Székedi Ferenc: A járható út*
Mivel digitális világban élünk, sokat beszélünk a globalizációról, a határok lebomlásáról, az átjárhatóságról, a virtuális valóságról és így tovább, képzeljünk el egy roppant egyszerű kísérletet. A közösségi oldalak egyikén-másikán vagy valamelyik magyar nyelvű hírportálon valaki útnak indít egy rendkívül rövid és tömör kérdést: milyen a székely? Nem egyszerű gyorstesztről van szó, a felmérő nem teszi lehetővé, hogy a három, négy, öt netán tizenkét lehetséges válasz közül a kedves vagy kedvetlen véleményformáló éppen oda pontozzon, ahová akar, hanem az önállóság híveként legalább egy mondatnyi önálló alkotást szeretne kicsikarni a megkérdezettekből. Azután telnek a napok, hetek és hónapok, majd – amint mondani szokás – az egész világ magyarságát összefogni óhajtó kísérlet elindítója megkezdi a válaszok feldolgozását. Csakhamar rájön arra, amit egyébként már jó előre sejtett: ahhoz, hogy ne vesszen el a részletekben, szüksége lesz néhány skatulyára, azaz mai szóhasználattal címkére, kulcsfogalomra, amelyek alá, mögé és köré el tudja rendezni a véleményeket.
Mert érkeztek és érkeznek szép számmal. Írtak azok is, akik nem felejtik a gyökereket és azok is, akik ott taposnak rajta.
Az első kulcsfogalom: jellemrajz. Milyen a székely? Furfangos. Szűkszavú, de kevés szóval mégis sokatmondó. Lobbanékony. Indulatos. Érzelmeiről nem sokat beszél, de ha egyszer a barátjává fogadott, akkor kiteszi a lelkét.
A második kulcsfogalom: viszonya a természethez. Milyen a székely? Együtt él a természettel. Egész nap ereszkedik, kapaszkodik, ismer minden füvet és minden fát. Szeret minden állatot, ami hasznos, de távol tartja magától, ami haszontalan. Az erdőben gyűjti az epret, a málnát, az áfonyát, de a gombából csak azt, amit a nagyapja mutatott meg neki.
A harmadik kulcsfogalom: viszonya a birtokhoz. Ami az övé, az az övé. Még akkor is, ha nem hoz semmi hasznot.
Negyedik kulcsfogalom: viszonya az igazságszolgáltatáshoz. Nem hagyja magát, addig perel, de addig, amíg az ügyvéd úr felépíti a következő házat.
Ötödik kulcsfogalom: közösségi érzés. Ha muszáj és nagyon gyakran muszáj, akkor szeret járni esküvőre, keresztelőre és ha lehet, elkerülné a tort, de nem lehet.
Hatodik kulcsfogalom: viszonya a gyermekhez. Járjon iskolába. Járjon egyetemre. Egyre, kettőre, háromra, ha megszakad is.
Hetedik kulcsfogalom…
A kísérletező kezd elszédülni. Hiszen még nem csoportosította a válaszokat az ételről-italról, öltözködésről, a hagyományokról, a népművészetről, a történelemről, a vallásról, a szabadságszeretetről, nem húzott választóvonalat fiatalok és idősek, falusi és városi székelyek között, nem címkézett vállalkozókról és munkavállalókról, képzőművészekről és kézművesekről, főutcákról letérített szekeresekről és domboldalakra felszáguldó terepmotorosokról, elmentekről és itthon maradókról, a tudomány székelyeiről és a székely tudományokról, nem foglalkozott tájházzal, teleházzal, színházzal és menházzal és távolról sem politikával, pedig itt van ez a sok-sok együtt és külön-külön. És akkor mihez kezdjen a hasonlatokkal? Tegye ezeket is egyetlen kulcsszó alá? Hogy olyan mint Ábel. Mint Árpád. Mint Attila. Mint a fenyő. Mint a bükk. Mint a szikla. Mint a hegyi patak. Mint a pisztráng. Mint a paripa. Mint a sólyom. Mint a fecske…
A kísérletező úgy érezte, hogy lába alól kicsúszik a talaj. A sziklás. A kavicsos. Az agyagos. A homokos.
Hiszen mintha vizsgálatának tárgya mindenekelőtt a maga ügyes-bajos dolgaival foglalkozó ember lenne. Olyan, mint bárki más.
De hát akkor mégis milyen a székely?
Mielőtt teljesen kétségbeesett volna, az egyik válaszban megtalálta az idők múlásának legtalálóbb magyarázatát.
A székely leveszi gumikerekű szekeréről a román rendőrrel packázó piros-fehér-zöld rendszámot és felteszi autójára a SIC feliratú matricát.
Mert ilyen a székely.
Válság, bukdácsoló intézmények, munkanélküliség, pénztelenség, akadozó közszolgáltatások, aszfaltgödrök és szeméthegyek között is megtalálja a járható utat.
Bizony. (2009. június 21.)
* A jeles erdélyi publicista készülő e-kötetéből
Pusztai Péter rajza