Így szerettek ők – magyar irodalmi szerelmeskönyv bemutatója Nagyváradon

„Tudta-e a kedves olvasó, hogy Petőfi már jegyben járt Szendrey Júliával, amikor megkérte egy debreceni színésznő kezét is? Vagy azt, hogy Krúdy Gyula megszöktette szeretője kiskorú lányát és feleségül vette? Esetleg azt, hogy az Anna-versek ihletője mindösszesen tíz percre találkozott egész életében Juhász Gyulával?”

Negyven történet Petőfitől Vas Istvánig, Benedek Elektől Szabó Magdáig, múzsákról, megcsalt szeretőkről, örök hűségről és a szerelem sokféle arcáról.

Nyáry Krisztián 2012 elején barátai szórakoztatására kezdte publikálni a Facebookon magyar írók és művészek szerelmi életéről szóló képes etűdjeit, amivel néhány hónap alatt nagy népszerűségre tett szert. A barátoknak szánt bejegyzésekből mára több mint huszonötötezer olvasót vonzó kulturális ismeretterjesztő sorozat lett.

Az volt a célja a történetekkel, hogy a tankönyvi életrajzok papírmasé figurái helyett a valós, izgalmas, de kevesek által ismert párkapcsolati történetek felidézésével szerethető, hús-vér embereket mutasson be, és ezzel kedvet csináljon a művek olvasásához.

A szerző néhány évig költészettörténetet tanított a pécsi egyetemen, majd a 90-es évek közepén otthagyta a katedrát, azóta kommunikációs tanácsadóként dolgozik. Vezetett pr-ügynökséget és közvélemény-kutató intézetet, volt állami szervezet kommunikációs igazgatója, de a hobbija az irodalomtörténet maradt.

2013. február 28-án, csütörtökön, 18 órai kezdettel a Partiumi Keresztény Egyetem dísztermében közönségtalálkozóra kerül sor, amelynek keretében Mostis Gergő beszélget a szerzővel irodalomról, kutatásról és nagy szerelmekről, vagy éppen nagy csalódásokról. Jöjjön el, ha Ön is kíváncsi arra, hogy „hogyan szerettek ők”. A Partiumi Magyar Művelődési Céhszervezésében létrejövő rendezvényre a belépés ingyenes.

nyarikrisztian

2013. február 26.

Szóljon hozzá!

 
Verified by MonsterInsights