Reggelente, miután felébredtek, még egy negyedórát lustálkodtak, aztán felkeltek, eltántorogtak a fürdőszobába, majd nem sokkal frissebben elkezdtek öltözködni. Ezt követően Makréla kivette a fiókból az abroszt, leterítette az asztalt, kirakta a tányérokat, evőeszközöket tett melléjük, és felköltötte a lányát. Illetve megpróbálta felkölteni, mert a huncut kölyök még aludt volna, s olykor csak a legvarázslatosabb apai báj és a legkarcosabb atyai szigor tudta rávenni, hogy feltápászkodjék az ágyból. De végül mégis föltápászkodott valahogy, ő is felöltözött, és elkezdődött a reggeli.
Reggeli után, miközben a gyerkőc a kakaót iszogatta, a gonosz apa szőrös szívvel és kérges nyelvvel boszszantotta. Te nagy ló! Megint megharaptad Palkót? Megint mit csináltál? Hogy soha nem lehet tőled nyugton az ember… Mocsok kölyök! Majd hátrakötöm én a sarkad!!! A kislány mérgesen fújtatott, mint egy dühös kandúr, jaj, te apa!, mondogatta rekedt hangon, de mindezek az eszközök nem voltak elegek a feketelelkű szülő megrendszabályozásához.
Te is ilyen voltál!, vágta oda egyszer csak a gyermek, mintha erre már tényleg nem lehetne mit mondani. Makréla gondolkodóba esett, aztán azt felelte lassan, hát, az sem tegnap volt. Persze, hát most már van szeretőd, tudálékoskodott a csemete. Micsoda, kérdezte Makréla döbbenten, miközben agyában egyre az zakatolt, szeretőd, szeretőd, szeretőd. Miket tud ez a kölyök, és honnan?! Ki az én szeretőm, kérdezte egyre növekvő rémülettel. Hát anya, válaszolta a kislány biztonsága megfellebbezhetetlen tudatában, és feltartott fejjel elvonult cipőt húzni.

(Forrás: eirodalom.ro)