Huszonegyedik századunkban, és annak is az elején, nem csupán a könyveknek, hanem a szavaknak is megvan a maguk sorsa. A nyomtatott könyvek szép csendesen átalakulnak elektronikussá, a szavak közül pedig néhányan, a mások kárára, előretörnek és kimondottan divatossá válnak. És mivelhogy a nemzetközi nőnaphoz közeledünk, hadd jelezzem például a „hölgy” szó diadalmenetét. Ugyanis manapság a médiában már nincsenek nők csak – hölgyek.
Olvasom az egyik faluriportban, hogy a gumicsizmás hölgy kinyitotta a hátsó udvar ajtaját és gabonát szórt a tyúkoknak, ahogyan minden este szokta.
Egy másik romániai magyar lapunkban, fizetett hirdetésként, nem férfiakat és nőket, hanem férfiakat és hölgyeket keresnek húsfeldolgozó munkára az egyik nyugat-európai célországba.
A csevegő riporter az egyik helyi rádióban arról beszél, hogy a tizenhárom éves síző hölgy életében először megnyerte a műlesiklást és rettentően boldog, erdélyi magyar színházunk pedig ezekben a napokban külön előadássorozatot tervez hölgyeknek és kisasszonyoknak. Amiből természetesen a lehető legegyszerűbb logikával az következik, hogy a kisasszony nem lehet hölgy, illetve a nő csak bizonyos életkoron túl, netán házasságban vagy laza párkapcsolatban alakul át hölggyé.
De hát ezen nincs is amit csodálkozni, hiszen egy vendéglőben nem pincérnők, hanem hölgyek szolgálnak fel, a vonaton a kalauz, jegy helyett, nem egy nőtől, hanem egy hölgytől fogadja el a csúszópénzt és profi hadseregünk kötelékében sem katonalányok menetelnek, hanem katonahölgyek védik a hazát. Gyakran úgy érzem, még néhány hónap és a médiában egymást követik majd a takarító- és bejáró-, a varró- és szakács hölgyek, az iskolákból száműzik a tanítónőket és tanárnőket, a rendelőkből és kórházakból az orvosnőket, a színházakból a színésznőket, a műtermekből a művésznőket és a férfiak nem nőül, hanem hölgyül vesznek valakit. Ha ugyan nem várják meg a manapság egyre gyakoribb hölgyválaszt. Vajon mi okozza a „hölgy” szónak ezt a terjedőben levő használatát? Alighanem az a félreértés, miszerint sokan a nő jóval választékosabb, de egyazon értelmű szavaként használják. Nos, nem teljesen így van. A hölgy szó „helg” néven a tizenötödik század egyik magyar nyelvemlékében, az úgynevezett besztercei szójegyzékben jelenik meg először, amely voltaképpen nem más, mint az első, németből meglehetősen hibásan átmásolt, latin–magyar iskolai szótár. Itt a helg a hermelinnek, ennek a télen fehér, nyáron pedig barna bundát viselő kis állatnak a neve, és más források is arra utalnak, hogy a hölgy szó valamilyen úton-módon a hermelinprémek ritkaságából és előkelőségéből fakad. A tizennyolcadik század végére már-már elfelejtett helget, azaz hölgyet maga a nyelvújító mozgalom is ugyanilyen értelemben illesztette be újra a magyar nyelv szókészletébe. Azaz, nem minden nő hölgy, de minden hölgy nő. Ezért következik a nőnap és nem a – hölgynap. Ezért köszöntsük majd akkor az asszonyokat, menyasszonyokat, kisasszonyokat, nagylányokat és kislányokat, hajadonokat, menyecskéket és feleségeket, édesanyákat és nagymamákat, néniket és nagynéniket, a szebbik, a gyengébbik, azaz a másik nemet. Így minden bizonnyal vidám nőkkel találkozunk. A Makrancos Hölgyet pedig hagyjuk meg az utolérhetetlen Shakespeare-nek! (2010. március 5.)

* A jeles erdélyi publicista szerkesztés alatt álló e-könyvéből