„Idomulatlan költői bőrben”
A káfé főnix nevében Cseke Gábor kérdéseket intézett Keszthelyi Györgyhöz, második kötetének (Csendéletmezsgyén) nyilvános megjelenése kapcsán a Magyar Elektronikus Könyvtár állományában:
1. Miként fogalmaznád meg azt a változást, ami költészetedben – tapasztalatod szerint – mára bekövetkezett előző kötetedhez, a Bárány kalasnyikovval-hoz képest?
A változás annyiban állna, hogy az előző kötetben annyiszor emlegetett pesszimizmus még inkább górcső alá került, szótani és vegyi elemzések áldozata lett. Jobban elmélyülök személyes élményeim általánosításaiban, azoknak mindig és mindenre való érvényesítéseiben. Alapszemléletem mindenképpen ugyanaz, a boncolgatás lett talán alaposabb.
2. Mi a véleményed, létezik-e figyelemre méltó újítás a világlírában a költészet utolsó tíz esztendejének viszonylatában, s ha igen, miben áll ez?
A világlírai újításban kiemelném a klasszikustól való elszakadásra való törekvést minden szinten, mondjuk szerkesztőségbeli elbíráláshoz is ajánlatos az új hangok használata, az lett a menő és elfogadható(bb).
3. Szövegeszményed a távolról sem prűd, a kimondott szó súlyától sodródó, kemény líra. Mi a célod vele: meghökkenteni akarsz, vagy a világ eresztékeinek összeillésében jelentkező összeférhetetlenségeket próbálod vele jelezni?
Az „ami a szívemen, az a számon” nem új jelenség nálam, lehet, hogy néha túlzásba viszem, de így érzem jól magam idomulatlan költői bőrömben.
4. A Káfé főnix nevében arra kérlek, emelj ki a sok-sok versedből egy részletet, amit mottóul írnál be a honlapnak szánt nemlétező tiszteletpéldányba?
Vannak viszont elérzékenyüléseim is, bűneimet megbánó, meggyónó pillanatai, olyankor tulajdonképpen nem tudom, mit is kezdhetnék létezésemmel… Rádöbbenek arra, hogy kevés vagyok, kevesek vagyunk.
„Üres lesz végül a karzat, a páholy,
egyetlen szék se reccsen.
Az Úr is megpihen. Még mindig hallgat
a végek kezdetéről.
(nem is lesz talán)
Mondd, Isten: éreztél-e
némi csalódást
a teremtés után?”
*
És ráadásnak, egy teljesen új poéma a szerzőtől:
Keszthelyi György: Százas szerelvény
1.
Zárt vagyok. Saját magamba.
Ajtóim mögött törött széklábak.
Szétesett bútorok égi forgácsai?
Uram, te nem hagytál el engem.
2.
Az Ember nem lehet lefordíthatatlan.
Térítetlen hitel, legrosszabb esetben,
de előfordul, hogy még annyi sem.
Csak sikertelen, néma recenzió.
3.
A szemüreg néha virágszirom,
peng és reng a kerti harmónia.
Békésen, veszettül, nyaka-szegetten,
ahogy a bombatölcsér ássa lakhelyét.
4.
Össze sosem hegesztettem magam,
szétcsapong minden idegvégződésem.
Az utcasarkon ha ledoktorálok,
majd elemez engem egy magyartanár.
5.
Olyan valósághű, ahogy naponta
megtalálsz páncélban, álruhában.
hangulataim meszes csigaházak,
bukott költők füstfészke alatt.
6.
Aztán továbbmész. Persze át, hazafiként
a keskeny útkereszteződésen.
Lefele mutat az aréna, a cirkusz,
függőleges fennsík a graffiti vászna.
____________________________________
7.
Ez példának okáért szombat.
Így hívják ezt a megrögzött másnapot.
Átsiet a takarítónő (a termen),
pár percig vörös szőr a vegetáció.
8.
Betörhetetlen plexiüveg.
Kint talán tavasz van?
Gőzölgő szemek, szinapszisok,
fekete ágyék tejfehér ablakon.
9.
Ha oda jutok, ahol egyedül
belém döfik a tűt, mert csakis
én létezem – a többiek szellemek,
ha oda jutok, rámmosolyog a méreg.
10.
Feltépem végül a hosszúkás tasakot –
karitatív hozzáállással kettőt.
– két tasak cukorral – zuhog az ég pora,
tépett tollút könnyezik a párna.
11.
Fél kezem, fél lábam
falra szegzett naptár.
Írni még volna lehetőségem.
Egy lépést is tehetnék még.
___________________________________
12.
Olyan hihetetlen ma az a pár perc,
amikor eggyéfog kő, festett napszemüveg,
hogy az óceánt figyelem Alcatraz rácsai
mögül – lélegzem a halhatatlanságot.
13.
A fal mögött fiatal fák fia.
gombostűfejnyi napkorong – napló
sóhaja. Érdekesebb ez így: farkas-
kölykök halott szukák bőrére varrva.
14.
A szentek csendesebbek – csodabogarak.
Az ólomüveg ablakokon mintha
vízcseppnyi glória lebegne.
– Fektében üdvözül a fekete nép. –
15.
Ki vállalja el ezt is? Ki vállalja
a kikötözött, meztelen testet?
– Őrnagy úr… lihegi. Van még ereje.
Sár alatt caplat a lefokozott káplár.
16.
Elköltözött egy csomag cigaretta.
Illatos flitterek a zuhanó liftben.
Ember a vádlott? Ó igen! Ó igen!
Sercint a nikotin fölényesen.
17.
Annyi az egész, mint vízszintes nyolcas.
Félkörívén egy kísérleti egér
igyekszik fájdalommentesen
körbefutni a töviskoszorút.
18.
Tovább sántít. Ő és a többi sérült.
Itt talán sosem volt fegyverszünet.
Szél süvít. Tépi a házak tetejét.
Simogatom a veszett kutyákat.
19.
Előfordult, hogy megvárt a sarkon…
dokumentumfilm pörgött valahol.
Aztán azt mondta: jössz, ha akarsz.
Egyetlen helyen vagyok, egyetlen időben.
20.
Úgy döntöttek: végy levegőt, vámpír.
Cipeld magaddal tested, végtagjaid,
játssz anyagot, mohó köztesgazdát,
míg minden fennakad őszinte részvéten.
21.
Kormos falak közt pesti csigalépcső.
Vizelni a kapu alatt illik.
A szolgálatos süketnéma varjú
csak legyintget alattam, fölöttem,
22.
Fojtott sziszegés volt. Hárfák plágiuma.
Tudták már akkor: lényeges a szándék.
Egyikük kitépte oldalbordáját,
szeme kimeredt: nehogy egyedül maradjon.
23.
Bejárták egymás földrajzi pontjait.
A távolban falka üvöltözött.
Nyáluk csepegett a nyers hús ízére.
Még nem ismerték fel a rothadás szagát.
24.
Elbogozom a hetek végeit.
Két napból egy lesz – szétbonthatatlan.
Valahol ünnepet kondít egy harang.
Csorba balta sincs kezem ügyében.
25.
Pár évig feltöltődve, mint galvánelem –
mint kondenzátor – valami műszaki
Isten volna a pórusok pólusa.
Rongysátor csüng a kopár kőperemen.
2013. április 22.
Pusztai Péter rajza
2013. május 6. 08:51
Érdekes interjú, jó hír és egy friss – zseniális – vers! Örülök, hogy olvashattam!
2013. június 12. 04:44
Marianna, ide csak most léptem be újból. Köszönöm, köszönöm, köszönöm.