Szöveget hoz neki a messziből a szél, az internetes.
Fiatalkorában az ”intercity” volt az újdonság, csak a nagyvárosokban állt meg, és hatvanas átlagsebességgel haladt.
A szöveg címe és témája szerint is a sikolyról szól, és küldése viszonyulás tulajdonképpen Ő korábbi töprengéseihez az “ordítás” miértje körül. A szövegíró Ladik Katalin, tudjuk, ki ő, bár a szöveget nem maga küldi. Alaptétele, hogy Munch híres festménye láttán jött rá, hogy minden korábbi excentrikus viselkedése sikoly volt tulajdonképpen. Nem kiáltás, sikoly mégis, mert szerinte létezik akusztikus, vizuális valamint gesztuális sikoly.
Ő egészen kényelmesen utazott ezeken az intercity-vonatokon. Előre váltott helyjegyet, s a kocsikban – legalábbis amikor ő intenzíven utazott, vagyis diákkorában – meleg volt. Néha még az ablakot is kinyitották.
Eltöpreng Ő, magáról mit mondhat, nevezheti-e ő is sikolynak excentrikus viselkedéseit, ha voltak olyanok. Szövegeit. Bár nem hiszi.
Nem úgy magyarázza.
Ha volt is, befele sikoltott, menekülve, amiről tud: a szertár kitömött tevéje mellé bezárva, mesélte már, vagy a Kedves homloka mögé, halántéka melegébe, esetleg szótlan meghúzódva a vállán.
Úgyhogy a kép rá nem egészen talál. Se nem üvölt nyitott ablaknál, se Moloch-ot nem kiált, de még nem is sikolt. Vagy nem úgy.
Különbözik ezektől. Keresse máshol az azonosulást.

1. Keszthelyi György:
   2013. március 18. 05:49

   Tömör, befele néző, beszélő, kiáltó elvontság. Árnyék, ami vonzza a fényt.
   (Köszönöm az útmutatásokat Cselényi Bélának)