Kibédi Varga Sándor: Santál /6. – regény/
6. Az átváltozás
Az aradi vértanúk emléknapjára készülve rengeteget bénáztunk a suli-műhelyben. A mi drága, idióta igazgatónk találta ki, hogy építsük meg az Aradon álló Szabadság-szobor mását. Miből? Deszkából, habszivacsból, papundekliből, vászonból, tollból, cukorból, vattacukorból, vagyis bármiből. Technikatanárunk, aki fizikát is tanított nekünk, a feladatot kicseszésnek tartotta, mégis vállalta.
Angel Károly, a Kari bá senkivel nem ellenkezett, még velünk, csajokkal sem. Bármilyen flúgos dolgot kérhettünk tőle. Tanárunk majdnem annyi éves volt, ahány centi magas: úgy kettőszáz. Pöri nevű osztálytársam azt mondta róla, hogy idősnek idős, de nem hajlott korú, hiszen mindenkinél peckesebben jár: vörhenyes hajával, imbolygó lépteivel kiköpött viking. Úgy képzeltük, valamikor tengerész lehetett, de kiderült, hullámzó járásának az az oka, hogy ifjúkorában sokat szórakozott, csörgött.
Mivel gyurmából vagy más hasonló állagú anyagból nem lehetett megformálni a talapzatot, az allegorikus alakokat, a kezében kardot és babérkoszorút tartó Hungáriát, tanárunk eldöntötte, a szobor csak jelzés lesz. Valami olyasmi, mint celebeknél a tehetség: hamisítatlan hamisítás. Kerített egy négykerekű kisszekeret, olyant, amilyenben az ősök a taknyosokat lötyögtetik a városligeti állatkertben, és arra pakoltuk a lécekből eszkábált, fekete posztóval bevont talapzatot. Fölé került a kemény kartonból görbített, szivaccsal töltött henger, amelyre rápasszíroztuk a koszorút tartó hölgy, a Hungária óriási, általunk bütykölt rajzát. Rengeteget kínlódtunk, mégis olyan lett, mint amilyen egy púpos és sánta jedi lovag lehet. Kész röhej. De Céklafej, az igazgatónk elégedett volt, megdicsért.
Az izét négyen hoztuk össze. Hárman kezdtünk hozzá, Kari bá, Pöri, én, később csatlakozott hozzánk a Kumin Erzsébet. Én, Kiss Virág Santál hívtam a bandába.
A Zsike olyan volt, mint a suli emeleti folyosójának legvégén punnyadó ládás fikusz: poros, jellegtelen, szomorú. Még a mindenkire rámászó fiúkák, a hernyócskák sem törődtek vele. Pedig ha nagy ritkán elmosolyodott, és a két fehér metszőfogát mutatta, szép volt. Szerintem. Mármint az arca. Mert a teste olyan, mintha pálcikákból rakták volna össze. Csontjait úgy zörögtek, mint a 30-as busz a Keleti pályaudvar mögötti makadámos Verseny úton. Tornaórán kínos volt ránézni. Mindenki kerülte, na de nem ezért. Elsősorban nem ezért. Hogy miért, azt nekem a legelső suli-napon elpletykálták. Később megismerhettem a csaj saját verzióját.
Ötödikes volt, amikor az apja nővé operáltatta magát.
A műtét nem maradt titokban, mert az ürge maga mesélte el a kereskedelmi tévé Amanda Show-jában. A drága, hájfejű Amanda kisasszony külön műsort szentelt a postás Kumin Franci átváltozásának. Mivel minden újpesti hülyegyerek azt a szart nézte, a Lánc suliban a széklábak is azt kopogták, az ablakok is azt zörögték, hogy Erzsike negyvenéves apukája megszabadult a rettenetes kinövésétől. A tanárok sajnálkoztak, persze. A csaj nekem elárulta, hogy azért volt, aki gunyoros kérdést eresztett meg. Neked most két anyád van?, firtatta a körszakállas Gyufa bá, a rajztanár komoly pofával.
Azzal védekezett, hogy szülei még a műtét előtt külön váltak, ő az anyjával elköltözött a nagymamához, így semmi köze az egészhez. Válaszát persze mindenki leszarta.
Zsike ezerszer elhatározta, más suliba megy, aztán mégse ment, mert attól tartott, az új helyen is kiderül, ki az apja. Éjszakái sokáig bőgéssel teltek. Hajnaltól az ágya mellé tette párnáját, hogy reggelre megszáradjon. Napközben visszafogta magát. Tudta, anyjának és nagyanyjának sokkal nehezebb, és nem akarta bánatukat növelni. Aztán ahogy teltek az évek, mind ritkábban kérdezték meg tőle, az apja hol tartja azt a bizonyos szervét: dunsztos üvegben vagy a mélyhűtőben, vagy a Házi áldás szögén.
A flúgos Franci bácsi a „nagy esemény” után egyszer sem kereste meg őt, az egyetlen gyermekét. Nem volt kíváncsi rá, igaz, ő sem az apjára. Amikor az utcán meglátta, ijedten kikerülte. Azt tudta róla, hogy a postavállalat hanyag munkavégzés miatt kirúgta, és mivel nem volt havi fixe, tartásdíjat sem fizetett. Egy régiségkereskedőnél trógerolt: cipekedett, és teleragasztotta, telerondította az újpesti napi piac és a nagyposta környékének kerítéseit, falait, oszlopait a kézzel írt, fénymásolón sokszorosított extra előnyöket biztosító, extra átverős hirdetésekkel.
Nyár elején Amanda kisasszony ismét műsorába hívta Zsike apukáját, aki új szenzációval szolgált. Összeállt egy nővel.
– Mondja meg őszintén, volt értelme a nagy műtétnek? – kérdezte az aranyszavú Amanda.
– Igen, hogyne, nagyon is – válaszolta Franci bácsi, és mint egy az elektromos sütőből, úgy potyogott belőle a pattogatott kukorica-szó. Az adást én is láttam, de akkor még nem tudtam, hogy a dilis ürge a jövendőbeli osztálytársam őse. Az új fejlemény miatt a tanév elején a cukkolók ismét rárepültek a Zsikére, de a móka már elég uncsi volt.
*
Tanárunk, a Kari bá attól tartott, hogy a suli műhelyében eszkábált gagyi-mű eldől, szétesik, lángra kap, esetleg szégyenében elbujdosik, de ilyen sajnos nem történt.
A megemlékezést nem október hatodikán tartottuk, hanem két nappal korábban, hétfőn, ugyanis a polgármester-helyettes, a Hugóné, akit Ügónénak neveztünk, hiszen Victor Hugo vezetéknevét is így kell ejteni, csak akkor tudott jönni. Az, hogy „tiszteletét teszi nálunk”, eseménynek minősült, talán fontosabbnak, mint a vértanúk napja, ki tudja, miért. Az utolsó órák elmaradtak, így délben, kicsengetés után egymást brusztolva levonultunk a nemzetiszín zászlókkal és merev pofákkal dekorált tornaterembe. Minden felnőtt halál komolyra vette a figurát, mintha csak asztaltáncoltató szeánszon akarnának szellemeket megidézni.
Következett az aradi vértanúk napjának „megünneplése”. Ezt a baromságot a mi igazgatónk mondta a Himnusz utáni felvezetőjében, pedig Céklafej magyartanár volt.
Utána Veronka néni foglalta össze mindazt, amit a 1848-1849-es szabadságharcról és a kivégzett hősökről tudni kell. Esztó néni kórusa két Kossuth-nótát adott elő, irtó ügyesen. Semmi nyekergés, nyivákolás, persze csak azért, mert a dalok CD-ről is szóltak. Napokkal korábban a kórus kiegészült jó hangú tanítónőkkel, tanárnőkkel, és minden éneket rögzítettek.
Az oszifőnk kávészín kosztümben dirigált, és olyan volt, mint egy csésze frissen főzött, illatos feketekávé. A negyvenes Ügóné, a polgármester-helyettes fekete, hímzéses bézs kabátkát viselt, alatta a szűk, vörhenyes blúzt. A tanítónők szoknya-, a pasik nyakkendő-bemutatót tartottak. Csak Klumpa viselt gyűrött pólót, és, szentséges ég!, nem rövidnacit és papucsot, hanem hosszú nadrágot és szandált. Vagyis megadta a módját, a maga módján.
Vártuk a nagyjelenetet, amihez a szobor-imitációt gyártottuk.
A műsort a Grósz Tibi bá állította össze, aki főleg napközis tanárként ügyködött, de két osztályban történelmet is tanított. Tizenhárom nyolcadikosra volt szüksége, akik körbeállják a babérkoszorús Hungáriát, majd egyenként előlépnek, tábornokként mutatkoznak be, és elzengik a főtisztek kivégzés előtti utolsó mondatát. A jövőnek szóló üzeneteket valakik pontosan feljegyezték. Állítólag. Mivel mi, csajok szerepet nem kaphattunk, minden épkézláb srácra szükség volt. A két nyolcadikban, az a-ban és a b-ben összevissza tizenöt fiú járt, vagyis a bulihoz épp elegendő lett volna, csakhogy a tanárnak ki kellett hagynia a két autistát, a dadogós, meg a lógás világbajnokát, aki több öngyilkossági kísérletet úszott meg, ezért az igazgató hímes tojásként bánt vele. Így a néhány napja érkezett új fiúk, a Ricsi meg az Alex, generális rangot kaptak. Mindketten büntetésből, az első bugázás, a második gyakori szipuzás miatt került a Lánc utcai suliba.
Simán ment minden Ricsi fellépéséig. Az enyveskezű kiscsávónak Gróf Leiningen-Westerburg Károly mondata jutott. Csakhogy a szöveget elfelejtette, a papírját elveszítette. Állt bambán a szobor, vagyis a kisszekér mellett.
– Te izé, hé, figyelj! – sziszegte izgatottan a bordásfalnál álló Tibi bá. – Mondd a tábornok nevét, fordulj és térdelj! – sürgette.
A srác szipogott, bólintott. Valaki súgott is neki, ő újra bólintott, mint aki érti.
– Én, én, én – nyögte -, én gróf Lenin vagyok – vágta ki. A tanárokból kitört a röhögés, amely átragadt a gyerekekre. Zsike szintén kacagott, mutatta a két szép metszőfogát. A nagy vidámság ellenére a sumákok többsége nem tudhatta, ki az a Lenin. Ugyan nemrég tanultunk róla, vagyis hallottuk a nevet, persze, de hát nem lehetett megjegyezni, mert az a pasi egyszer sem szerepel Amanda kisasszony show-jában. A többi srác már tudta a dolgát.
Volt még versmotyogás, danolászás, és az alsósok cigánytáncot jártak. Senki nem értette, ez hogyan illik ide. A műsor összeállításakor állítólag többen kifogásolták az ugrabugrát, de hiába. Ha ők ezt tudják, hát ezt mutassák meg, hűtötte le a kedélyeket a tanáriban a diri, Esztó néni szerint. Ez a magatartás tetszett nekem, nem gondoltam, hogy Céklafej ilyen jó fej lehet. Egyébként az Ügóné el volt ragadtatva a kicsik botladozásától: szorgosan klopfolgatta hájas tenyerét.
(Folytatjuk)
Pusztai Péter rajza
2013. április 6. 06:42
Boldog röhögő örömmel várom a folytatást, de tőlem lehetne egybe az egészet is??!!!!
2013. április 6. 07:05
A szerzővel való egyezség: 1 fejezet havonta (egy fejezet öt rész…). Részünkről jöhetne sűrűbben is…
2013. április 6. 08:50
Mea culpa!
2013. április 6. 09:08
Egyszer ,csak egyetlen egyszer, bármilyen iciripiciri hozzászólásom után ne kapnék negatív választ azt hiszem még a tavasz is megjönne de nem és nem ,most is hull a hó nálunk s a Káféban is.De tényleg csak egyszer úgy próbából?!!!!!!!!!!!!!!!!!!EGYSZER!!!!!!!!!!!!!!!!
2013. április 6. 09:55
Negatív válasz? Ugyan! Mindenki igazat ad Neked! Mondjuk, az egyben közölni picikét túlzás, de nem elképzelhetetlen. Kétnaponta viszont kivitelezhető, miért ne? Csak legyen kézben az anyag!
És ha tudni akarod, jókora viharfelhők kergetőznek a Hargitán. Ez az idei divat így, tavasz felé…
2013. április 6. 12:29
Stockholmban is átment plusszba: 6,2 és 1006 a légnyomás. Nyilvánuljon meg a szerzõ…
2013. április 7. 06:24
1 fejezet havonta. Jó ez így. Kösz.
2013. április 7. 06:28
Akkor hát eldőlt a kérdés. Ez az igazi negatív válasz, András!
2013. április 7. 14:47
Nem, ez az őszinte válasz,s mint ilyen nem lehet negatív ,esetleg tiltó hahahahahahahaha Igaza van az övé!!!