Vagy pontosítsunk: miért még csak a Don-kanyar? Fodor Pál, a Magyar Tudományos Akadémia Bölcsészettudományi Kutatóközpont (MTA BTK) főigazgatója úgy értékelte a tegnapi konferencián a Második Magyar Hadsereg tragédiáját, hogy nem volt ám felelőtlenség a katonáinkat és a munkaszolgálatosainkat a biztos halálba küldeni. Sajátos álláspont.

Ilyen logika alapján ugyanis puszta kézzel darazsat vagy parazsat fogni sem „felelőtlen tett”. Hanem akkor mi a Jóistenke csodája volt? Diadalmas győzelem a bolsevikok elleni keresztes háborúban? Vagy ezt majd csak jövőre hirdetjük ki? De lássuk, miért is volt megfontolt lépés az öngyilkos vállalkozás az érdemes főigazgató és Szakály Sándor történész szerint. Azt mondják, hogy a Második Magyar Hadsereg – így, nagybetűvel, mert fogalommá vált – „megkapott mindent, amit meg lehetett kapni”. Sőt, meg sem semmisült, mert a legújabb kutatások szerint csak vagy százezren haltak meg, sebesültek meg és estek hadifogságba, ezzel szemben a Don-kanyarban 1942-43.ban mintegy kétszázötvenezer magyar katona fordult meg.

Sajnos, nem sarkon fordultak, hogy azonnal hazarohanjanak.

A legszebb az az állítás, miszerint a munkaszolgálatosok csupán mintegy tíz százalékát tették ki a létszámnak, és velük kapcsolatban parancsba adták a tiszteknek, hogy „takarékoskodjanak a magyar vérrel”. Meglehet, hogy kaptak egy ilyen parancsot, de rögtön utána arról is tájékoztatták őket, hogy a munkaszolgálatos nem tekinthető magyarnak.

Akkor lássuk. A számokat lehetne vitatni, nem érdemes, és érdekes módon az is igaz, hogy mindent megkaptak, amit csak lehetett. Ennyit lehetett. Nem volt először is megfelelő fegyverzet, nem volt elég lőszer. Nem volt téli egyenruha (“A téli ruha kiszállítása sürgős. Kérem az üresen kimenő kórházvonatokkal pokrócok, a gyűjtött meleg prémek és ruhák mielőbbi útba indítását” – írta maga Jány Gusztáv), pocsék volt az élelmezés. Sőt, a létszám is hibádzott, csonka századok, csonka ezredek mentek ki a frontra, a vasút és a Don védelmi vonala egyszeres volt emiatt, nem kétszeres, és az orosz télben csak azért imádkozhattak: a Vörös Hadsereg valahol máshol támadjon inkább. No, de az oroszok többen is voltak, otthon is voltak, jobban hallatszott az ő imádságuk, és mégis ott támadtak. Háborúban van ilyen. Ezekkel a lehetőségekkel – melyeket a hadvezetés körében, úgy látszik, senki sem vett számításba -, sem volt felelőtlen ez a vállalkozás?

De bizony, őrültség volt. Diplomáciai lépésekkel meg lehetett volna úszni egy ekkora haderő feláldozását, akár úgy is, hogy csak jelképes haderőt küldünk oda. A románok megtették: nem is vesztettek egész hadsereget, csak pár zászlóaljat, ami szintén sok, de mégsem kellett annyian gyászoljanak, mint nálunk. A magyar diplomácia is levizsgázott – meg sem próbáltak alkudozni.

Lássuk, mi a helyzet a munkaszolgálatosokkal. Idézzük tanúnak Vécsey alezredest, a 35. gyalogezred parancsnokát, akit még a legszélsőbb jobboldal sem vádolhat filoszemitizmussal: “Kénytelen vagyok megállapítani, hogy ezek a zsidók sokkal fegyelmezettebbek, mint a mi honvédeink, munkakészségük és teljesítményük is jobb, mint a honvédeké. A zsidók a legnagyobb tűzben fegyver nélkül is kihozták a sebesült és halott honvédeket, volt is egy zsidó századnak vagy ötven halottja és kétszer annyi sebesültje.” “A zsidó századok elöl igen bátran viselkednek, nem hagynak sem sebesült, sem halott magyart vissza. Még megérjük, hogy hősök lesznek belőlük akkor, amikor a mi gyalogságunk mindig megszalad.” (Forrás: Nemeskürty István: Requiem egy hadseregért). Mondjuk, Nemeskürty urat sem nevezném amúgy annak a kimondott baloldalinak egyébként…

Érdekes… tehát akkor nem volt szó gyávaságról, munkakerülésről. Annyira nem, hogy amikor a Kijevben felállított hadikórház orvoshiánnyal küzdött, a munkaszolgálatos orvosok önként jelentkeztek a betegek, sebesültek gyógyítására, parancsban tiltották meg nekik!

Akkor most mire is vagyunk büszkék? Dióhéjban: semmire sem lehetünk.
De mire volt jó ez a kijelentés? Miért épp a Don-kanyar?

Két dologra. Először is arra, hogy előkészítse a terepet egy várható történész-perre, ugyanis a historikusaink bizony nem egy egyetértő társaság, nem fejbólintó Jánosok, állandóan vitatkoznak az eseményeken, sőt, ezt nyilvánosan teszik. Hát kormányzati szempontból nem ártana egy kicsit kisöpörni azokat közülük, akik nem hallelujáznak a tömeghalál miatt.

Másodszor arra, hogy újabb éket verjen Magyarország polgárai közé. Kevés dologban ért egyet mára a magyar jobboldal és baloldal, de az egyik ilyen pont az volt, hogy a doni vállalkozás hatalmas, értelmetlen, öngyilkos őrültség volt. No, ha ebből a fenti tételből – mármint abból, hogy de mégsem, hanem hősi diadalmenet – hivatalos dogma lesz, eggyel kevesebb dologban érthetünk majd egyet. És ha ez a háborús bűn utólag legitimálható, akkor az összes többi is – akár a nyilasok bűnei is. Azt pedig szeretni fogják a szélsőjobboldalon, de nagyon.

Tiszta haszon, legalábbis választási kampány idején.
Érdekes lenne megtudni, mit szónak ehhez Moszkvában – de hiszen meglátjuk, hamarosan.
A miniszterelnökünktől. Épp oda készül, fontos tárgyalásokra. Neki majd megmondják.
Szép, ékes szavakkal. Esetleg adnak neki egy Háború és Békét is.
Oroszul.

Szele Tamás

(Forrás: gépnarancs.hu)

1. Marianna:
   2013. január 22. 08:13

   Nagyon érdekes, mélyen elgondolkodtató, kitűnő írás. Örülök, hogy olvashattam.

Név (kötelező megadni)

E-mail (nem lesz nyilvános) (kötelező megadni)

Weboldal

Δ