Megpróbálta egyszer. Megpróbálta kétszer. Megpróbálta harmadszor. De nem jött össze. Először alig rándult meg és a földön vonaglott. Másodszor rátekeredett egy bokorra. Harmadszor pedig egy faágra. De nem adta fel a küzdelmet. Szerette volna megmutatni a tisztes távolságban álló gyermekseregnek, hogy márpedig az előttük font karikás ostor rittyeg, pattog, csattog, vagy minden más olyan hangot kiad, amelyre a magyar nyelv a rokonértelmű szavak széles választékával válaszol.
Csakhogy nem volt elég a hely. Az ostor mozgásának nem volt elég a tér. De az is lehet, hogy az ostort mozgató nem volt csikós, juhász .Sőt: nem is alföldi pásztor. Hanem a népi kézművesség egyik lelkes művelője, aki mindent megtesz, hogy továbbadja a magyar hagyományokat az elkövetkező nemzedékeknek. Csupán egyetlen dologról feledkezve meg: a hétköznapok világában megszületett népi hagyományok mindenekelőtt ahhoz a helyhez kötődnek, amely kialakította őket. Székelyföldön az erdei utakon vagy a csenevész bokrok között állatait terelgető pásztornak nincs amit kezdenie a karikás ostorral, hiszen fennakad a legelső fán. Ő inkább botjával hadonászik és a rittyegést pótolja a szájával, és azzal a néhány, egyetlen szótagos hangutánzó szóval, amelyet ki tudja miért, de még a ma született bárányok is megértenek.
Biztosan a magyar nemzet egységének jegyében. Biztosan jóindulatból, biztosan ingyen, biztosan a történelemre, az autonómiára és más, közhelyként fennforgó fogalmakra gondolva, egy magyarországi képzőművész széki zászlókat készített a Székelyföldnek. Fából, mert az úgy illik. Öt-hat méter magasat, amelynek tetején a lobogót is fából készült háromszögek jelképezték. És felállította őket néhány székelyföldi város központi parkjainak a kellős közepére, hogy utaljon az idők és a székelység örökkévalóságára. Csakhogy néhány éven belül kidőlt az első zászló az egyik városban. Elrothadt a talapzata. A napokban, a másik városban, lefűrészelték a másodikat is, mert veszélyes a járókelőkre, kidőlhet és agyonvághatja őket. Nem tudom, hol magasodnak még hasonló fa-lobogók, de ugyanaz lesz a sorsuk. Mert hiába nemes a szándék, ha nem talál a hely szellemével. Nem minden forma illik a tartalomhoz. Még akkor sem, ha úgy találják, hogy sokkal szebb, korszerűbb vagy éppen ellenkezőleg: az egyetemes magyarság ősi jelképeit hordozza.
Az otthonosságot, a meghittséget, a megszokás nyugalmát és biztonságát nem pótolja a pompa és a nagyzolás, mint ahogyan az őszinte emberi érzelmeket sem a dagályosság. A Nyerges-tetőn most betonoznak. Először azok az ágakból összerakott, kis, egyszerű keresztek tűntek el, amelynek láttán mindenkinek megdobbant a szíve és majdhogynem elsírta magát, hogy átadják helyüket az egyre látványosabb kopjafáknak, amelyek felállításánál már régóta nem az emlékezés a lényeg, hanem – akárcsak Pistikének a várromnál – annak megörökítése, hogy én is itt jártam, tehát valóban fontos ember vagyok. A betonozás és valószínű, a rátelepített kövezés azoknak a fa- és föld lépcsőknek a nyomát is eltörli, amelyek az egyszerű emlékhelyhez vezettek és mellette készül valamiféle újabb betontalapzat az utókor ki tudja milyen újabb alkotásának. Persze, utána is lehetne nézni, de nem ez lényeg. Hanem az, hogy miként oldódik mindaz, ami egykoron a székelyföldi helyi közösségek sajátja volt. Az építkezés és a táj harmóniája, a templomok formája, a vallási és világi ünnepek jellege. És az egymást utánzó falunapmodell-átvételekben hogyan keveredik minden: a ravatalozó épület felszentelése az utcabállal és az egyházi búcsú a motorkerékpárosok terepversenyével. Bizony oda kellene már figyelni: a Székelyföld globalizálódása, különböző fogalomrendszereinek átalakulása sajátos utat követ és ebben igen nagy szerepe van az erőltetett nemzetieskedésnek és túlbuzgó mítoszteremtésnek. A Székelyföld ugyanis önmaga magyarságát soha nem vonta kétségbe és soha nem is kérte, hogy megerősítsék. Ez létének természetes állapota. Ám ha túl sokat beszélnek arról, ami magától értetődő, akkor az mesterkéltté válik. Akár a karikás ostor az erdőben. (2010. augusztus 29.)

* A jeles erdélyi publicista szerkesztés alatt álló e-könyvéből