Nem Moszkva-parti – Moszkva-mentes. Mert ez a ballada a nagyváradi Moszkva Café bezárásáról fog szólni, füstösen, furcsán, búsan, bíboran, ahogy illik, ha Váradról van szó. Úgy tűnik, a helyi polgármester, bizonyos Ilie Bolojan úr csak két dolognak üzent hadat: a kultúrának és a választóinak. Ezért aztán csendesek az esték a Körös partján, és egyre nő az indulat mindenkiben, aki a fejét egyébre is használja, mint kalapviselésre.

Váradon mindig is volt közösségi élet, ha néha a kocsmákba, a házibulikba, a különböző kultúrházakba szorult is, de volt. Kitéphetetlenek annak a gyökerei arrafelé, Ady kávéházi napjai, de főleg éjszakái óta. Volt, hogy a Vaddisznó nevű műintézetben jöttek össze azok, akik kissé másképpen képzelték a jövőt, mint azt hivatalosan illett, és valahogy semmi kedvük nem volt csillogó szemmel, halfasírton élve építeni a vasbeton falansztert. Bizony, már akkor is, már annak a társaságnak a tagjai is szabadegyetemet tarthattak volna kortárs irodalomból vagy zenekultúrából, ha arra kerül a sor – nem került. (Igaz, kocsmai verekedésből is). Aztán a falansztert elvitte az ördög, a Vaddisznót lebontották, a közösségi kultúrélet maradt. Volt, van, lesz. Még ha nem is tetszik mindenkinek.

Nem volt viszont soha említésre méltó mértékű nemzetiségi ellentét. Az uszítók, a gyűlölködők magukat szigetelték el, a Holnap városa sosem kért belőlük, most sem kér. Európa az, kérem, nem Balkán. Persze, sosem volt idill az élet arrafelé, de legalább nem egymást hibáztatták érte a váradiak. Ugyanis nem hülyék. Éppen ezért meglepő Ilie Bolojan polgármester intézkedése, mellyel harminc napra bezáratta a Moszkva Kávézót. Csendháborítás miatt.

Nem nagy eset, mondanánk, majd kinyit. De kinyit-e? A Moszkva mögött nem áll komoly tőke, a rendezvényeket – világszintű előadók meghívását, színházi, irodalmi esteket, tárlatokat – a bevételből finanszírozták, ha ez kiesik, tán sosem állnak talpra. Vagy életük végéig nyögik az újrakezdéshez felvett kölcsönt. Mert bizony nem egyszerű mulató volt a Moszkva, hanem kultúrközpont, utoljára épp Nyári Krisztián olvasott volna fel, tartott volna előadást, már ha lett volna hol. Azért az nem maradt el – de egy zenekart, egy kiállítást nem lehet csak úgy átrakni valahová. Igen, az a csúnya csendháborítás… Milyen érdekes, hogy több éve működik a Moszkva, mégis, mindösszesen egyetlen polgárt zavart a lármája ennyi idő alatt. Ennél már csak az érdekesebb, hogy ennek az egy embernek a véleményét a polgármester véresen komolyan veszi, ám a Moszkváért összehívott flashmobon tüntető kétszázét figyelmen kívül hagyja. Bolojan mesternek különben nem ez az első különös húzása: a minap a tavaly elhunyt Bajor Andorról elnevezett kis utcát keresztelte át egyetlen család kérésére Veteránok utcájára. Hát, kinek Bajor úr, kinek a Veteránok. Enged ő, csak kérni kell – és nem mindegy, kicsoda kér.

Meg mit.

Láttunk mi már ilyent Pesten, nem egyet, nem kettőt. Zárták be nálunk is a Tilos az Á-t, keresztelték át a Fekete Lyukat, legutóbb a Zöld Pardon járta meg a Hadak Útját. Mert az autonóm kultúra mindig gyanús. Azzal valami baj van. Főleg, ha nem enged a hivatalos uszításoknak. A Moszkvába is együtt járt magyar, román, meg aki épp oda akart menni – lehet, ez volt a baj. Vagy az, ami Pesten is szokott lenni: Európát csempésztek a srácok a posvány közepébe. Amiben pedig olyan jó dagonyázni.

Már, akinek jó.

Várad forrong, a Moszkva sorsa kérdéses, már rég nem egy kávézóról van szó, hanem arról, megtiltható-e a friss, európai szélnek, hogy befújjon az ősi ködbe, homályba és eloszlassa azt. Ady óta arról van szó.

Nem csak Váradon, Pesten is. Mindenhol, ebben a szerencsétlen Közép-kelet Európában.

Jöhetne már egy kis nyugati szél.

Szele Tamás

(Forrás: gépnarancs.hu)

Név (kötelező megadni)

E-mail (nem lesz nyilvános) (kötelező megadni)

Weboldal

Δ