„Szokatlan peres ügyben kellett ítélni ma a kolozsvári törvényszék Anca-tanácsának. Felperes a kolozsvári Egyetemi könyvtár, alperes Kós Károly, a kitűnő építő és iparművész. A per tárgya: háromkötetes illusztrált könyv: Erdély kövei, Ének Attila királyról és Kaláka Kalendárium, melyeket Kós Károly maga írt, rajzolt, szedett, nyomtatott, kötött és árusított, de amelyekből az előírt köteles példányokat egyik illetékes fórumnak sem küldötte meg. Az Egyetemi Könyvtár érthetően nélkülözte gyűjteményéből a bibliofil-értékű műveket, viszont Kós Károly arra az álláspontra helyezkedett, hogy ezek a könyvek az ő művészi munkái, s ezért őt arra kötelezni nem lehet, hogy ingyen osztogasson belőlük különböző állami intézményeknek. Ezért került perre a sor.

A reggel 8 órakor kezdődő tárgyalásnak egész sereg nyomdászközönsége volt, akik ebben a szokatlan ügyben elvi jelentőségű döntést vártak. Anca bíró kérdésére, hogy miért mulasztotta el a kötelespéldányok beküldését, Kós Károly röviden ennyit jelentett ki:

– Mert nem akartam, bíró úr!

A bírák arcán derű suhant keresztül, mire a „vádlott” bővebben kifejtette álláspontját. Kijelentette, hogy ezek a könyvek nem nyomdai műhelyben készültek, tehát nem minősíthetők nyomdaterméknek, hanem művészi munkák. A sokszorosított rézkarcokból sem jár köteles példány, pedig ezek is nyomtató eljárással készülnek. Ő műveit épp ezért nem is adta könyvárusító forgalomba, árjelzéssel sem látta el, hanem kézirat gyanánt terjesztette.

Ezután a bíró kérésére felmutatta a „corpus delicti”-ket, a három, maga kezével nyomtatott könyvet. A bírák alaposan végigtanulmányozták mindhármat és szemmel láthatólag megnyerte tetszésüket Kós művészete. Voltak a tárgyalásnak kedélyes momentumai is, mikor a bírónak ama kérdésére, hogy ismertesse a könyvek technikai előállítását, Kós mosolyogva megjegyezte:

– Én ezt, kérem, a bíró úrnak úgyis hiába magyarázom. Van itt egy csomó szaknyomdász, azok biztosan megértenék. De bíró úrnak látnia kell az ilyent.

A „vád” képviselőjének nem volt különösebb megjegyzése. János Gáspár védő paragrafusokkal támasztotta alá Kós érveit, azután a bíróság kerek félórás tanácskozásra vonult vissza.

Az elhangzott ítélet sem mindennapi érdekességű, különösen az indoklása. A szóbanforgó könyveket nyomtatványoknak minősítette a bíróság és be nem szolgáltatásukért 300 lej pénzbírsággal sújtotta a „vádlottat”. De nyitva hagyta a kérdést, hogy a művészi munkából kötelespéldányt beküldeni kötelezhető-e a művész? A vonatkozó paragrafus úgy rendelkezik, hogy a kötelespéldányok elmulasztásáért az illető intézmény a mű ötszörös értékét követelheti. De éppen ezért, mert művészi munkáról van szó, a bíróságnak az érték megállapítására támpontja nincs és ilyen irányú keresetével a felperest polgári perre utasítja. Az ítélet fellebezhetetlen, tehát nyomban jogerôre emelkedett.” (ÚJSÁG, Kolozsvár, 1926. március 7.)

Közli: Győrfi Dénes

(Forrás: Szabad szombat-melléklet * RMSZ, 2001/7. szám)