Cseke Gábor (CsG) beszélgetése Pusztai Péterrel (PP) eddig egymásnak el nem mondott mindenféléről, s nem utolsó sorban egy közösen szerkesztett költészetnapi antológiáról.

A beszélgetésre már régóta sort keríthettük volna, de vagy az alkalom hiányzott, vagy a kölcsönös önvizsgálathoz szükséges „isteni szikra”. Ha elgondoljuk, hogy közel negyven esztendeje ismerjük egymást, és enyhe túlzással úgyszólván „doktorálhatnánk” egymásból, a mostani távolsági beszélgetéshez hasonló méretű és mélységű kérdezz-felelekre még nem került sor közöttünk.

Miután pár nap alatt, közös ihlettel és szenvedéllyel összedobtuk a Káfé főnixnek az idei költészeti ünnepre szánt soron kívüli verscsokrát, a földrajzi távolságunk ellenére – CsG Csíkszeredában, PP Montreal elővárosában él – hirtelen megéreztük a közös cselekvés által megteremtett közelséget. Nem kellett sokat kapacitálnunk egymást: elhatároztuk, hogy felváltva tesszük fel kérdéseinket. CsG kezdi, amire PP válaszol. Majd PP kérdez és CsG válaszol. Nagyjából mindvégig tartottuk magunkat ehhez az ütemhez, s a továbbiakban rendre közreadjuk helyenként illusztrált, személyes hangú, de talán mások számára is tanulságos párbeszédünket. (A párbeszéd első, nyers változatának forrása: urszu 2)

1. Mi volt az első gondolatod, amikor a felkérő levelemet elolvastad? (Pótkérdés: és mi volt a második?)

PP: Az volt, hogy kutyaszorítóban vagyok. Megkérsz hogy üssek le egy bikát, pedig nem vagyok sem torreádor, sem mészáros. A második gondolatom az volt, hogy a bika én vagyok. Saját magam kell legyőznöm, amit már annyiszor megtettem. Svájci életem első hetei azzal teltek el, hogy illusztrátori megbízást keressek. Írja meg maga azt a könyvet, amit illusztrálni akar, mondta a kiadó. Nekünk nincs kéziratunk. Én megírtam-rajzoltam azt, amit elfogadtak, majd három nyelvre lefordítottak. Ugyanilyen szerű feltételekkel Tunézia legnagyobb kiadója a Ceres igazgatója azzal az ötlettel jött, hogy írjam meg az ott létem naplóját fényképekkel illusztrálva. Ben Ali országában amit én írtam volna lehetetlenségnek láttam kinyomtatva. A főszerkesztő pedig azzal állt elő, hogy teljesen írjam újra a tunéziai meséket, és illusztráljam. Ezt olyas valaminek tartottam, mint azt, hogy Kriza János átírta volna a Vadrózsákat. Végül abban egyeztünk meg, hogy az eredetit szívesen illusztrálom, amit számtalan gondom mellett meg is tettem. Ahogy Te mondtad volna: minden rendelést vállalok – most is…

Pusztai Péter illusztrációja

(Folytatjuk)