Felhív az egyik ismerősöm és nagyon tisztelettudóan megkér, hogy üljek a számítógéphez, nyissam meg ezt és ezt a honlapot és ott rengeteg fényképeket látok, mivel valamiféle őszi fotóversenyt hirdettek meg, amelyen a lánya is részt vesz, következésképpen szavazzak az utolérhetetlen szépségű tájképére. Alighogy visszacsúsztatom zsebembe a készüléket, már megint muzsikálni kezd és egy másik ismerős jelentkezik, ugyanazzal a témával: ha van időm, kattintsak rá erre meg erre a honlapra, mivel fia világhálós fotóversenyen vesz részt, és amint meglátom kiváló fényképét, ugye megteszem, hogy szeretni fogom, azaz lájkolom. Persze, persze – hümmögöm és amint hazaérek, éppen bekapcsolom a számítógépet, amikor a változatosság kedvéért megszólal ezúttal a klasszikus földi telefon és egy hölgy elhadarja: roppant boldog lehetek, mert az a megtiszteltetés ért, hogy részt vehetek abban a felmérésben, amely a verespataki bányakitermelés esetleges megnyitásának társadalmi hatásaival foglalkozik és tíz perc alatt mindössze ötven kérdésre kell válaszolnom. Csak három perccel lépjük túl az időkeretet, bekapcsolom a postaládámat és ott vár egy levél: mivel az interneten, szavazatszám alapján választják ki Romániában az év fáját, nem lennék szíves, hogy arra a famatuzsálemre szavazzak, amelyet megtekinthetek itt és itt. Ha így cselekszem, akkor nagy szívességet teszek nem csupán a helyi közösségnek, hanem támogatom az egész kisrégiót, sőt a megyét és szülőföldemet is. Éppen elgondolom, honnan is tudják olyan biztosan a szülőföldemet, amikor megint megszólal a földi telefon és egy másik hölgyhang csicsereg: éppen engem és kedves páromat választották ki arra a megtiszteltetésre, hogy részt vegyek az X. Y. nevű vendéglőben a hétvégén megtartandó és felejthetetlen élményekkel járó termékbemutatón, amelyen természetesen nem kell semmit vásárolni, hanem még meg is ajándékoznak és ha azt mondom, igen, akkor küldik is az írásbeli meghívót. Közben neki látok szavazni, lájkolni, próbálom élénkíteni kifakult botanikai ismereteimet, hogy meg tudjam különböztetni leveléről, ágairól, törzséről egyik fát a másiktól, amikor megint megszólal a mobil: ezúttal valami hihetetlen sebességű pörgő beszéddel a kábelszolgáltató kínál fel egy új lehetőséget, amely másfélszer vagy kétszer annyi csatornát jelent fele annyi pénzért és semmi mást nem kell tennem, csak további szerződésben biztosítanom a cég iránti hűségemről. És amikor már úgy érzem, hogy én vagyok a világ közepe, mindenki tőlem akar megtudni mindent, illetve elhalmoz ajándékaival, akkor megszólal a kapucsengő: a népszámláló vagyok és nem lehetne most kitölteni ezt a néhány oldalt? Hamar megy az egész, én majd kérdezek – mondja és természetesen nem utasíthatom vissza, hiszen minden magyar számít, magyarnak lenni jó, voltunk-vagyunk-leszünk – jut eszembe minden erdélyi magyar pártplakát, amely igazolja, hogy a közös célért mások milyen keményen küzdenek és milyen sokan magyarázzák azt, ami magától értetődő. Amint pedig távozik a népszámláló, eszembe jut: minden kérés, felkérés, megkérdezés, szavazás, lájkolás és a nagy nyitottság ellenére még sem tesznek mást, mint bezárnak egy számba, egy adatba. Vajon ez vagyok én? Vajon ez vagy te? Vajon szép új világunkban, hasonló módszerekkel, nem lehet a régi tömeggé tenni az egyént? (2011. október 28)

* A jeles erdélyi publicista szerkesztés alatt álló e-könyvéből.

1. Marianna:
   2013. február 11. 08:50

   Elgondolkodtató írás, tetszett.

2. Keszthelyi György:
   2013. február 12. 07:16

   Ez a modern inkvizíció.