Az Enyedi Hírlap 1932. április 17-i számában az Erdővidéki Hírlapból vette át az alábbi verset, melynek szerzője – a lap szerint – „Szőcs Albert, a humoráról ismert zágoni birtokos”.

Megy a divat eléfelé
Mi meg megyünk hátrafelé,
Anyáinknak sok szép neve
Lassan mind el lesz feledve.
Ágnes, Boris, Julis, Anna,
Nincsenek is már divatba,
Kata, Róza, Amál, Sári,
Ezeket ma hol találni?
Ilus, Erzsi, Mari, Teréz,
Felfedezni nagyon nehéz.
Zsófi, Jolán, Márta, Éva,
Manapság már csupa tréfa!

Olyan nevek vannak máma
Nem lehetsz vele tisztába,
Ki viseli – fiú, lány-e?
Csúszó-mászó vagy madár-e?
Tellus, Marti, Tetti, Téry,
Az embert a guta éri.
Inci, Finci, Pinci, Linci,
A kacagás magvát hinti.
Fimi, Imi, Piri, Piszi,
Mindenki tán el sem hiszi.

Nuci, Muci, Puci, Ocy,
(Pompás rím erre a boci!)
Tusi, Dusi, Danci, Panci,
Hová fog ez kilyukadni?
Culi, Lóli, Eti, Valy,
Észbe se lehet tartani.
Regna, Mara, Maca, Macó,
Könyörülj, óh, Mindenható!

Béa, Gléa, Böbő, Böbe,
Szottyanna rá a menny köve.
Csöpi, Mimi, Pöttyi, Szöszi,
Az embert a méreg öszi.
Landa, Pocó, Loncó, Lonci,
Meg kell mindjárt futamodni.
Pusi, Duci, Nyuszi, Pityu,
Ria, Mia, Cuca, Kicsu,
Bobó, Bubu, Buba, Babu,
(Én a borjú, ôk a kapu!)
Pisze, Babsi, Pityó, Robi,
Kezdek már felháborodni.
Éppen ezért félbehagyom
Az én bús keserű dalom!

Közli: Győrfi Dénes

(Szabad szombat-melléklet * RMSZ, 2001/18. szám)