A Csíki Játékszín társulata szatmári turnéra indul. A buszt egész éjszaka melegítik, majd reggel hat óra körül nekivágnak az útnak. Fél órán belül vissza is térnek, hiszen már a Hargita alatt újból akadozik a motor, elfagy a fűtés.
A család összehúzódik egyetlen szobába, az apa egész éjszaka rakja a bükkfát a tűzre, mert annak van melege és nem a fenyőnek. A konyhában reggelre úgy befagy a vederben a víz, hogy be sem lehet törni, a kijárati ajtó résein vastag a zúzmara. A pinceajtót gyorsan be kell csukni, mert öt perc alatt megfagy a krumpli.
A gáznyomás csökkenésétől a gázkonvektor kialszik, más fűtőalkalmatosság nincs kéznél, három óra múlva már elfagynak a vízcsövek és a gazda felnéz az égre: kellett nekem ez a civilizáció?
A kompótokat, a savanyúságnak eltett uborkát behordják a szobába, lehetőleg a fal mellé, vagy az ágy alá: a kamrában megfagynak és széttörik az üveget.
A hétköznapi forgalom egyötödére csökken, imitt-amott felhajtott fedelű autókba hajlanak a fejek, máshol magatehetetlen járműveket vonszolnak jobbra és balra. Csak a taxik jönnek-mennek, könnyen és gyorsan, ám nem nagy eredménnyel: a nagyobb jövedelmet elviszi, hogy egész nap kell járatni a motort, különben nem indul az autó, békés egyetértésben didereg az utas és a vezetője.
A jég minden takarítás ellenére legalább húsz centis a járdákon és olyan alakzatokat vesz fel, amelyeket Gauss, Bolyai és Lobacsevszkij vagy éppen Riemann legkiválóbb követői sem tudnának modellezni, sőt Boole vagy Shannon sem tudná kiszámítani, hogy éppen ki kerül be tört bokával és csuklóval a sürgősségre.
Az osztályban valaki köhög, majd ketten köhögnek, azután már legalább tucatnyian.
Sikerült villanymelegítőt szerezni, a családfő munkába rohan, egy óra múlva telefonálnak: a jégbilincstől megszabadult cső megrepedt és ömlik belőle a víz, legalább három órán keresztül lesz amit hurcolkodni.
Befagyott a kút, hiába próbálták napokon át betörni a jeget: most már középen is valami egészen keményen koccan a veder. Majd megpróbálunk vizet hozni a negyedik szomszédból.
Először vékonyabb, majd vastagabb pokróc a két ablak közé, de a dér azt mutatja: a hideg mindig megtalálja a maga útját.
A hó csikorog, a derék csikorog, a kezek egyre vörösebbek, szájon szuszogni kényelmetlen, de már a két orrcimpából is egyet varázsol a fagy.
A fényképezőgépek nem működnek, a kamerák két perc után leállnak, a riporter éppen csak ellihegi, hogy máshol is tudomásul vegyék a vidék legnagyobb természeti kincsét: megint rekordhideg van Csíkban, de a helyi lakosok meg vannak szokva ezzel a kemény időjárással.
Egy-két napig metaforák: Románia Szibériája. Az ország Északi-sarka. Majd utána lekerülnek a műsorról.
Mármint a tévécsatornákról.
De a fagy színjátéka már két hete tart, mínusz huszonöt és mínusz harminc fok alatt. Persze , nemsokára lesz egy kis szünet, majd jön az utójáték.
A számlák. Nem a hepiend, hanem a fordítottja. A téli emlékek, amit nem lehet kiheverni csak júniusig.
Itt a természet van hatalmon. És valahogyan nem túlságosan érdekes, hogy Bukarestben és Budapesten ki kivel beszélt, mikor, hol és hányszor. Hogy mit mondanak az időjósok a maguk enyhe vagy gyors felmelegedésével.
Mert ilyenkor Csíkban más Istenjárás van. Nemcsak kulturálisan, hanem teljesen és tökéletesen autonóm. (2006. január 29.)

*
A fenti, hét éve született írás, amelynek mind hangulati, mind tartalmi koordinátái tökéletesen érvényesek ma is, egy készülő e-könyvből valók, amelyet a Magyar Elektronikus Könyvtár számára állítunk össze a Csíkzsögödben élő jelenkori erdélyi publicista legjobb írásaiból. A válogatás és a szerkesztés aprómunkája közben egy-egy írással megkeressük honlapunk olvasóit is. (Cs.G.)