A pörkölt kávé illata hódított meg elsőként. Kisiskolás koromban időről időre megtelt kávéillattal nemcsak falusi lakásunk, de az udvar is, amikor anyai nagyanyám, általában estefelé elkezdte egy érclábasban a nyers szemes kávé pörkölését. Aztán a kihűlt kávészemek kézi darálóba kerültek, majd elkészült a finom kávékeverék, Cikória, Unica, Frank néven forgalmazott termékek hozzáadásával. Legalább két hétre elégséges adag készült el ilyenkor. Reggelire fekete kávé gyanánt fogyasztotta a család, vagy tejeskávé készítéséhez használtuk. Ez volt az 1960-as évek elején, de hogy a fekete leves fogyasztása, legalább is családunkban már a Monarchia idejében is szokás volt, azt apai nagyanyámtól tudom, aki gyakran idézte, hogy az ő családja egyenesen Fiuméból rendelte és kapta postai úton a nyers szemes kávét az első világháború előtt.

Aztán a törökkávé mint élvezeti cikk fogyasztására is rátértek családomban, s hogy valamely kultúrája is kialakult ennek, az is bizonyítja, hogy édesanyám porcelán kávéskészleteit nem díszítő elemeknek tartotta az üveges szekrényben, hanem rendszeresen azokat használta. Egy részük a mai napig is szolgál, a ma már hétvégi házunknak fenntartott szülői házban őrizzük, sőt, lányom kedvenc csészéi is ezek közül kerültek ki.

Magam is kávéházak látogatója lettem, Kézdivásárhelyen, Kolozsváron évekig, de mindenütt, ahol megfordultam rövidebb-hosszabb időt töltve látogatóként vagy turistaként, Budapesten, Velencében, Bécsben, Barcelonában, Párizsban, Rómában… Külön is meg kell említenem Méliusz József (1909–1995) bukaresti „egyszemélyes kávéházát”, ahol nem más, mint az általam nagyrabecsült Mester asszonya, Anna készítette és szolgálta fel a rövid presszókávét. Ugyancsak egyszemélyes a Szentkatolnán, takaros kis udvarházban élő Bakk Pál, komoly helytörténeti munkásságot kifejtő atyai barátom „kávéháza”, ahol nagyon jó diskurálni, eszmét cserélni, egymás munkáit megbeszélni egy-egy rövid, házi tejjel édesített fekete mellett. Kézdivásárhelyen, ahol lakom, a kevés kávéházak valamelyikében Fekete Vince költő-író barátommal ülünk be időről időre.

A mindennapi reggeli és késő délutáni kávézás nyilván otthonomban, feleségemmel kettesben – amikor meg Imola lányom itthon van vakációban, hármasban –történik. De hogy az igazi, általunk „kipróbált” kávéházakat felidézhessük, útjainkról hoztunk haza emléktárgyakat, kávéscsészéket a párizsi Flore, a római Caffé Greco ajándékboltjaiból. Ez is, az is kedvencem.

1. Gergely Tamás:
   2013. március 2. 13:17

   János, mibõl itta Boér Géza a kávéját?

2. borcsa jános:
   2013. március 2. 14:54

   Fiatal házasként 1975–76-ban egy kézdivásárhelyi Új úti házban béreltek szobát, később aztán tömbházlakáshoz jutottak. Fiatalok voltak, és meghitt családi életük volt ekkor. Mari, a felesége készítette a kávét, egy sötétkék színű kávéskészletük volt, mindig abban szolgálta fel, mintaszerűen. Géza cukor nélkül itta, ráérősen, s erős cigarettát szívott, szűrő nélkülit.