Ajánlják Ő-nek Ginzberg Üvöltését.
Ferlinghetti, Ginzberg! Kopott emlékei vannak: Nagyvilág-számok, egy vékony kis Ferlinghetti talán. A szabadvers, a gondolat szárnyalása valóban a szabadságot asszociálta. Ott, akkor valamiféle szabadságérzetet nyújtott.
Ám mégsem az övét. Most, hogy az ajánlott Youtube-szavalóestet meghallgatta, végképp rájött, hogy az nem az ő fájdalma, üvöltése. Az ő problémája az volt, hogy nem üvölthet szabadon. Hogy nem az ellen üvölthet, ami őt lekötötte. Láthatatlan háló volt, amelyikről tudott, amelyik beszédek, napisajtó vezércikkei, kékposztó-kabátú rendőrök, cikázó kékszemű szekusok formájában voltak jelen.
Nem valószínű, hogy a bárdolatlan hangú és politikailag primitív ordítás – ”Mai plouã, bã?” – a bentlakásban, a sötétség leple alatt az ellen… rongált. Lazította ugyan a rendet, de nem volt politikai szembenállás. Nem lázított. Ráadásul fel kellett szedni a névtelenek által összetört üvegek törmelékét, vajon a takarítónőre bízták?
Ginzberg üvöltése is más volt. Egy másik világ, egy másik kontinens, egy másik embertípus. Ha fel is ismerte fájdalmai egy részét az ő fájdalmukban, azok részek maradtak. Az Ő Molochja nem a Ginzbergé volt. Lehet, nem is értette igazán azt a másikat.