Negyedik jelenet
(Ervin és az előbbiek.)

ERVIN (elsőnek nyit a szobába kezében két jókora bőrönddel). Meglepetés!
RUDI. Hát te mit keresel itt, Ervinke? (Auricahoz, aki a hallban újra púp és bicegés nélküli leánnyá változott.) Ejnye-bejnye, miért nem értesítettél, milyen kedves vendéget vársz ebédre? Jaj, de örülök neked, kispajtás! (Kitárt karokkal siet a fogorvoshoz, és erőteljesen megöleli a cingár vőlegényt.) Hogy ityeg a fityeg, doktor úr? Látom, szeretsz meglepetést okozni. (Pajkosan meghuzigálja a kecskeszakállát, és többször arcon paskolja.)
AURICA. Csüccs le, Ervinke! (Neheztelően.) Máskor pedig lepj meg mással, ne azzal, hogy csak úgy, ukmukfukk, betoppansz. Még szerencse, hogy itthon találtál, de az is előfordulhatott volna, hogy a Bihari Havasokban síelek, és akkor… Akkor visszafordulnál két ekkora táskával?
ERVIN. Igazad van: nem nagyon. Elnézést! Még le sem vettem a kabátom.
RUDI. Nem is kell. Amint a mellékelt ábra mutatja, mi is nagykabátban fogadtunk.
ERVIN. Szörnyű! Ti még mindig itt tartotok? Nekem ugyan semmi közöm hozzá, de már én is alig várom, hogy Ceauşescu is kifizesse a román állam adósságát.
RUDI. Kifizeti, ha fizeti, bár én, személy szerint már ebben is kételkedem tekintetbe véve grandomániás terveit. Kétségtelen, hogy nemrégen még Nyugaton is díjazták emiatt, mindenekelőtt persze amiért „külön utasként” mutatkozott be az uraknak.
ERVIN. Külön utasként? Ez nálatok mit jelent?
RUDI. Hogy nem mindenben követi a szovjet forgatókönyvek utasításait. Például: gyakorlatilag megszüntette Románia részvételét a Varsói Szerződésben, aztán elítélte Csehszlovákia 68-as megszállását, és sportolókat mert küldeni a Szovjetunió által bojkottált 84-es Los Angeles-i olimpiára. De amit most csinál, arra már mintha az USA is kezdene ráunni. Kivéve esetleg a másik nagy testvért, Deng Xiao-ping elvtársat vagy II. János Pál pápát, akiről mostanában az a hír járja, hogy megdicsérte a Kárpátok géniuszát.
ERVIN. Nem hinném. Nem olyan ember az, akit bárki csak úgy átverhet. Mégis mit bírna egy ilyen scorniceşti-i parasztban?
RUDI. Nem sokat, viszont tény és való, hogy betiltotta a fogamzásgátlók használatát.
ERVIN (Auricahoz elismerően). Úgy vágja, mintha könyvből olvasná. Persze nem csoda, ha valaki nyomdában dolgozott. (A markába fúj, melengeti.) Hoznál nekem egy forró feketét, tündérkém!
AURICA (bólint, kimegy a konyhába, és visszatér egy tálcával. Teletölt két csészét, és odanyújtja a férfiaknak.) Parancsoljatok!
ERVIN. Köszönöm. De hiszen ez tea, rubintos virágom.
AURICA. Ez biz az, miután a kávénk már réges-rég elfogyott.
ERVIN. Hogy az ördögbe, amikor legutóbb két kilót is sikerült átcsempésznem a határon?
RUDI. Hja, barátom, nálunk a kávé aranyat ér, ezért tízszeres áron eladtuk.
ERVIN. És megvették? (Fejét ingatja.) Ha nem tőled hallom, el sem hinnék ilyesmit. (Kivesz a bőröndből egy üveg skót whiskyt, kis csomag kávét és egy karton cigarettát.) Ihol az utánpótlás!
RUDI (kiveszi kezéből a palackot, és megpuszilja, utána gyorsan Ervint is, amitől az szinte lefordul a székéről.) Ász vagy, fogmester! Hanem a Karavánod… Na ja, az lehetett volna valamicskét testesebb.
ERVIN. Elnézést, nem az én hibám. A többit zsebre vágták a román vámosok. (Auricahoz.) Akkor csinálnál nekünk mégis egy kávét, ha nem esik terhedre?
AURICA. Naná, hogy csinálok. Két-három perc, és máris itt vagyok. (El.)
ERVIN (előzékenyen tölt a whiskyből.) Egészségedre!
RUDI. Proszit, sógorkám!
(Koccintanak, majd mindketten rágyújtanak egy cigire.)
RUDI. Hogy megy a meló? Van elég beteged? Bárcsak én is fogorvosnak tanultam volna valamikor! Nem, mintha komálnám a szakmádat, de könnyű, tiszta mesterség, a tetejében háromszor annyit kerestek, mint mi, nyomorult nyomdászok.
ERVIN. Háromszor éppen nem, de amit nem keresünk meg a rendelési idő alatt, megkereshetjük utána. Mint mindenki más, aki nemcsak húst, hanem süteményt és gyümölcsöt is enne ebédre.
RUDI. Logikus! Egyébként, megnyugtatlak, mi is ezt tesszük. Mindössze az a különbség, hogy ti ezért pénzt kaptok, minket viszont kirúgnak, mert nálunk mindenféle túlmunkát fekete melónak neveznek. Illetve, bocsánat, még ott a hazafias munka is, a munca patriotică, de hogy ezért mennyit fizetnek, jobb, ha meg se kérdezed.
ERVIN. Te még mindig nem találtál munkát magadnak?
RUDI. A szakmámban nem, s miután máshoz nem értek, előbb-utóbb segédmunkási állást kell vállalnom. De hát ez van. Mit lehet itt csinálni? (Elszontyolodik.)
ERVIN. Szerencsétlen ország, szerencsétlen emberek! Nem azért mondom, újabban nálunk sem kolbászból fonják a kerítést, azért egy vacak adósság vagy akármi miatt nem csinálunk ki egy fél országot. (Hirtelen elpirul.) Oké, oké, elismerem: 1956. Viszont az akkor volt, és tiszta szívből remélem, hogy maga Kádár sem statuálna ilyen példát még egyszer.
RUDI. Elhiszem, elhiszem, annál is inkább, mert mi speciel felnézünk az öreg harcosra.
ERVIN (nem hisz a fülének). Te, hm, elnézést, amiért megkérdezem, te… párttag vagy?
RUDI (paprikásan). Doki, doki, ne hekulázz, mert meghúzom a szakállad.
ERVIN (riadtan hátrál). Állj! A szakállamhoz ne nyúlj, mert megharaplak.
RUDI. Vau-vau! (Most ő tölt az orvosnak.) Allah növessze meg a szakállad!
ERVIN. Egészségedre! Finom ez a whisky. Egy betegemtől kaptam ajándékba, s mivel én nem iszom, bedugtam ezt is nektek a bőröndbe. (Gyorsan felhajt még egy pohárral.) Szóval nem vagy kommunista. Akkor tényleg nem értem, mit eszel az „öreg harcoson”, mert nálunk a komcsikon kívül nem sokan szeretik. Persze érthető. Hogy lehet egy tömeggyilkost szeretni?
RUDI. Nem tudom. Ezen még nem meditáltam. De a tény, az tény: a nagyváradiak zömének imponál. Olyan… olyan szolid ember, nem? Magas posztja ellenére is megmaradt egyszerű munkásnak, egyszerű ruhákban jár, és még a krumplilevest is megeszi.
ERVIN. Az meg, Deng Xiao-pinggel a pekingi kacsát, Ceauşescuval a krumplis derelyét, Husákkal a sztrapacskát, egyszóval nagy színész az öreg, be is dőlnek neki rendesen.
RUDI. Azért a fél országot már nem nyírná ki, mint Ceauşescu, vagy rosszul hallottam?
ERVIN. Nézd, a dolog nem olyan egyszerű. Való igaz, hogy mi itt magyarban nem nagyon ugrálunk Kádárért. Többek között én sem, mégis hiba lenne egy emberről csak rosszat mondani. Másrészt a körülmények és az emberek is változnak, tehát Kádár sem az, mint amilyennek 56-ban megismertük. Megöregedett, elfáradt, és már főtitkár sem, mert leváltottuk, ergo konyec filmá#, egy szót se többet az öregről.
RUDI. Mi úgy tudjuk, lemondott. Különben semmi jelentősége, mert a befolyása állítólag megmaradt, és még mindig ő kormányozza az országot.
ERVIN. Nem hinném. Azért Grósz Károlyt sem a gólya költötte, illetve bocsánat, megfeledkeztem Németh Miklósról, ugyanis per pillanat ő a jelenlegi kormányfőnk.
RUDI. Szaporán haladtok. Csak nálunk nem változik semmi sem. (Egyre jobban elkeseredik.) Legfeljebb rosszabbra. (Ő is felhajt egy pohárral.) Hogy az isten pusztítaná el ezt a világot!
ERVIN. Nyugalom, fiacskám, nyugalom! Borúra jön a derű, csak ki kell várni szép csendesen, utána te is más szemmel nézed a dolgokat. (Szünet.) Auricaval semmi gond? Még mindig abban a zűrös bárban ügyködik.
RUDI. Zűrös, nem zűrös, megél belőle anélkül, hogy ezért esténként kint az utcasarkon riszálná a fenekét. Bocs! Hülyeségeket beszélek.
ERVIN. Ó, hogy az a kaporszakállú… (Felkapja az üveget, és jól meghúzza.)
RUDI (ironikusan). Nyugalom, öreg, nyugalom! Borúra jön a derű, csak ki kell várni szép csendesen, utána te is más szemmel nézed a dolgokat.
ERVIN. Szerinted szeret engem a húgocskád?
RUDI. Kérdezd meg tőle, de előtte jól tennéd, ha megdobnád egy nercbundával. A többi nem számít. Még az sem, ha véletlenül nemet mond, mert a végén így is, úgy is hozzád megy.
ERVIN (megrázza a fejét). Tessék? Ja, értem már! Hogy te milyen vicces ember vagy! Pedig én komolyan kérdeztem, tudniillik én tizenöt évvel vagyok idősebb a húgodnál. Ráadásul egy fejjel alacsonyabb, pápaszemes és bizony kopasz is.
RUDI. Eh, mit számít ez, ha neki pont ez a zsánere.
ERVIN. Hohó, azért ne füllents! Rudikám, miért gúnyolódsz velem, amikor enélkül is eleget eszem magam miatta? Végül is ki tudja, miközben én Debrecenben húzogatom a fogakat, ő éppen egy kigyúrt testű sráccal dug valahol.
RUDI (elvörösödik). Még csak ez hiányzik! Le is törném azonnal a domnisara [kisasszony] derekát.
ERVIN. Tulajdonképp, neked bevallom, azért állítottam be így bejelentetlenül hozzátok, hogy tetten érjem valakivel. De most már, hála neked, ilyen meglepetésre többé nincs szükség. Köszönöm. (Hevesen megpuszilja.) Ezennel ünnepélyesen fogadom, ha sikerül feleségül vennem Auricat, téged is magammal viszlek magyarba.
RUDI. Engem? Nehezen. Ausztriába, Németországba vagy Amerikába szívesen hagynám, hogy elcsábíts, de magyarban csak cseberből vederbe kerülnék.
ERVIN. Ma lehet, holnap… már nem biztos. Elég jó a szimatom, nekem elhiheted. Hunniában valami készül, írta egyszer Ady Endre. Munka, kenyér már van, a földeken vetnek, aratnak, és a gyárakban is füstölögnek a kémények, barátom.
RUDI. Micsoda sóder! És még te kérdezed, nem vagyok-e véletlenül kommunista.
ERVIN. Nem sóder, bár azzal én is tisztában vagyok, hogy hiába van húsunk, kenyerünk, ha még mindig ott vannak a nyakunkon a komcsik és az oroszok. De már nem sokáig, úgy rémlik. Afganisztánból például máris elkezdték a kivonulást, és ha minden jól megy, nemsokára innen is lelépnek.
RUDI (énekel). Holdvilágos éjszakán, miről álmodik a lány.
ERVIN. Az öreg mindenesetre már nem sok vizet zavarhat, az MSZMP reformál, nemrég alakult a FIDESZ, aztán az SZDSZ, és a kisgazdák is kezdik gatyába rázni magukat. Tudsz róla? Ugye, nem, mert ti csak azt lesitek, mikor pukkan, már ha egyáltalán pukkan nálatok a mamaliga [puliszka].
AURICA. Trá-trá-trá, itt a kávé, gyerekek! (Felszolgálja a feketét.)
RUDI (csettint). Zamatos kávé, s noha egyre kevesebb van belőle, Váradon mégis mindenki vígan (kétértelműen) feketézik.
(Helga váratlanul eltüsszenti magát a szekrényben. A lány rögtön kapcsol, és úgy tesz, mintha ő tüsszentett volna.)
RUDI. Zur Gesundheit! Egészségedre!
AURICA. Köszönöm.
ERVIN (odamegy a bőröndhöz). Na nézzük, mit eszünk ebédre.
(Újabb két tüsszentés.)
ERVIN, RUDI (egyszerre). Egészségedre!
AURICA. Elnézést! Ezen a télen már másodszor hűltem meg ebben az igluban.
ERVIN. Kamillavirágod nincs itthon?
AURICA. Dehogy nincs.
ERVIN. Akkor mars a konyhába! Egy székfüves inhalálás a legjobb gyógyszer ilyenkor. Van itt a bőröndben kevés citrony is. Főzöl egy teát, és mindjárt jobban érzed magadat.
AURICA. Hagyd, majd elmúlik. Különben is már bevettem egy aszpirint.
RUDI. Hallgass az uradra. Itt ő a szakember. (Titokban jelzi, hogy ne ellenkezzék, és tűnjenek már el a szobából.)
AURICA. Oké! Menjünk, uram és parancsolóm!
ERVIN (felkapja a bőröndöt). Elnézést! (Mindketten el.)
RUDI (gyorsan kinyitja a szekrényajtót). Elmentek. Mássz ki gyorsan a szekrényből!
HELGA. Naná, hogy kimászok! Nem is értem, miért nem másztam ki eddig is. Volnál szíves megmagyarázni, ki ez a bakkecske, merthogy nem szekus, az nyilvánvaló. Szekus? Nevetséges. Ez az alak senki más, mint Aurica barátja. Csak azt furcsállom, miért kell ezt titkolni.
RUDI. Mert… Később, drága, később mindent tisztázok, de most erre nincs időnk.
HELGA. Már megint később? Már megint nincs időnk? Rúdi, Rúdi, was verheimlichst mir, antworte!
RUDI. Ugyan, mit titkolnék. Csupán az a kérésem, olyan helyre rejtőzz, ahonnan nem hallanak. Talán legjobb lenne kint a balkonon.
HELGA. De hát miért, ha nem is szekus a bakkecske? Különben is odakünn még hidegebb van, mint idebent. Azt akarod, hogy megfagyjak?
RUDI. Majd bebújsz egy kisztnibe. Ja, van ott egy böhöm nagy láda, oda nyugodtan bemászhatsz. (Odasiet az ágyneműtartóhoz, és kivesz belőle egy takarót.) Ezzel takarózz be, én meg majd igyekszem megszabadulni a kecskétől. Az egész nem tart öt, legfeljebb tíz percnél. Ennyit csak kibírsz, könyörgöm. (Kinyitja az erkélyajtót.) Parancsolj!
HELGA. Nem megyek.
RUDI. Neeem?
HELGA. Nem. Már megbocsáss, de valahogy nem tetszik nekem ez a történet.
RUDI (letörten rogy a hintaszékbe). Kérlek. Nincs erőszak. Akkor foglalj helyet, és figyelj, mert mindjárt kezdődik az előadás.
HELGA. Miféle előadás?
RUDI. Majd meglátod, ha továbbra is itt maradsz.
(A cukrásznő leül. Kb. egy percig nem is szólnak egymáshoz.)
HELGA (nem bírván a feszültséget izgatottan felpattan). Nem bánom, a kedvedért oda is bebújok. De csakis a te kedvedért, és ha kiderül, hogy semmi alapja nem volt az egésznek, utoljára másztam fel ebbe a kacsalábon forgó kastélyba.
RUDI. Úgy legyen.
(Kilépnek az erkélyre, s miután Rudi besegíti Helgát a ládába, megkönnyebbülve tér vissza. Kis ideig semmi sem történik. A fiatalember visszaül a hintaszékbe. Lassan sötétség borul a színpadra. Aurica és Ervin vitatkozva jönnek vissza a konyhából.)
AURICA. Pedig így van, akármit mondanak is az okosok. Milyen sötét van! (Rudihoz.) Te meg mit búslakodsz itt a sötétben, ahelyett hogy élveznéd isten, pardon, szeretett elnökünk csodálatos ajándékát? (Felgyújtja a villanyt.)
RUDI. Nem búslakodom, csak úgy üldögélek.
ERVIN (felfigyel a rádióból kiszüremlő zenére). Á, argentin tangó! A kedvencem. (Aurica felé hajolva.) Szenyoríta?
(Önfeledten, széles mozdulatokkal táncolnak.)
RUDI (tapsol). Brávó! (Rejtett iróniával.) gyönyörű pár vagytok.
(Csöngetnek.)
Ez nem lehet igaz! Máskor hószámra sem dugja ide az orrát a kutya sem, most tessék, minden órában rám csönget valaki. (Auricahoz.) Küld a pokolba! Ma már senkit sem fogadok.
(Aurica az előszobába siet. Dühös, egyre hangosodó szóváltás, majd nagy dérrel-dúrral becsörtet Rudi baloldali szomszédja, egy pakombartos, negyven, negyvenöt év körüli úriember.)

(Folytatjuk)