Székelyföld autonómiájával kapcsolatban az érveiket ütköztető felek a leglényegesebb kérdésekről feledkeznek meg. Nem a székelyek lázadtak fel a maguktól a rezignált félálmukból 2013-ban ébredvén, hogy önrendelkezést követeljenek, hanem az aktuális román kormány akar olyan régiókat kialakítani, amelyek mindegyikében a székelység és magyarság kisebbségbe kerül. Ez az agresszív közigazgatási reformterv végre felszínre hozta az autonómia kérdését, ami a lehető legjogosabban merül fel a székely székek 1876-os megszüntetése óta, illetve a rövid életű Magyar, majd Maros-Magyar Autonóm Tartomány 1968-as felszámolása után.

A szórványvidéken élők és a kolozsváriak egyik hangadó kisebbsége fortyog, hogy „mi haszna lenne” (!) neki a székelyek autonómiájából. (Lásd pl. Demény Péter „Egyedül a gőggel” című írását.) Ez a magatartás és hangnem a körülményektől függetlenül is tarthatatlan gondolkodásmád. Irigység. Ha nekem nincs, neked se legyen. Vagy idegen érdekek által megvásárolt opportunizmus.

Nézzük azonban, mi is ennek az önrendelkezésnek a fő jogalapja? Épp az a több évszázados, írott történelem előtti időkbe visszanyúló autonómia, ami 1876-ig „állam az államban”-alapon működött. A székelyek mindig is autonómiát élveztek a Magyar Királyságon belül, bár több király és fejedelem meg akarta szüntetni a különálló státuszukat. A különútnak viszont értelme és egyben nagy ára volt. A székelyek önrendelkezése arra a szabadságjogra épült, ami megengedte, hogy saját, ősi törvényeik szerint éljenek, és nem kellett adót fizetniük, csupán a királynak családonként juttattak egy-egy ökröt a székely nemzetgyűlés által megszavazott esetekben. A hazát azonban meg kellett védeniük, amikor szükség volt rá.

Az önálló jogrendszer egyik fő előnye, hogy a székelyek ősi törvényei megakadályozták a nagybirtokok és a főnemesség kialakulását. Mindenkinek annyi földje volt, amennyit meg tudott művelni. Különbség annyi volt az egyes emberek közt, hogy egyikük gyalogosan, a szorgalmasabb és tehetősebb pedig lóval tudott a harcba vonulni. Innen a neve: lófő. Nem voltak tehát a székek területén nagybirtokok, mint Erdély és Magyarország többi részén, ahová a nemesurak szívesen fogadták, sőt hívták, telepítették az olcsóbb román munkaerőt a hegyen túlról, akik aztán elszaporodtak, és a nyakukra nőttek. A székely magyar nem szolgált, és nem tartott szolgát! Ezért maradt meg egy tömbben a székely magyarság a Székelyföldön a 21. század elejére is.

Erdélynek a Székelyföldön kívüli részein ugyanaz történt az utóbbi néhány száz év során, mint amilyet most látunk Nyugat-Európában. Például Németországba áramlanak a főként török vendégmunkások, Franciaországba pedig elsősorban az arabok és a fekete afrikaiak. A németek és a franciák engedik, sőt gerjesztik ezt a folyamatot. Jöjjenek csak a muszlimok – gondolják az elkényelmesedett helyiek –, és végezzék el a helyettük a nehezebb és piszkosabb munkákat. Aztán a németek és a franciák pár évtized múlva már csodálkozhatnak, ha a vendégeik kerültek többségbe.

A Székelyföld lakói több évszázados kemény munkával tartották meg a saját életterüket. A munka, a kitartás, az autonómia miatt létezik (még) ma is egy magyar tömb Erdély és Románia közepén. Itt az ideje, hogy a székelység visszakapja jogait, az önrendelkezését, és egészen konkrétan az autonómiát eleink érdemei miatt. Természetesen ez feladat és kihívás is, hiszen a történelem során kiérlelt jogi és társadalmi viszonyrendszer értékeit, főleg az alapjául szolgáló életszemléletet, szülőföldszeretetet és munkamorált a jelen kor követelményeihez igazítva át kell örökíteni a mai és a következő generációk számára. Az anyaországnak és a szórványmagyarságnak pedig mindezt támogatnia kell, és együttműködnie az önrendelkezésüket visszaszerző székelyekkel és autonóm régiójukkal – mindenki előnyére!

Deák-Sárosi László

1. MÉSZÁROS PIROSKA:
   2013. március 6. 23:36

   KÖSZÖNÖM

   Erdély országban van az én hazám
   Ott nevelt engem az Édesanyám
   idegen nekünk akár hol vagyunk
   Erdélyországban minden sóhajunk!
   szegény székely nép akár merre néz,akár merre jár
   az itala könny,a kenyere sár
   mert IDEGENEKÉ kincses KOLOZSVÁR!