A rendetlenséghez

Járdaszélen viháncoló falevél-csapat,
nyitva felejtett fiókok jóízű, könnyed kuszasága…
Téged dicsérlek, gondolat-súgó, te, szabadság unokaöccse
ó, Rendetlenség!
Ha te nem volnál, sose csapnánk kacagva a homlokunkra
józan előrelátás, unott beosztás szabdalná szárnyainkat,
kristállyá dermedne a vígan hemzsegő világ körülöttünk,
s hová lenne a művészet izzása? Kifakulna az ég is –
hisz te gurítod útjukra a csillagvilágok üstökös csavargóit,
te szabdalod ronggyá villámokkal a tunya őszi ködöt,
te bosszantasz-vidítasz, hogy soha cserben ne hagyjon
a hirtelen-szépségeket teremtő nyugtalanság…
Szamárfüles füzetlapok, tartsatok meg örök diáknak engem!
Gyújtósnak sodort tízforintosok, ti váltsatok meg engem!
Ne hagyj a köznapok egyhangú malmaiban elvesznem,
ó, Rendetlenség!

Fehérlenek az éjszakák

Nem tudom: hó vagy hóvirág,
Fehérlenek az éjszakák.

A jégvirágos ablakon
A szél nótáját hallgatom.

Ha hóvirág, ha jégvirág,
Búcsúzik a szomorúság.

Öles léptekkel ballag el,
És nem marad utána jel.

(Szabad szombat-Színkép antológia * RMSZ, 2001/5. szám)