Harmadik jelenet
(Blaj és az előbbiek.)

BLAJ. Jó napot kívánok! De nehéz magukhoz ide feljutni! (Lihegve törli meg a homlokát.)
RUDI. Üdvözlöm, domnu Blaj [Blaj uram]! Fáradjon beljebb, és fújja el szaporán, mi a baj!
BLAJ. Honnan veszi, hogy baj lenne?
RUDI. Na hallja, felkaptatott volna ekkora hassal idáig?

BLAJ. Nono, maga csak hagyja békén a hasamat, és válaszoljon inkább néhány kérdésre.
RUDI. Nem lehetne máskor, domnu Blaj? Amint látja, nem vagyok egyedül.
BLAJ. Jó, nem bánom, de holnap, biztos lehet benne, hogy megint eljövök, ezért tisztelettel megkérem, legyen itthon okvetlenül ilyentájt! (Megnézi a karóráját.) La revedere! Viszontlátásra! (Elindul az ajtó felé.) Nem, a dracuba! (Visszafordul.) Ki van zárva, hogy én ide megint felmásszak, mert hol maga nincs itthon, hol ez az átkozott lift nem működik.
RUDI. Hát ha olyan sürgős, bökje ki, mi járatban van minálunk!
BLAJ (kutatóan körülnéz, és megakad a szeme a meghosszabbított radiátoron.) Megengedi? (Odaballag a központi fűtőtesthez.) Első kérdés. (Diadalmasan.) Kitől kapott engedélyt, hogy kibővítse ezt a kalorifert?
RUDI. Miért, ehhez engedély is kell?
BLAJ. Ungvári úr. Most mit izél? Mindketten tudjuk, hogy a kaloriferek önkényes toldása szigorúan tilos a blokkokban.
RUDI. Én nem tudtam, s mivel az utolsó emeleten lakom, ami nehezebben fűthető, magától értetődőnek tartottam, hogy hozzám nagyobb kalorifert kellett volna szerelni. Csakhogy nem tették, ezért szereltem én engedelmükkel.
BLAJ. Pontosítsunk: engedelmünk nélkül.
RUDI. Kérdezhetek én is valamit?
BLAJ. Tessék, de igazán nem szeretném feltartani a hölgyeket, másrészt ezek az ügyek csakis ránk tartóznak.
RUDI. Ha arra célozz, küldjem el őket, vagy húzzanak el udvariasságból ön miatt, máris kijelenthetem, hogy nem mennek sehova. Tudniillik rokonok, ugyanakkor vendégek, akiket én nem szoktam csak úgy kirúgni.
BLAJ (zavartan nevetgél). Jó a humora. Hogy kívánhatnék én magától effélét! A dracuba, azt azért elárulhatná, miért pikkel rám ennyire, domnu Ungvári.
RUDI. Pikkelnék? Téved, nem pikkelek. Arra azonban mégis csak kíváncsi lennék, honnan a fenéből tudhatta, mit csináltam a radiátorral, merthogy nem csak most vette észre, az tutifix.
BLAJ. Ja, uram, egy adminisztrátornak mindenről kell tudnia. Ezért adminisztrátor, ugyebár? Apropó, mi újság a közös költséggel? Elég rég nem járt már az irodámban e célból.
RUDI. Ez a második kérdése? Mellesleg jó kérdés. Hogyha én ezt tudnám, domnu Blaj.
BLAJ (meghökken.) A dracuba, maga nem akar fizetni?
RUDI. Szó sincs róla, fizetnék én boldogan, de miből, drága Blaj bácsi, ha még munkahelyem sincs átmenetileg?
BLAJ. Bácsi a nagyapja. Fizetni pedig kell, különben egy szép napon még a garzonja is rámehet.
RUDI (felhördül). Miii? Az én garzonom? Csak azért, mert nem guberálok le magának néhány vacak lejt havonta?
BLAJ. Da, da [Igen, igen]. A törvény, az törvény. Legrosszabb esetben bizony akár ez is megeshet.
RUDI. Vis maior nincs, méltányossági haladék vagy ilyesmi? Legalább addig, amíg ismét állást találok.
BLAJ. Én nem tudok róla, úgyhogy domnu Ungvári, fizet, vagy nem fizet?
RUDI (dacosan). Nem fizetek.
BLAJ. Meg voltam győződve. Ahogy magát ismerem…
HELGA (közelebb lép a férfiakhoz). Bocsánat, hogy közbeszólok. Mennyi lenne az a bizonyos tartozás?
BLAJ. Pillanat! (Előveszi a számológépét.) Ötszáz lej, plusz háromszáz az illegális szerelésért járó amenda [pénzbírság].
RUDI. Hogy az a magasságos… ! (Ismét az égre néz, és többször egymás után keresztet vet.) Entschuldigung!
HELGA. Vissza fogja állíttatni. Azt azért megjegyzem, nekem úgy tűnik, kettőjük közül, nem Rúdi az, aki pikkel a másikra. (Kivesz a retiküljéből nyolcszáz lejt, és átnyújtja a meglehetősen testes ügyintézőnek.) Meg van elégedve?
BLAJ. Abszolút. Nyugtát egyelőre nem adok, de ha domnu Ungvári lefárad holnap délelőtt az irodámba, rögtön megkapja. Hölgyeim! Domnu Ungvári!
HELGA. Viszontlátásra! Örülök, hogy megismerhettem. Remélem, a jövőben elnézőbb lesz a lakókkal. Sajnos elég nehéz idők járnak ránk mostanság, amit csakis úgy enyhíthetünk némileg, ha nemre, fajra és nemzetiségre való tekintet nélkül nyújtunk segítő kezet egymásnak. Itt van példának mindjárt az unokatestvérem, Rúdika. Szorgalmas, jó nevű muzsikus. (Titokban Rudira hunyorít.)
BLAJ. Mióta? Hát nem nyomdász az unokatestvére?
HELGA. Nyomdász?
BLAJ. Az, értesüléseim szerint legalábbis. Hogy aztán emellett muzsikál is, azt, izé… eddig még nem tudtam.
RUDI. Nocsak, eszerint mégiscsak van valami, amiről maga sem értesült?
HELGA. Megengedik, hogy folytassam? (Szünet.) Köszönöm. Muzsikus, nyomdász egyre megy. A fő az, hogy lelkiismeretes, sokoldalúan képzett dolgozó, aki önhibáján kívül maradt állás nélkül. Erre jön maga, és olyasmiért bünteti, ami még a szocialista etika szellemének is ellentmond. Pedig még ott a húga is, szegény mozgáskorlátozott testvére, akit szintén ő tart el, ami még a kommunista aranykor hajnalán sem gyerekjáték, Blaj elvtárs.
BLAJ. Persze, persze, megértem, de… (Gyanúsan méregeti Auricat.) Elnézést! Nem találkoztunk mi már valahol?
RUDI. Volt szerencsém, köszönöm, hogy meglátogatott. Ami pedig a szocialista etikát illeti, nem ártana komolyabban venni időnként. Ezt a Pártunk és Kormányunk élén hazánk nagy fiával, Nicolae Ceuşescu elvtárssal is hangsúlyozta már jó párszor, és ha maga nem ért egyet velük, domnu Blaj…
BLAJ (gyorsan). Ki mondta? A dracuba, magától értetődik, hogy egyetértek, és én nem is az ellen, hanem annak értelmében járok el, amikor érvényt szerzek a törvénynek.
HELGA. Helyes, drága uram, ez is a feladata. (Nagyot tüsszent.)
BLAJ. Egészségére!
HELGA. Kösz. Persze az sem lényegtelen, mi módon, a szocialista humanizmus vagy a kapitalista módszerek szerint járunk el. (Fokozódó pátosszal.) És abba a hitbe se ringassa el magát, miszerint még ha így is lenne, ugyan bizony ki tudja, valóban mindig azt tesszük, amire egy-egy gyűlésen, értekezleten szoktak esküdni. (Nyomatékosan.) Ugyanis van, aki tudja, Blaj elvtárs, aki mindent lát, hall, s még egy levél sem hullhat le a fáról úgy, hogy ő azt meg ne hallaná.
BLAJ. Egen, a Jóisten. (Észbe kap.) A, dracuba, dehogyis! Miket zagyvál itt összevissza, nem értem.
RUDI. Pedig egyszerű. Kukkantson a falra, és mindjárt megérti.
BLAJ (elfehéredve fedezi fel a falon az elnök arcképét). Aha! Az más. Őexcellenciája tényleg mindent lát. (Megint megtörli a homlokát.)
RUDI. Mi az, Blaj bácsi? Csak nincs melege ebben a farkasordító hidegben! (Megnézi a fali hőmérőt.) 11 C fok . A mennykőbe, ki az a vadmarha, aki még télen is áram, meleg víz és fűtés nélkül hagy bennünket!
BLAJ (teljesen megzavarodik, látszik rajta, hogy nem tudja, hova tegye Rudit és a vendégét.) Mit tudom én, illetve… Az az érzésem, hogy nagy smekker maga, fiatalúr.
RUDI. Igazán? Aztán miért, bade [bácsi] Blaj? (Élesen.) Amiért azt találtam mondani, hogy sötétségbe borult a Fény országa, hogy fázunk, és éhezünk…? Magának mi a véleménye ezzel kapcsolatban?
HELGA (mintegy nyomatékként kétszer egymás után tüsszent). Úgy látszik, meghűltem. Nem ismer valami jól bevált népi gyógymódot megfázás ellen, nagyfőnök?
BLAJ (mogorván). Nem. (A kijárat felé kolbászol, onnan vissza, és ismételten megtörli a homlokát). Ez… ez, kérem, provokáció. Egyáltalán mit akar tőlem hallani? Ei, bine [rendben], felejtsük el azt a radiátort! Én nem láttam semmit, maguk meg hallgatnak. Nézzék, még ezt a háromszáz lejt is visszaadom önöknek.
RUDI. Ide vele, és ajánlom, máskor se lásson semmit se, hacsak nem óhajtja, hogy megtudjanak magáról is egyet-mást odafönt.
(Blaj még mondani akar valamit, de csak legyint egyet, és köszönés nélkül távozik. Alig lép ki a lakásból, Rudi és a többiek hatalmas hahotára fakadnak.)
AURICA. Még egy ilyen balféket! Ez sem teszi be a lábát ide többé, fogadjuk.
(Rudi utánozni kezdi az adminisztrátort, mire még nagyobb lesz a derültség.)
HELGA. Jaj, fejezd be, mert mindjárt széthasadok a nevetéstől! (Hirtelen elkomolyodik.) Egy dolgot azért én sem értek, Rúdika. Miért nevezett nyomdásznak téged az a balfácán?
AURICA. Pszt, halljátok ezt a surrogást?
RUDI. Megjött az áram, hölgyeim. Működik a felvonó. (Ceauşescu képe felé hajolva.) Köszönjük, nagypapi. (Mindkét karját az ég felé emeli.) Szeretlek Románia! (Ezután bekattint a rádióba egy kazettát, s a következő pillanatban felcsendül Vasile Alecsandri Hora Unirii (Az egyesülés hórája) című megzenésített költeménye:
Hai să dăm mână cu mână
Cei cu inima româna,
Să-nvârtim hora frătiei
Pe pământul României!
[ Adjunk kezet román szívű társaim, és ropjuk el Románia földjén a testvériség hóráját.]

Szabad? (Odalép Auricahoz, kirántja a szoba közepére, melléje Helgát, és táncolni kezdenek.
A nő több-kevesebb sikerrel megpróbálja utánozni Rudi tánclépéseit. Csupán Aurica csetlik-botlik meglehetősen groteszk hatást keltve közöttük.)
HELGA. Mondtam már, hogy nem vagytok teljesen komplettek?
(Felberreg az előszoba csengője.)
RUDI. Ez meg megint ki a franc lehet? Aurica! Volnál szíves utánanézni, ki meri zavarni tánc közben az Ungvári-rezidencia lakóit!
(Aurica kitáncol a hallba, majd lángoló arccal siet vissza Rudihoz).
Ki volt az?
AURICA (halkan). Peţitorul meu din Debreţin. [A debreceni kérőm.]
RUDI. Imposibil! Ce caută aici neanunţat? Oare ce va spune, dacă te vede aşa şchioapă şi cocoşată? Trebuie să scăpăm neapărat de el. [Lehetetlen! Mit keres ez itt bejelentetlenül? Vajon mit fog mondani, ha meglát így sántán és púposan? Föltétlenül meg kell tőle szabadulnunk.]
HELGA. Mi a probléma? Nem kommunikálnátok magyarul, hogy én is megértsem?
AURICA. Pardon! Arról beszéltünk, hogy olyan nemkívánatos látogatónk érkezett, akitől mindenképp meg kell szabadulnunk.
HELGA. Annyira nemkívánatos?
AURICA. Annyira.
HELGA. Akkor ne engedjétek be, és semmi probléma.
AURICA. Késő. Már megkérdeztem, kit keres.
RUDI. A túróba, miért nem néztél ki előbb a kémlelőn, és utána kérdezted volna meg, kit keres?
AURICA (bűnbánóan). Sajnálom. Így alakult.
RUDI. Most aztán nyakig benne vagyunk a lekvárban.
HELGA. Mégis ki vár kint, hogy így be vagytok rezelve? A rendőrség?
AURICA. Nem.
RUDI (merész ötlettől vezérelve). Pontosabban olyasmi, csak egy picivel még rosszabb. (Sokatmondóan néz a leányra.) A Securitate, gnädige Frau.
HELGA (szokatlanul elkomolyodva). Zum Kuckuck [ A pokolba/manóba!], róluk én is hallottam. De mit keresnek ezek nálatok?
RUDI. Gőzöm sincs. De még mielőtt megtudnánk, javaslom, pakold be magad ebbe a szekrénybe.
HELGA (felháborodottan). Megőrültél?! (Büszkén kihúzza magát.) Én Ausztria Köztársaság szabad állampolgára vagyok, és ha egy újjal is hozzám nyúl valaki, abból olyan diplomáciai botrányt kavarok…
RUDI. Hogy Auricat és engem is rögvest lecsuknak. Remélem, nem akarsz bennünket ilyen atrocitásnak kitenni.
HELGA. Hogyhogy titeket? Miért nem engem, bár ezt sem igen értem, mi okból.
(Újabb, ezúttal hosszabb csengetés.)
RUDI. Kérlek! Majd megmagyarázom később, de erre most nincs idő. (Kinyitja a szekrény ajtaját.)
HELGA. Jó, jó, bemászok. (Nagy nehezen bepréseli magát a szekrénybe.) Legalább annyit árulj el, miért csuknának le téged miattam!
RUDI. Ez a törvény, Helgácska. Hozzád, mint osztrák állampolgárhoz, nyilván nem nyúlnak. Csupán az a bökkenő, hogy be kellett volna jelentenünk téged a zsaruknak, és ha ez a szekus itt in flagranti kap bennünket, ma éjjel már a rendőrségen alhatok.
AURICA. Aztán vigyázz, nehogy eltüsszentsd magadat, mert ha megtalálnak itt a sifonban, az isten sem húzza ki Rudit a lekvárból.
HELGA. Majd vigyázok. Legrosszabb esetben beletrüsszentek egy kabátba. Mein Gott, micsoda országba csöppentem!

(Folytatjuk)