Kávéscsészém (13): Bogdán Tibor
Az én kávéscsészém voltaképpen egyszerű, gyári kacat. Nem is túlságosan nagy, alig két decis, ezért naponta négyszer-ötször kell teletöltenem – igaz: isteni nedűvel. Voltaképpen el is dobhatnám, egyik oldalán a széle kissé ki is csorbult (nem is tudtam, hogy ilyen erősek a fogaim), ám mégis ragaszkodom hozzá. Elsősorban azért, mert ő is ragaszkodik hozzám. Költözködéskor odahánytam a többi szemét mellé – erre becsomagoltatta magát; valahogy rávette a költöztető cég emberét, hogy odacsomagolja a hasznos edényekhez. Így érthető hát, hogy kicsomagoláskor hűsége miatt nyomban megszerettem.
Ma már békében megvagyunk egymással. Ő engedelmesen a kezemhez tartja a fülét, ha inni akarok, én pedig nagy fölfedezéseket tettem. A csészére ugyanis a gyáriak odapingálták: coffee break – ami kávészünetet jelent, ugye. És mellette ott van egy elegáns úriember – feltehetően főnök –, akivel én azon nyomban azonosítottam magam.
Miközben tehát a tengernyi munka közben a kávét szürcsölöm, úgy érzem magam, mint egy főnök, aki kávészünetet tart. Hát, ennél kellemesebb érzést – munka közben! – elképzelni sem tudok.
Pusztai Péter rajza
2013. március 1. 10:29
A kávéscsésze-sorozat eddigi szövegeit olvasva az az érzésem, hogy Proust nyugodtan elbújhat ezek mellett… S még a felénél sem tartunk…
2013. március 1. 10:44
Proust szegény el is bújt (mintha sejtette volna!), jó mélyen, a föld alá. Igaz, nem tehetett másként, de ott aztán röhög a markába, úgy vár reánk…
2013. március 1. 14:59
Kedves Gábor,
amit a Poustról írt engem is megröhögtetett, nemcsak őt.
2013. március 1. 15:01
még az r betűt is kihagytam.
2013. március 2. 04:27
Freud is röhög, csak Cseke Gábor marad szigorú és csak mi ketten tudjuk,hogy miért?!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
2013. március 2. 04:32
Várj mán kicsinyég, majd feloldódik a szigor is, attól te ne félj!
2013. március 4. 09:53
A bögrén lévő elegáns úrról nekem azonnal a Ford Fairlane kalandjai című film zseniálisan egyedi stílusú nyomozója jutott eszembe. :)