Nyakig a szarban

Gergely Tamás naplójegyzete

Egy MTI-szöveget kapok mail formájában, az abban idézett Washington Post amerikai nemzetbiztonsági forrásokra hivatkozik. Lényege, hogy Amerika megdöntené az észak-koreai rezsimet, ha támadnák a térségben állomásozó amerikai katonákat. Hogy Amerika tíz perc alatt tönkre teheti Észak-Korea majdnem teljes arzenálját, azt sejtem, tudjuk, de hogy rezsimváltásra képes…Aki ilyet állít, elfelejti, hogy az északi szomszéd Kína, amelyik nem örvendene a változásnak, azért nem, mert akkor hirtelen a közvetlen közelében állomásozna több ezer amerikai katona. Kínának tehát kell az ütköző zóna. Ott van hát húszmillió ember, és mindvégig a fejük fölött döntöttek, most sem kérdi őket senki, ők maguk mit is akarnak.

Mit is akarnak? Jocónak a hírhez fűzött kérdése úgy szól, hogy milyen változásra lenne szükség a fejekben… S valóban, mit is akarnának, hogyan viselnék el az esetleges radikális változást? Arra emlékszem, hogy nyakig a csausista szarban sem tudtunk valami konkrétat elképzelni. Megírta TGM, elmondta egy interjúban, hogy mi még totál kiábrándultságunkban is egy emberarcú szocializmusban gondolkoztunk. Mert az volt lehetséges, az tűnt annak. Mert nem is gondoltunk arra, hogy az a nagy rózsaszín a térképen, a Szovjetunió eltűnik…  És eltűnt, és az következett be, amit sokan akartunk. És sokan nem érzik jól magukat benne…

Láttam a tegnap egy rövid riportot Észak-Koreából. Szemüveg nélkül néztem, azt mégis láttam, hogy uniformisba öltözött fiatal nők derékig-mellig a vízben üdvrivalganak, tapsolják a diktátort. Kik ezek?, kérdem magamtól, s hányan vannak ilyenek? Elbutítottak, agymosottak.

1. Marianna:
   2013. április 5. 15:07

   Érdekes írás, örülök, hogy olvashattam!