŐ Nagyon kedves, köszönöm a jótanácsot. Én a németekkel szót értettem mindig. Dolgos emberek, fegyelmezettek és becsületesek. Rájuk lehet alapozni.

ASSZONY Maga is nagyon kedves velünk. Meg akarjuk hálálni valahogy… Elfogad tőlünk ezer márkát?

2. KÖTVETÍTŐ Nem, dehogy… Nem tarthatok valutát a házban.

ASSZONY Akkor lejt…

KÖZVETÍTŐ Nem, nem vehetem el. Kirúgnak az állásomból.

ASSZONY Mit adhatnánk egyebet? Talán mosógépet? Vagy televíziót? Mindegyik németországi…

2. KÖZVETÍTŐ Nem, nem. Amióta itt dolgozom, mind csak elektromos készülékeket kapok, Németországból. A ház már teli van hűtőszekrénnyel, színes televízióval, mosógéppel és egyéb ilyesmivel. Ne fárasszák magukat. Majd amikor mennek, most ne…

ASSZONY Ugyan már, dehogy is fárasztjuk! Próbálja fel ezt a ruhát! Nagyszerű! Felszegem egy kicsit. És milyen jól áll magának. Tökéletes!

KÖZVETÍTŐ Készüljenek fel! Két hónap múlva meglesz az útlevelük.

8. SZÍN

Otthon. Belép az új lakó.

ÚJ LAKÓ Úgy értettem, hogy elmentek már.

FÉRFI Nem. Eltart ez még néhány napig.

ÚJ LAKÓ De nekem azt mondták, hogy önök elmentek már.

ASSZONY Ha itt vagyunk, azt jelenti, hogy nem mentünk el.

ÚJ LAKÓ Megvettem a házat. Lemondtam érte a blokklakásomról. A néptanácsnál azt mondták, jöhetek ide átvenni a házat. Mindjárt itt lesz a feleségem is, a gyermekekkel. Egy óra múlva… Igyekezzenek. Ne zavartassák magukat.

ASSZONY Iszik egy kávét?

ÚJ LAKÓ Köszönöm, nem. De mondja csak: magukkal viszik a hűtőszekrényt is?

FÉRFI A hűtőszekrényt? Már odaígértük a rokonoknak.

ÚJ LAKÓ A néptanácsnál azt mondták, hogy nekünk marad a hűtőszekrény.

ASSZONY És még mit mondtak a náptanácsnál? Sajnáljuk, de már odaadtuk.

ÚJ LAKÓ És a szekrénnyel mi lesz?

ASSZONY A szekrényt … ha kell … magának hagyjuk. Bár, nekünk legalábbis, a náptanácsnál ugye, azt mondták, hogy hagyjuk üresen a lakást.

ÚJ LAKÓ Engem nem zavar, ha itt hagynak egyet s mást. Maradhat az asztal, a televízió, a mixer… És lám, egy csonka baba! Ezt is megjavíthatnám, a kislányomnak…

ASSZONY Ennek a babának érzelmi értéke van.

ÚJ LAKÓ Mennyiért adja?

ASSZONY Hogyhogy mennyiért? Nem értem.

ÚJ LAKÓ Hát mennyit kér érte?

ASSZONY Ajándékba kaptam a testvéremtől. Nem eladó. De hozhatok önnek egyet Németországból. Nyáron jövünk…

MINDHÁRMAN A rokonokhoz.

ÚJ LAKÓ Ahogy gondolják. De jegyezzék meg: a házunk… az önök háza… önök számára mindig nyitva áll. Ez jó alkalom nekünk: közel a város, ingázhatunk, jó levegő van, termeszthetünk zöldséget, jobban boldogulunk így, mert mint tudják: a városban mekkora az éhség… Jegyre adnak mindent, még a kenyeret is! Akárhogy is: a főnyeremény ez a ház. A nagyobb házakat mind megkaparintják a dörzsölt fickók. Ezért mondom: szerencsénk volt. Nehogy azt higgyék, hogy mi nem… hogy is mondjam: ha nyaralni vagy az ünnepekre ide akarnak jönni…

ASSZONY Végül is jó, hogy lakik valaki a házban. A környéken a legtöbb ház lakatlan.

FÉRFI Volna egy kérésem… A kutyát és a macskát ne…

ÚJ LAKÓ A kutyát és a macskát megtartjuk. Nyugodt lehet.

9. SZÍN

Otthon

CHRISTIAN Ezelőtt hat hónappal telefonáltak. Találkára hívtak egy szállodába, Temesváron. Oda mentem, és találkoztam egy alakkal. A szobában. Azt ígérte, hogy kimehetünk mindannyian, az egész család, ha mesélek neki a többiekről, a mi svábjainkról: hogyan viselkednek, mi a véleményük a sokoladlúan fejlett szocialista társadalomról… vagyis, ha írok néhány portrét. Akkor egy éven belül mehetünk is. Írtam tehát néhány banális mesét. Rólad is írtam.

KISLÁNY Azt is megírtad, hogy beadtuk a papírokat a távozáshoz?

CHRISTIAN Az nem újság. Mindenki tudja.

KISLÁNY Az egyetemen nem tudták.

CHRISTIAN Ők sem vesznek észre mindent.

KISLÁNY Pedig befejezhettem volna itt az egyetemet.

CHRISTIAN Befejezed majd ott. Jobb lesz. Aztán könnyebben alkalmazkodhatsz az ottaniakhoz.
Talán azt hiszed, hogy jobb vagy, mint én? Hogy te és a tieid jobbak vagytok, mint mások? Elfoglaltátok a mások helyét a listán, elfoglaltátok azoknak a helyét, akiknek odakint elsőfokú rokonaik vannak. Elfoglaltátok azoknak a helyét, akiknek nem volt pénzük, nem tudták hamar letejelni a spercet. Vagy akik nem tudták, hogy kit kell lefizetni. Nem ártana, ha gondolkoznál ezen egy kicsit, miután kijutsz. És egyáltalán, gondolkozhatnál azon, hogy eladtak és megvásároltak bennünket. Mindenkinek megvolt az ára. Nektek is, nekünk is. Ezen azért elgondolkozhatsz. Meg azon is, hogy rengeteg itt a balek, aki szerencsétlenségére nem született szásznak, svábnak vagy zsidónak, és tovább eheti szart, jó étvággyal. Zérónak számít. Nem mehet el, megdögölhet itt. Lesz időtök majd gondolkozni mindezen! És azután ítélkezzetek fölöttem, ha akartok.

10. SZÍN

ANNEMARIE
Miután eltöltöttünk egy éjszakát Kürtösön, a vámnál;
miután ki kellett szednünk mindent a három 70 kilós ládánkból, és el kellett helyeznünk a fém pultokon;
miután összeturkáltak mindent, s gyorsan hajigálnunk kellett vissza a holmit a ládákba; miután összetört minden, ami összetörhetett; miután leszegezték a ládákat;
15 fok hideg volt kint is, bent is;
három pár sapkát tettünk a fejünkre;
itt topogunk százan, mint a szász lakodalomban;
jöhetne már az a vonat.
A bundám lucskos, nem fér belé több víz.
Megjön a vonat, fegyveresek betuszkolnak az utolsó vagonba.
A kutyák ugatnak, egyfolytában. Anyám megbotlik, földre zuhan.
Megijedt a kutyáktól…
„Keljen már fel, naccsága!” – rángatja egy katona. – „Ejsze fáj elmenni?”
„Fogja be a száját! Vissza ne nézzen! Ne forduljon vissza!” – ugatják a katonák, vadabbul mint a kutyák.

Miután Kürtösön, az állomáson töltöttük az éjszakát,
A VONAT ELINDULT, IRÁNY: BUDAPEST, BÉCS.
Uram, borzalomas ez a vonat:
Az ülések szakadozottak
Az ablakok feketék a mocsoktól
Az egyik nyitva maradt, odafagyott: zúdul be a hideg levegő rajta
A buda bűzlik, kibírhatatlanul
Nem vehetjük le a három pár sapkát 8,45-ig…
Amíg nemzetközi vonatunk be nem fut BUDAPESTRE.

Magyar vagonba költözünk
A vécé jó szagú, sőt még budipapír is van
Kinyitjuk a pezsgőt: pak, pak, pak!
Egyenest az üvegből isszuk
Csókolózik mindenki, engem is megcsókolnak!

Várjatok még, ne siessük el a dolgot.
Senki sem fordít vissza
De a magyarok is kommunisták. Érjünk végre Bécsbe
Addig le nem hunyom a szemem.

9,30: elindulunk Budapestről.
Mindeki hallgat és bámul ki az ablakon.
11,45 és 12,22 között a magyar vámosok
ellenőrzik az útleveleket.
Nem vagyunk többé románok.
De németek sem vagyunk még.

Hazátlanok vagyunk.
12.44: Willkommen in Bruckneudorf Burgenland!
Mintha színes filmet látnánk!
„Vigyázat, villanyoszlop! Magas feszültségű!” – olvasható, németül. Végre biztonságban vagyunk!

13.30 : Wien Westbahnhof.
14.20: elhagyjuk Wien Wesbahnhof -ot
15.00: Sankt Polten
15.40: Amstetten
16.15: Linz
16.36: Wels
17.00: Neumarkt-Kallham. Máris sötétedik.
17.35: Passau.
BRD!!!
Hálistennek itthon vagyunk!

11. SZÍN

Részletek a dokumentálódás közben, Németországban és Romániában készített interjúkból. A hat színész kilép a fikcióból, darabbeli szerepéből és részleteket olvas fel papírról a tényleges vallomásokból.

– Németországban az volt a legjobb, hogy németül beszélhettünk rokonainkkal, barátainkkal. 1988-ban a mi falunkban alig maradt néhány szász.

– Németországban, az első két évben gyűjtőtáborban voltunk. Szüleimet ez csapásként érte. Hozzá voltak szokva a tágas lakáshoz, saját házhoz, kerthez.

– Németországba érkezve megtudhattuk, hogy mi nem beszélünk németül. Nyelvünket magyar és román hatás érte, mind a szókincs, mind a kiejtés tekintetében.

– Németországbn meglepődtünk, amikor a baloldali beállítottságú egyetemisták azzal gyanúsítottak, hogy akik a szocialista országokból vándorolnak ki, azért jönnek, mert nincs bennük elég akarat ahhoz, hogy folytassák a szocializmus építését, pedig az elvileg jó elképzelés. El akarták hitetni rólunk, hogy a kapitalista fogyasztói társadalomba kívánunk belécsöppenni, hogy azért jöttünk mi Nyugatra. Nyilván igaz, hogy sokan azért jöttek, mert vonzotta őket a jobb élet. De esetünkben nem ez volt a legfontosabb indok.

– Számomra Németország jelenti az otthont, mert az életem fele álmodozással telt el; azt álmodtam, hogy eljutok ide.

– Emlékszem rá, hogy eleinte suttogtam, ahol telefon volt a házban, és a barátaim állandóan azt mondták: beszélhetsz itt, nyugodtan. De én továbbra is suttogtam, egy ideig.

– Anyám 70 éves volt, amikor ide jött. Képtelen volt megszokni az új lakást, a csöpp kicsi szociális szobát. Szegénykém egyre levertebb lett, s állandóan azt mondogatta: „Oroszországban, a kényszermunka-táborban jobban éreztem magam.”

– Münchenben élek. Olyan mint az álom.

– Mikor megérkeztünk ide, feleségem idegösszeroppanást kapott, nehezen alkalmazkodott. Vissza akart menni Romániába.

– 1990-ben egy asztalnál ültünk mi nővérek, mind az ötön. Harminc év óta először.

– Eladtam a részemet a házból, mert választanom kellett: vagy az államnak hagyom, vagy eladom. A pénzért, amit a házrészemért kaptam, vettem egy szőnyeget Németországban. Mikor Nürnbergbe kerültem, a Gründig tömbházba, leterítettem a szőnyeget a padlóra, és úgy éreztem magam, mintha otthon lennék.

– Münchenben, a 80-as években, volt két pap. Az egyik szekus volt. Megosztották a diaszpórát.

– Romániában a feleségem zenetanárnő volt, a Német Iskolában. Nagyon szerette azt, amit csinált, de a 80-as évek roppant nehezek voltak: állandóan be kellett tanítania a kórust a Ceauşescu tiszteletére rendezett ünnepségekhez. Az osztályban viszont nem tanulhatták azokat az énekeket, amelyeket ő tanítani akart. A 77-es földrengés után segélycsomagok érkeztek külföldről. Az egyik órán feleségem így dorgálta a gyerekeket, akik a padot karcolták: „A külföldiek segélyt küldenek nekünk, ti pedig tönkretesztek mindent!” Az osztályban mikrofonok voltak… állítólag a pedagógiai intézet kutatási programjához kellettek. Valójában hallani akarták, hogy mi történik az órán. Az egyik gyűlésen az iskola igazgatója azzal vádolta a feleségemet, hogy rosszat mond Romániáról. Feleségemet sértette ez a vádaskodás, és beadta a lemondását. Aztán nem talált állást, évejen át, hosszú ideig. A munkakönyvéből hiányzó évek miatt pedug még társadalmi segélyt sem kaphatott, itt, Németországban. És ugyancsak emiatt állást sem talált itt. Búskomor lett.

– Nem sokkal azután, hogy Németországba kerültünk, egy barátnőm meghívott Amerikába. Kétszer is jártam vízumért az Amerikai Követségen, de nem adták meg, mert még mindig román útlevelem volt. Odamentem harmadszor is, megvártam, amíg végez minden kérvényező, aztán az ablakhoz álltam és azt mondtam az ipsének: nézzen meg jól, a szemem kék, a hajam szőke, és most olyan dalt éneklek magának, amelyet csak egy német énekelhet. Megadta a vízumot.

– Apám Németországba szökött, és ottmaradhatott, mert németnek adta ki magát. Valójában magyar. De bánsági sváb faluban született. A születési bizonyítványába azt írták, hogy sváb.

– Ahogy Németországba kerültem, azonnal érdeklődni kezdtem, hogyan hozhatnám oda a feleségemet is. Elmentem Bonnba, a Román Követségre. Nem mentem egyedül, hanem két barátommal együtt. Az egyik bejött velem, a másik pedig kint várt ránk az autóban. Azért, hogy tudjanak róla, ha valami történik velünk. Bementünk, és volt ott néhány alak. Megkérdeztük tőlük, hogyan hozhatnánk az asszonyt Németországba. A fiúk borozgatni hívtak, román boruk volt, és megkínáltak szalámival is.
Eleinte féltünk, hogy van valami az ételben, amitől elalszunk, s aztán Romániában ébredünk fel. Mert végül is mindketten szökevények vagyunk. De a fiúk kedvesek voltak, életrevalóak, és azt mondták: megpróbálnak segíteni. Másfél órán át alkudoztunk. 10 000 dollárt kértek. Mire mi azt mondtuk: számunkra 10 000 német márka is sok. Végül megegyeztünk: 5000 márkát adunk előlegként, és 5000-et, amikor az asszonyok itt lesznek.
Rövid időre rá telefonáltak a fiúk. Azt mondták: találkozzunk egy román vendéglőben. Kivettük a pénzt a bankból és oda mentünk.

Megkérdeztem: „Hogy adjam át a pénzt?”

„Tedd az asztalra.”

„Itt, a vendéglőben?”

„Igen. Mi a hézag?”

Nem akarták megszámolni a pénzt. Lejegyezték a romániai címeket, és azt mondták: „Néhány hét múlva látni fogják a feleségüket”.
Csakhogy aztán eltel néhány hónap, és valahányszor felhívtuk a fiúkat, hogy mondják már, mi történt, mindig azt válaszolták: várjunk még egy kicsit.
Amikor legutóbb hívtuk őket, egy hölgy válaszolt. Azt mondta: „Ezek az illetők sohasem dolgoztak nálunk, a követségen”. Hihetetlennek tűnt. Elmentünk, hogy igyunk meg egy kávét. Vettünk egy újságot, és azt ovastuk: a német titkos szolgálat román kémeket fogott el, és kitoloncolták őket. A román vendéglőt is bezárták. Néhány hónap múlva táviratozott a feleségem: „Megkaptam az útlevelet.”
A maradék 5000 márkát nem fizettük ki soha.

– Nagyon idegesít, ha valaki azt mondja, hogy ő nem fizetett… Különösen akkor, ha kétséget kizáróan tudom róla, hogy fizetett.

– Gondolom, az emberek azért félnek beszélni, mert tájékozatlanok. Még mindig hallgatnak erről, még mindig tabu-téma. Nem értesülnek semmiről. Ezért félnek.

– Akinek a pénzt adtam, nagyban üzletel itt, a városban. Nem mondhatom meg, hogy mivel üzletel, mert ha megmondom, azonnal tudni fogja, kiről van szó.

– Hálás vagyok nekik. Végsősoron nem mások, mint kerekecskék egy rendszerben.

– Néhány éve Romániában jártam, és láttam a házát. Lefényképeztem az ajtót. Hogy miért? Tudom is én.

– Eszembe jut majd az a pillanat, mielőtt meghalok.

– Nem mondok nevet. És az én nevemet sem kell hogy tudják, megértette.

– Megérkeztünk Németországba, mindössze egy faládával. Hogyne, kölcsön adhatom az előadáshoz. Az öcsémnak is van egy ilyen ládácskája. Kérdezze meg; biztos, hogy kölcsönadja ő is.

– Pénzt adtam egy német jegyzőnek. Betettem a bankba. Megegyeztünk: amikor a rokonaim megérkeznek, a pénz átmegy az ő bankszámlájára. De nem így történt. Nem tudom, hogy valaki is Németországba jött volna az ő segítségével. Biztos, hogy egy blöff: mert a kliens úgyis megkapja az útlevelet, ő pedig zsebre teszi a pénzt. S ha nem, hát nem. Mi kivettük a pénzt a bankból.

– Manheimben találkooztan vele, egy cukrászdában. Furcsa figura volt, és nagyon sietett. Bemutatkozott: Ion Poescu vagyok. Azt mondta, nem maradhat többet öt percnél. Nejlon zacskó volt a kezében, akárcsak a törököknek. 30—35 éves lehetett, úgy nézett ki mint egy német, nem látszott rajta, hogy Keletről jött. Keveset beszélt, magabiztos volt, de mintha félt volna valamitől. Talán valaki értesítette a német rendőrséget arról, hogy itt lesz, ezért kellett távoznia olyan hamar. Én is irtóztam attól, hogy annyi pénzt adjak neki: 20 000 márkát. Végül is, fogcsikorgatva bár, de odaadtam. Aztán megtudtam másoktól, a táborlakók közül, hogy a pali 30 perc múlva ugyancsak találkozott valakivel, a város másik részén, egy Bukarest nevű vendéglőben; aztán volt még egy találkája ugyanaznap, máshol is, egy harmadik városrészben. Mikor velem beszélt, még nem volt bajusza, de amikor mással találkozott, addigra már kinőtt.

– Nővérem az utcán találkozott azzal az emberrel, ezelőtt egy évvel. Amikor arra kértem, hogy az interjú végett találkozzon önökkel, nővérem először beleegyezett, aztán felhívott és azt mondta: nem jöhet, mert megint rémképeket lát. Többé nem akar beszélni erről, de ha gondolják, hajlandó tésztát sütni önnek és a barátnőjének.

– Nem akarom látni a szeku-dossziémat. Legalábbis most. Nem akarom elrontani a kapcsolatot régi barátaimmal.

– Találkoztam a Fekete Emberrel, tőlünk a faluból. Már Németországban laktam és visszamentem Romániába, meglátogatni a rokonaimat. Megpróbáltam lerázni őt, azt mondtam neki: „Nem beszélek veled, mert vissza akarok jutni Németországba”. Mire ő azt válaszolta: „Légy nyugodt, nincs mitől félned. Nagy jót tettél a román államnak. Ezért ő hálás neked; a sok pénzért, amit kapott.”

– A megállapodás az volt: aki kimegy, segíti a Romániában maradottakat. Csakhogy ez néha nagyon nehezen ment. Ahogy megérkeztünk ide, dolgoztunk, hogy kifizessük a tartozásainkat, de ahogy megszabadultunk az adósságoktól, rokonaink azonnal telefonálni kezdtek: küldjünk nekik pénzt, hogy ők is kijöhessenek. Aztán lakást vásároltam, és akkor más rokonok is jelentkeztek, hogy segítségemet kérjék. Családunkban előfordult, hogy egyesek nem adták meg a köcsönkért pénzt. Azóta nem beszélünk egymással.

– Adott pillanatban levelet kaptam Párizsból, egy politikai menekülttől. Ki volt ábrándulva, mert nem csatlakoztunk a Franciaországban élő disszidensek csoportjához. Azt írta: titeket nem érdekel egyéb, csak a német mivoltotok. Azt válaszoltam: mi nem vagyunk disszidensek, mi csupán azt akartuk, hogy kiszabaduljunk onnan, és hogy visszatérjünk az anyaországba. Hogy kifizessük a tartozásainkat és hogy normális életet éljünk.

– A családból egyedül a feleségem próbálkozott azzal, hogy visszaszerezze a javainkat, amiket elvesztettünk. Ügyvédett fogadott. Mindmáig semmilyen választ sem kaptunk a román államtól. Veszekedünk is emiatt, nyilván, mert számomra ez már lezárt fejezet. De ő egyáltalán nem tud megbékélni vele, nem hagyja nyugton a múlt.

– Románia, nálunk otthon, nem beszédtéma. Gyerekeimet és unokáimat nem érdeklik ezek a mesék.

– Kollégáim hallgatták, miket mesélek a Keleten töltött életemről, de úgy tűnt, nem érdekli őket az a világ, nemcsak Románia, hanem mindaz, amit Kelet jelent. Még a művelt emberek sem értették, hogy lehetek én német, egyáltalán miként lehet német közösség Romániában. A németeknek ugyan harangoztak valamit Keletről, de többnyire klisséket. Azért van így, mert nem mentek oda, hogy megnézzék, mi van ott.

– Mi nem kívánunk része lenni „az erdélyi német közösségnek”. Nagyon ósdiak, zajosak, túlságosan közvetlenek, túl egyszerűek, néha szűklátókörűek, túlságosan el vannak foglalva magukkal, nem biztatják a gyermekeiket, hogy elvegyüljenek a német gyermekekkel. Egyszer jelen voltam egy hagyományos szász ünnepségen, bár egyáltalán nem érzem magaménak az ő életmódjukat, mégis amikor láttam őket népi viseletben, megértettem, hogy mi mindent veszítettünk el: oda lett egész történelmünket, egész nemzetiségünket… Sírvafakadtam.

– Próbálom meggyőzni az ittenieket: nem elég az, ha pénzt adnak, jobb ha odamennek és maguk gondoskodnak azokról a helyekrőlV, ahonnan eljöttünk. Hogy miért teszem ezt? Nem tudok rá logikus választ, csak érzelmit: „Tartsd életben azt, ami meghalt.”

– Férjem Alzheimer-kórban szenved, néhány éve. Kivettem a szeku-dossziéját, mert ő már nem vehette ki. Sok telefonbeszélgetés, vallomás, jelentés van benne. Egy részük hülyeség, és még csak nem is igaz, más részük banális. Viszont most, ahogy olvasom a dossziét, teljesen elfelejtett dolgok is eszembe jutnak. Szép pillanatok, például az, amikor meghívtam kávézni az egyik barátnőmet.

12. SZÍN

Visszatérünk a fikcióba. A színészek a felolvasó szerepből közvetlenül átlépnek a darabbeli szerepükbe.

TISZT Útlevelét az asztalra!

ANNEMARIE Nem tehetem oda, mert én…

TISZT Útlevelét az asztalra!

ANNEMARIE Nekem nincs útlevelem, elvtárs… Én csupáncsak baba vagyok. Vissza akarok menni, haza. Várnak az enyémek.

TISZT Várhatnak, amíg bele nem fáradnak. Mi addig tartunk itt, amíg nekünk tetszik. Mert még útleveled sincs.

ANNEMARIE De mit vétettem? Mi rosszat tettem…

TISZT Lecsukatlak. Dehogy is, a Csatornához küldelek. Tudod te, hogy mi van ott, a Csatornánál?

ANNEMARIE A Duna—Fekete-tenger Csatorna nagyságát tekintve a második a Szuezi-csatorna és a Panama-csatorna után…

TISZT Az lehet. Sohasem voltam jó földrajzból. De rengeteg embert küldtem a Csatornához. A nép ellenségeit. Legtöbbjük meghalt. Te is meg akarsz halni?

ANNEMARIE Nem én. Még álmomban sem. Kérem, mondja már meg, mit vétettem.

TISZT Mit adsz nekem, ha megmondom?

ANNEMARIE Hát kérjen már valamit.

TISZT Egy puszit adsz-e? Csak vicceltem. Tudod, hogy mit vétettél. Nem fizettél azért, hogy mehess.

ANNEMARIE De a családom, az fizetett.

TISZT A családod kivitt az országból másokat is, igaz-e?

ANNEMARIE Igaz.

TISZT De nem fizetett mindenkiért… Hogy kik mentek ki velük és nem fizettek? Nagyon jól tudjuk, nem kell hazudnod. Tudod mit csinálunk veled? Kilyukasszuk a fejedet, és megtalálunk mindent. Fúrunk egy kis lyukat, itt hátul. Ne félj, nem fog meglátszani.

ANNEMARIE Nem, kérem. A fejemet ne! Az egyik unokahúgom…

TISZT Igen, mondjad…

ANNEMARIE Állapotos volt, amikor kijutott…

TISZT És akkor mit mondtak a hozzátartozóid?

ANNEMARIE Azt mondták: átvertük őket. Nem fizettünk semmit a magzatért.

TISZT Írd ide mindazt, amit vallottál. És írd alá.

ANNEMARIE Nem tudok írni.

TISZT Írjuk mi, és te aláírod.

ANNEMARIE Aláírni sem tudok.

TISZT A nyavalya törje ki! Miért kell nekem analfabétákkal foglalkoznom?

AMMEMARIE Tiszt elvtárs, kérem, hagyja, hogy menjek. Látni akartam a házunkat, csak azért jöttem vissza, álmomban.

TISZT Nem érdekel, hogyan jöttél vissza. Arról van szó, hogy többé nem mehetsz el. Valljad be, pontról-pontra, hogy merre járkáltál illegálisan itt, az országunkban.

ANNEMARIE Megnéztem a házunkat. A kertből hiányoznak a rózsabokrok, de az almafák még megvannak… Aztán elmentem az erdőbe, ahol régen olyan sokat sétáltunk, majd a temetőbe mentem és elolvastam minden nevet a sírkövekről, majd az iskolába mentem, azon a hepehupás úton, ahol sok gödör van…

TISZT Bírálni merészeled a rendszert, vagyis azt mondod, hogy nálunk az utak nincsenek aszfaltozva?!

ANNEMARIE Nem. Nem bírálok én semmit. Csak oda kívánkoztam, a gödrökkel teli útra.

TISZT Kivel találkoztál?

ANNEMARIE Maricicával, Florival, Gicuval. Elvisszel, Istvánnal…

TISZT Azok kik?

ANNEMARIE A gyermekek, akikkel játszodtam…

TISZT Románok, magyarok, cigányok.

ANNEMARIE Már csak ők maradtak itt.

TISZT És mit beszéltél velük?

ANNEMARIE Játszodtunk egyet az utcán, mint mindig. Háborúsdit.

TISZT Remélem, hogy jól megvertek, mert ha nem, a Csatornához küldöm mindegyiket. Idehallgass, a következőt játsszuk: én engedem, hogy menjél, de látni akarom a szelvényt a menetlevélről.

ANNEMARIE Miféle szelvényt?

TISZT Azt neked kell tudnod, te kell hogy megmutassad a vámnál, nem én!

ANNEMARIE De hiszen álmodom az egészet, tiszt elvtárs! Csupán egy álom!

*

ANNEMARIE Mostmár német baba vagyok, száz százalékban. Nem ülhetek le, mert hagyományos viseletben vagyok. De nem zavar különösebben. Néhány karcolás van az arcomon, nem lehet eltüntetni. Ez sem zavar igazán, különleges ismertetőjegy. Rengeteg emlékem van, gyakran összekeverednek a fejemben. Egyesek nem egészen világosak. És nyilván, nekem is emlékezetkiesésem van, néha. Különösen az utóbbi időben. Most, Karácsonyeste van, ez a születésnapom. Betöltöttem a hatvanvalahányadik évet… Életkorom van, nem semmi.

Fordította: Zsehránszky István

Név (kötelező megadni)

E-mail (nem lesz nyilvános) (kötelező megadni)

Weboldal

Δ