Beszédes István: Ezek az állatok
Ma már tudom, ezeket a lényeket
rendre számba kellett volna venni,
ennek az apró állatnak a sárga szemét.
Sárga szemét. Itt keresni a lényeget.
*
A macskanő
egyszer csak visszakér a múltból,
mi leszel benne: kutya vagy egér?
*
Ezek az állatok
annyi bajjal járnak,
s annyi csodálatot vívnak ki
a késő szemlélőből.
S annyi utálatot, az utólag
számvetést fabrikáló nőből.
*
A sárga szemét,
e csúcsreciklált álca
szétver egy dinasztiát,
s a trónörökös románca
egy görbe sünért kiált.
A hős már egy sor
szúrást kiállt…
A zEtna
Kutya vagy egér?
című 2012-es utolsó / 2013-as első számában:

Elrejteni azt, aki belőlem beszél – David Albaharival Ladányi István, Rajsli Emese és Virág Zoltán beszélgetett a zEtna IX.Irodalmi Fesztiválján | Balázs Attila: Pokol mélyén rózsakert II. – újabb részlet a készülő regényből | Jódal Kálmán: Hideglelős – egy károlyság története | Mihályi Czobor: Ahová az angyalok se járnak szívesen – az Angyalok rozettája c. prózai körséta egyik képe a huszonnégyből | Mikola Gyöngyi: Négy verseskötetről – Avagy közös elemek Bozsik Péter, Danyi Zoltán, Orcsik Roland és Terék Anna költészetében | Beszédes István: Ezek az állatok – kis bestiáriumi kitérő | Andrej Nikolaidis: Rövidítsd meg a szenvedésem – részlet A fiú c. regényből Rajsli Emese fordításában | Balogh István: Barátom, barnakánya – allegória | Igor Marojević: Parter – regényrészlet Rajsli Emese fordításában | Nagy Abonyi Árpád: Paris by night – feleségtörténet a szerző készülő novelláskötetéből | Gömöri Eszter: Leltár fentről lefelé (első 2 szint) – elsőközlés | Duška Vrhovac: A cím keresése – Kovács Jolánka fordítása | David Albahari: A faszcikulus | Balogh István: Valóságom |Tükörképben
Olvasható a Makropolisz 12. sorozatának indító darabja, Nagy Abonyi Árpád Fenn Obertauernben c. szövege, amelyet a folyóirat januári számában Horváth Ottó folytat.
És a legfrissebbek között olvashatók még Bartha György, Borbáth Péter, Verebes Ernő, Marija Čudina, Slavko Matković, Brestyánszki Boros Rozália, Zoran Đerić, Benes László, Ladányi István, Böndör Pál, Ana Ristović, Fekete J. József, Szögi Csaba, Zalán Tibor, Bozsik Péter, Boško Krstić, Kollár Árpád, Orcsik Roland, Farkas Wellmann Éva, Korpa Tamás, László Noémi, Szőllősy Balázs, Sinkovits Péter, Lennert Tímea, Vuković Ildikó… stb..versei, prózái, esszéi, drámái, eredetiben és műfordításban.
Pusztai Péter rajza