(Best of Communism)

Prológus

A Teremtő tervezőirodájában másképp készültek a dolgok. De erről már maga a Magasságos is megfeledkezett, hisz több a dolga, mint a teremtés hét röpke napján volt hajdanán. Minél előrébb mozdul az idő, annál jobban halmozódik mennyei asztalán a posta. Az angyalok túlóráznak, „csüccs ott ,a felhőkön, ti lesztek az előolvasóbrigád!”.

X, a Főnök, kinek neve Istenével rokon, de csak ha jelen van, rendesen (neki is) sokkal változékonyabb formákat ölt a titulusa, szóval a Főnök, kinek neve fogalom, és fogalma kizár minden általánosan emberit, mint jelenség: kövér és kopaszodó, ami önmagában még elég emberi bizonyos életkorban, de a Főnök nyájas is: konyakközileg nyájas, ahogy elterpeszkedik, jóságosra csinált mosolyával, öblös forgószékén. Néha ugyan baljós gyűrűk jelentkeznek intelligens homlokán, a pofacsontján remegő zsírpárnák ilyenkor aktív mozgásba jönnek, hangképző szervei pedig hápogásszerű képződményeket hallatnak a közös ügyek helyes elbírálása érdekében. „Az épülő társadalomnál semmi sem fontosabb”, szögezi le ellentmondást nem tűrően, s még a komoly munkától sem riadva vissza, pacsis tenyerével nagyokat csapkod az amúgy hullacsöndben gubbasztó, sokat látott íróasztalra.

Ha némelyiketek mégis megunja e kellemetlen magatartást, mert nem szeret ajtóban feszengve, zakót huzigálva, kocogó térdekkel egyensúlyozni, mint fülöncsípett kisdiák, tehát ha nem tudjátok felnőttnek érezni magatokat, és terhesnek vélitek ezt az állapotot, akkor gyöngybetűkkel kis levélkék írásához fogtok házastársatok odaadó megértésének és buzdításának védelme alatt, kinek hű ölelését ugyanolyan hűen viszonozzátok, mondván: „Meglátod, fiam, megemleget még engem ez a marha!”. És csorgó nyállal szortyogjátok végig az éjszakát. A nappali alázat és az éjszakai csorgó nyál addig tart, míg egy szép napon XX, a Főnökök Főnöke – nyíltszívű hitvesek szerint „tündéri ember”, „igazi úr”, a férjek szemében éppoly állat, mint kisebbik kiadása, de talán lehet vele valamit kezdeni – bizonyít: valami nem egészen tiszta ügy miatt X forgószéke üresen tátong egy verőfényes reggelen, kipárnázott, cuccos-puccos irodájában.

Nocsak?

Kezdődik a székfoglaló.

S te, barátom, ajtóban szorongó csekélység, bűnbánó görbeségre született, e gyönyörű percben mélyről feltörő, üde hahotákat nyelsz el, mert ki hitte volna, hogy éppen te, te leszel a legalkalmasabb az üresen tátongó, hatalmas székbe! Szokatlan, ugye, rajta a lét, de ne búsulj, világért se, mert keskeny fazonú hátsófeled rövid időn belül kitölti majd e bő ülőalkalmatosságot.

Ó, az első telefon! „Rendkívüli megtiszteltetés számomra, hogy ilyen komoly feladatra engem…, útmutatását, nagyrabecsült tanácsait…, ó igen, hát, emlékszik még a Fővezérigazgatóelvtárskegyelmesúr arra a pár sorra, mondanom se kell, minden önérzetes dolgozónk megtette volna…, előbb-utóbb…” Mire a drót túlsó végén feszes hang közli, hogy ő, mármint a Főnökök Főnöke, a Főigazgatás Nehézsúlyú Bajnoka mértani pontossággal tudja, hogy mit miért…, azontúl messzemenő támogatást ígér. A reméltnél is messzemenőbbet, majdnem rokonit, melyet már csak így, tegeződve, az „ugyan kérlek, fáradj már fel egy pohárkára hozzánk” kedves meghívás heti féléjszakás vacsorái szilárdítanak meg.

Irgalmas Ég, tűzről pattant, pompás asszonykája vagyon újdonsült védencünknek!

Epilógus

Valahová, valaki kis levélkéket küldözget, mert nem szeret, úgymond (ő sem) nebulóként kukkadni, feszülni némán, mint ajtófélfában felejtett szeg. Míg egy csodásnál is csodásabb reggelen, valami nem egészen tiszta ügy miatt, a hivatal felső és felsőbb osztályán egyszerre két szék tátong üresen.

(Forrás: Színkép – Romániai Magyar Szó, 2005 / 28. szám)

Név (kötelező megadni)

E-mail (nem lesz nyilvános) (kötelező megadni)

Weboldal

Δ