A szerző fotója

A sikló

A Holdon jártam.
Nem szálltam ki az űrkompból, ami
még véletlenül se netcomp,
csak egy közönséges,
drótokból és viszonylag egyszerű csővázból
házilag összefuserált sikló.
Szóval mégsem teljesítettem a megbizatást.
A lábnyom – „az Ember lábnyoma” –
azóta is ott lóg az övemen, ott szárad
a holdsikló oldalán. Szégyen és gyalázat,
mondják,
csak ennyit kértünk tőled, nem többet.

Hát még mit nem?

Ha történetesen éjjel érkezem meg újból
a Földre,
körülöttem sárgán meg kéken villog a levegő,
a láng angyalai kísérnek motor-
biciklin,
s az otthon apostola fogad, fogai között virággal.
Ez az elhamarkodott küldetéstudat,
amin csak a bűntudat hullámai csapnak át,
az ön-
marcangolás,
hogy miért is jártam a Holdon,
miért pont én,
amikor.

Hát nem tiszta véletlenül?

A lábnyomokat pedig elszórtam, amikor
az angyalok
a belátható és a beláthatatlan határára
értek.
Ők nem érzékelték, csak én,
hogy ez itt fordulópont.
A Szaharára hulltak a lábnyomok
vagy a Hargitára,
a csúcs s egy éppen indulásra kész
gleccser közé,
én már nem is tudom.

(Szabad szombat-melléklet * RMSZ, 2001/23. szám)