A bánatkertész adjutánsa és szárnysegédje Itókfalván Pádár volt, akinek csak nyolc osztálya volt. Az meg úgy lett meg, hogy háromszor járta általános iskolában az elsőt és ötször a második tagozatot. De berúgni naponta háromszor tudott. A bánatkertész szomszédja volt, nyári reggeleken, amikor a kánikula miatt minden ajtó és ablak sarkig kitárva volt, hallotta, hogy Pádár szomszéd felteszi a kávét, leül a konyhába a hűtőszekrény mellé és leül. Mire a kávé lefőtt, addig háromszor nyílt és csukódott a hűtőszekrény ajtaja, ahol Pádár a szilvapálinkát tartotta. Aztán jöttek a háziborok. Rendetlen udvarukban sokszor elszaporodtak a macskák, és ezért előfordult, hogy a pénz-és fahiánnyal küszködő Pádár szomszéd estefele, télen , felnyalábolt egy tucat kismacskát és bevágta a kazánba: azaz szorult helyzetében is feltalálta magát: macskával fűtött. Ideális szomszéd volt, azaz semmit nem értett meg abból, amit a bánatkertész kért tőle. Vagy mondott neki. Kacskaringós volt az út, mire a bánatkertész Szolnokról Itókfalvára jutott. Szolnoki lakását vegyes tüzelésű kályhával fűtötte, s egy vasárnap, amikor Sztálin 40 bőrkötéses kötetét áldozta fel a melegért, a lépcsőházban elterjedő füstszag riasztotta született Szilágyinét, Nagy Máriát, a súlyos alkoholproblémákkal küszködő vénlány egyszerre riasztotta a katasztrófavédelmet, a rendőrséget, a tűzoltóságot, csak a megyei nemzetbiztonsági hivatalt nem, hiszen annak a szervezetnek volt egy középkorú főnöke, annak egy felesége, annak meg a szeretője a bánatkertész volt, aki civilben a Nemzetbiztonsági Hivatal kabinetfőnöke volt. Csak a rohamrendőrök hiányoztak. A szervek konstatálták a helyzetet: anyagi kár nem esett, emberi egészségre nem volt veszélyes a hamar eloszló füstszag, mindezért tehát 160 ezer forint helyszíni bírságot állapítottak meg. Megírták akkurát a jegyzőkönyvet, s a rangidős tiszt átnyújtotta a hanyatló rómaiak pózában ágyban fekvő bánatkertésznek aláírás céljából az okmányt, aki blazírtan eltolta magától a hivatalos okmányt és szemrehányóan, de annál blazírtabban jegyezte meg, a szervnek, hogy „Nem veszed észre, hogy cigarettázom?”

A lépcsőházi diskurzusból azt vette ki, hogy a ház közös képviselője súlyosan mulasztott, mert 10 éve nem tartott sem tűzvédelmi vizsgálatot, sem kéményseprést, s fűtési engedélyt sem szerzett be. A bánatkertész a boldogságtól ordítani tudott volna. Az azonban kedvét szegte, hogy a vizsgálat után az önérzetében megbántott főparancsnok azt mondta távozóban, hogy a következő évben már nem fog fűtési engedélyt kapni a bánatkertész, aki civilben író is volt. Mint ahogy korunk fajsúlyos Odüsszeiája kezdődik: „Louis a fűtő elhajózott az Új-Hebridákra. (Rejtő Jenő), a bánatkertész is kikötött májusban a Bükk és a Börzsöny közt fekvő festői Itókfalván egy hatalmas parasztházban. Ahogy a diverzánsképzőn tanította, még aznap beilleszkedett. Elment a kocsmába, kinézett egy részeg társaságot, bemutatkozott, aztán feles, sör, feles, sör, aztán láda sör és két üveg konyak. Kissé rájátszott: összehányta magát, utól érte a homoki bor is, de a csapat önfeledt mámorában, hogy új palimadárra bukkant, talicskában hazatolták. A faluban a játékszabályok egyszerűek voltak. Nem volt kocsma, bolt, posta. Az adott szónak nem volt súlya. Összesen öt embernek volt munkahelye. A férfiak ittak, mint homok, földet nem műveltek, negyvenes éveikben elvitte őket a májzsugor, vagy a tüdőrák. „Gyere napszámba, adok háromezret” – ez senkit nem mozgatott meg. Egy üveg pálinka már nyomott a latban. Arra felfüveltek a cimborák. Végül a ház körüli, elodázhatatlan munkákat virtussal lehetett csak megoldani. A szerencse is segített. A bánatkertész jobb kezét 40 év versenypingpongja erősítette, s ősz szakálla ellenére gyorsasága semmit nem kopott. Rászokott arra, hogy kissé ittasan az Itókfalva melletti kocsmában szkanderezni hívott ki nagydarab, ismeretlen embereket. A tét az volt, hogy a vesztes kivágja pl. a nagy fűzfát a kertből. A szkandermeccsek villámgyorsak voltak, az ellenfelek a padlón kötöttek ki, fejüket beverve, kábán. Úgy kellett elmagyarázni nekik, hogy a bánatkertész győzött. Ennek viszont volt súlya. Ha a vesztes delikvensmásnap beóvakodott a kocsmába, a kárörvendő cimborák rögtön azzal fogadták, hogy „Mikor vágod ki a fáját?”, s ez ellen nem volt apelláta. Az idő folydogált, mint egy Proust regényben, aztán már a deres ősszel levelet hozott a posta, Pádár szomszéd hozta be a jellegtelen borítékot. A szolnok megyei katasztrófavédelem küldött egy csekket, rajta előre kitöltve az összeg: 1 500 000 forint.

(Folytatjuk)

1. Marianna:
   2013. január 23. 16:47

   Szórakoztató írás. :)

2. Kerekes Tamás(marlonbrandy):
   2013. január 24. 10:30

   Mariann!
   Kösz.Én a Gépnarancsos (marlonbrandy) Kerekes Tamás vagyok!