Immár évtizedek óta gyűjtögetem azokat a kiadványokat, olvasgatom azokat a szakdolgozatokat, amelyek érdekelnek, és amelyek néha vitára ösztönöznek. Akkor szoktam fölnyújtani a kezem, ha valamiről másféle véleményt mondhatok, ha valamit – érzésem és tudásom szerint – igazabbnak, elfogadhatóbbnak, értelmesebbnek tartok. Ilyen vitára ösztönző kérdés elég sok van a stilisztikában, a trópusok tudományában stb., Akik költészettel foglalkoznak – azaz verset írnak-, azoknak tudniuk kellene, hogy a jó versek nemcsak afféle isteni simogatásnak köszönhetően születtek. A költészet ennél több, a költészet tudomány is. Legnagyobb költőink alkotásai is erről beszélnek. Ha csak arra gondolunk, hogy a szinesztéziának és a metaforának külön-külön több mint harminc változata van, a stílusalakzatok száma az ezret is meghaladja stb., akkor az előbbi megállapítás helyesnek tartható. Még mindig szeretek tanulni, könyvekkel, dolgozatokkal vitatkozni. Történelemből kellett volna doktorálnom, úgy a hetvenes évek közepén. Jelentős mennyiségű történelmi dokumentumot gyűjtöttem össze. Ezekből mintegy ötszáz maradt meg, azok, amelyeket legépeltem, és bekötöttem, a többitől megfosztott az egyik szellemi alapú házkutatás. A mellékelt történelmi tárgyú dolgozat is arról beszél, hogy nem hagyom magam, szeretek vitatkozni.

*

Bodor Ferenc neve ismeretlen vagy alig ismerik, holott Gábor Áron mellett egyike volt a székelyföldi hadiipar megteremtőinek. Bodor nevével legelőször Mérei Gyula történész A magyar iparfejlődés(1790-1848) című, tudományos igénnyel megírt, terjedelmes könyvének a 409. és 411. oldalain találkoztam. Ennek a munkának egyik könyvészeti utalása indított Kolozsvárra, hogy megkeressem dr. Alapy Gyula levéltáros, történész ismertetőjét, amely a komáromi Jókai Emlékmúzeumban, az 1925-ös Jókai centenárium alkalmával kiállított Bodor-féle jegyzőkönyvről szól. Útközben Marosvásárhelyen fölkerestem Bözödi Györgyöt, aki az erdélyi magyar 48-49-es forradalomi események egyik legalaposabb, legmegbízhatóbb szaktekintélyének tartottam. A jegyzőkönyv sorsáról érdeklődtem. Ezzel a kérdéssel kapcsolatban azt válaszolta, hogy a második világháború idején, Komárom bombázásakor, a Jegyzőkönyv elpusztult. Akkor elővettem a Mérei könyvéből kimásolt egymondatos idézetet, mely így szólt: „Az ágyúöntést Bodor Ferenctől tanulta meg, aki a Magyarhermány melletti bodvai vasgyár telepén három 6 fontos ágyút és 200 darab golyót öntött.”(i.m., 409. o.) Válasza az előbbivel azonos volt, és még hozzátette: „félünk a legendarombolástól”. Akkor megjegyeztem, hogy Gábor Áron és hasonlóképpen Bodor Ferenc jelentőségét nem az első ágyúk öntésével, hanem a székelyföldi hadiipar megteremtésével és későbbi tevékenységükkel mérjük. A kolozsvári egyetemi könyvtárban meg is találtam a Századok című történelmi folyóiratnak azt az 1926-os számát, melyben dr. Alapy Gyula az állítólag elpusztult „Csík-Madarasi Álladalmi Ágyúöntöde és Lőporgyár Igazgatójának ügyviteli Jegyző Könyvét” ismertette. Ezt az ismertetőt, valamint Lukács Józsefnek „Előkerült a Csíki Gyutacs” két száma című cikkét (Magyar Könyvszemle, 1942. január-március, 50-52.oldalak) és később a „TÖRTÉNELMI LAPOK” folyóirat 1892-93-as számait olvasva, egy olyan összefüggésre figyeltem föl, mely továbbra is megerősíti azt a kérdőjelt, melyet az első ágyúk öntőivel kapcsolatban fölteszünk. Ez az összefüggés, amely logikai érvünket ugyancsak igazolja – Bodor Ferenc mellett szólva – a következő tényekre támaszkodik: mind a csíkszentdomokosi rézbányát, mind a bodvai vasöntödét, melyben az első ágyúkat öntötték, a gyergyószentmiklósi Zakariás Antal örmény kereskedő birtokolta, és ezeknek a vállalatoknak a bányanagyja, mérnöke 1843-tól Bodor Ferenc volt. Elképzelhető-e, hogy a bodvai öntödében egy olyan munkálatnál, mint az ágyú és ágyúgolyóöntés épp a tulajdonos legfőbb megbízottja, helyettese – ne legyen jelen? Ha Bodor Ferenc azt állította a Jegyzőkönyvében, hogy ott volt az első ágyúk öntésénél, hinnünk kell neki, mert ez az állítás mindenképpen igazságnak számít. Lehetséges, hogy a Jegyzőkönyv kolozsvári változatának első része hamisítvány – Egyed Ákos professzor szerint-, de ennek az összefüggésnek nincs számomra elhihető cáfolata. Ezt a logikai érvet még jobban megerősíti Gál Sándor ezredesnek az a döntése, mellyel kinevezi Bodor Ferencet, a csíkszentdomokosi rézbánya és a magyarhermányi határban levő bodvai vasgyár bányanagyját – 1849. március 1-től – évi 1500 pengő forint fizetéssel a csíkmadarasi állami ágyúöntöde és lőporgyár igazgatójává (Alapy ismertetése). Ez a kinevezés egyúttal a tulajdonos és a bányanagy korábbi jogainak és érdemeinek az elismerését jelenti.

Azzal a tudattal, hogy a komáromi Jegyzőkönyv elpusztult (?), először a KORUNKban (1974-ben), majd a HARGITA KALENDÁRIUMban (1976), Alapy ismertetője nyomán, ébresztgetni próbáltam a méltatlanul elfelejtett (mert ez a fölháborító igazság) Bodor Ferenc emlékét, áldozatvállalását. A közzétett cikkek Egyed Ákos és id. Mathé János lekezelő válaszait váltották ki. Egyed Ákos cikkére egy újabb hozzászólásom következett volna, de az iparkodás, amelyet a KORUNKhoz küldtem, sohasem jelent meg. Ezt az elhallgatott, mellőzött válaszlevelet, némi módosítással, az érdeklődök figyelmébe ajánlom, mert olyan témába vágó ismereteket tartalmaz, melyek a további kutatás számára hasznosak lehetnek.

A HÉT c. hetilap 1976. évi 7. számában Egyed Ákos kolozsvári történész Hol maradt a forráskritika ? című elmarasztaló bírálatát olvashattuk a KORUNKban (1974/11) és a HARGITA KALENDÁRIUMban (1976) közölt ismertető cikkeimről. Egyed Ákos, akárcsak utóbb id. Mathé János (aki a MEGYEI TÜKÖR 1973. áprilisi – májusi számaiban Lesz ágyú címmel számolt be az ágyúöntésről), nem tartja elfogadhatónak azt a följegyzést, mely szerint az első ágyúk öntésénél Bodor Ferenc bányanagy, mérnök – és nem Gábor Áron – volt a kezdeményező.

Egyed Ákos első cáfolata így hangzik:” Alapy cikke felületes; nem ismerte a székely hadiipar megszületésével foglalkozó tudományos irodalmat”.

Föltételezhető, hogy Alapy vármegyei levéltáros életútját, munkásságát, jegyzeteit is megvizsgálta Egyed Ákos, ha „felületességgel” vádolja. Vajon, megtette-e ezt Egyed Ákos a végső vélemény kimondása előtt? ( Lásd:Új Magyar Irodalmi Lexikon. I. k. Akadémiai Ki-adó. Bp, 1994, 23. o. ). Ez a kijelentés egy olyan súlyos vád, melyet előzetes bizonyítás nélkül nem írhat le egy történész. A szóban forgó dokumentum eredetijét Egyed Ákos sem ismerheti (csak a kolozsvári változatát), tehát Alapy ismertetőjéről nem állíthatja azt, hogy felületes. Továbbá: Alapynak, a Jókai kultusz megteremtőjének, a komáromi Jókai Múzeum igazgatójának föltételezett tájékozatlansága semmit sem változtathat egy hetvenhét évvel korábban készült Jegyzőkönyv szavain, sőt – számos példa bizonyítja -, hogy néha épp a tájékozatlanság a megbízhatóság igazolója.

Mire alapozza Egyed Ákos azt a következtetését, mely szerint Alapy nem ismerte a székely ágyúöntésre vonatkozó szakirodalmat? Ezt csak azért állítja, mert Alapy – a Jegyzőkönyvre hivatkozva – Bodor Ferenc kezdeményezését emeli ki, holott valamennyi addigi tanulmány csak a Gábor Áronét említi, Bodorról pedig semmit se tud. Miért is csodálkoznánk ezen? Egyik élő, jeles történészünk, többek között, a CSÍKI GYUTACSról szólva (KORUNK ÉVKÖNYV, 1974, 29-40. o.) Bodor Ferenc mérnök nevét egyszerűen az erdőszentgyörgyi ezermesternek, a zenélő kút építőjének, Bodor Péternek a nevével helyettesíti.

De hol vannak azok a hiteles, első kézből származó dokumentumok, melyeket ezek az alapos, megbízható tanulmányírók fölhasználtak, melyeket Egyed Ákos cáfoló bizonyítékként kellett volna idézzen? Tessék megmutatni azt az eredeti „születési bizonyítványt”, melyből megtudhatjuk: Bodor Ferenc nem volt Bodvajon az első ágyúk öntésekor, hogy magam is elhihessem: Bodor Ferenc följegyzése az első ágyúk öntésével kapcsolatban valótlan feleletet ad.

Egyed azt állítja – helyesen -, hogy mindkét jegyzőkönyv (a komáromi és a kolozsvári) a Jókai-család felé „gravitált”. Bár ennek a gravitálásnak, az igazság kiderítése szempontjából, nincs különösebb jelentősége, mégis célravezető, témához tartozó a tévedés kijavítása, amit az egyik fürge hozzászóló, A HÉT 1976/9. számában, részben meg is tett, ugyanis Jókainé Laborfalvi Róza nem a magyarországi Laborfalván és nem is a háromszéki Laborfalván született – ahogy Egyed Ákos állítja –, hanem Miskolcon. Ellenben föltételezhető az – ami Egyed Ákos figyelmét elkerülte -, hogy a háromszéki Laborfalvára, laborfalvi Berde Mózes, 1848/49-es kormánybiztos, a későbbi Erdélyi Unitárius Egyház főgondnokához akarták juttatni (vagy juttatták is) a Jegyzőkönyvet, hiszen Bodor ismerte Berdét, és ezek szerint a megbízhatóságára is számíthatott, mert erre szükség volt, ha a Jegyzőkönyv átadása a kiegyezés előtti időre esik. Ha a kiegyezés után került a dokumentum Laborfalvára, akkor a Berde számára juttatott tiszteletadó ajándékként könyvelhetjük el. Ezt az állítást a TÖRTÉNELMI LAPOK (1892. március 15.) egyik cikkéből szakított idézettel is igazolhatom:” Ezt a jegyzőkönyvet Laborfalván találta Kiss András datki unit. pap és tőle került Kanyaró birtokába”, majd Jókai erdélyi látogatásakor cserélt tulajdonost.

Meg kell említenem azt, hogy Bözödi György történészünk, amikor Mérei Gyula Magyar Iparfejlődés(1790-1848) c. könyve kapcsán Bodor Ferencről beszélgettünk, a következőképpen nyilatkozott: „Alapy írása megbízható, alapos ismertetés”. Tehát Mérei jó helyről szerezte az információt. Mérei se kérdőjelezte meg Bodor Ferenc kezdeményező szerepét. Méreit pedig még Egyed Ákos sem vádolhatja azzal, hogy nem ismerte a székely ágyúöntés megszü-etésének a körülményeivel foglalkozó tudományos irodalmat. (Tessék átnézni a könyvészetét!) Tizennyolc év telt el Mérei könyvének megjelenése után, amikor napvilágot látott Bözödi György dolgozata az ALUTA évkönyv 1969-es számában, majd ugyanez a tanulmány – csekély eltéréssel – az 1848-arcok, eszmék, tettek (1974) c. kötetben. Az előbbi nemcsak a 147. (ahogy Egyed Ákos írja), hanem a 148. és 149. oldalakon is érinti Bodor Ferenc tevékenységét. Bözödi öt olyan dokumentumból indul ki, melyek az „ügyviteli Jegyzőkönyv” megfelelő részeit hitelesítik, de erről talán máskor, máshol fogunk szólani. A jegyzőkönyv hitelességét támasztja alá Gál Sándornak az a levele, melyet a TÖRTÉNELMI LAPOK 1892. évi 6. száma közölt. A levél tartalmát a kolozsvári változat 95. tételében és az Alapy által közölt Jegyzőkönyv-ismertetőben is fölfedezhetjük (Századok, 1926. 222. o.). Nem ismerem a „többek között” iratokat, de föltételezem, hogy Szabó Károly és Kőváry László ezek figyelembevételével állapították meg a „napló” hitelességét. Ezt a munkát elsősorban Szabó végezhette el, ugyanis tudnunk kell arról, hogy Bodor Ferenc „ a többi okmányait a 60-as évek végén néhai Szabó Károly egyetemi könyvtárnok kezébe” tette le (Történelmi Lapok, 1892. május 15.), és ezek az iratok lehettek azok, amelyek eloszlatták a korábban fölmerült kételyeket. Ha ezeket a dokumentumokat nem semmisítette meg Bodor Ferenc valamelyik utókori ellenfele, akkor még mindig Kolozsváron rejtőzködnek. Lehetséges, hogy Egyed Ákos ezekről az iratokról is tud, mert A HÉT említett számában közölt cikkében két ízben is olvashattuk, hogy az 1848-as forradalommal kapcsolatban mindent fölfedeztek. (Utóbb kiderült, hogy ez az állítása sem fedi a valóságot).

A szaktudás területén Bodor Bányanagy (mérnök) – kortársaihoz viszonyítva – magas szinten állhatott. A szakembert több évi gyakorlati tapasztalattal vértezték föl a csíkszentdomokosi rézbányánál és a bodvai öntödénél végzett mindennapi munkálatok. Ilyen tapasztalattal és szaktudással Gábor Áron 1848 novemberében nem rendelkezhetett. Hasonló véleményt olvashatunk a Bodor-párti TÖRTÉNELMI LAPOK 1892. évi 9. számában: „Gábor Áron tán el sem érte volna azokat a sikereket, melyekkel ma tele van a világ, ha Bodor nincs mellette, mert ő volt a szakember mint végzett mérnök és bányatiszt.” Ma már ennél is többet tudunk: Bodor gazdájának, Zakariás Antalnak, a csíkszentdomokosi rézbánya és a bodvai öntöde tulajdonosának áldozatvállaló hozzájárulása nélkül a székelyföldi hadiipart csak egyoldalúan és nagyon hiányosan lehet leírni. Megjegyzem, hogy Egyed, aki átnézegette a TÖRTÉNELMI LAPOKAT – úgy látszik –nem akarja tudomásul venni az említett sorokat, tényeket. Véleményem szerint csak részben a történészek feladata helyreállítani az igazságot, inkább a kohászati és a haditechnikában jártas szakembereké ez a feladat.

Bodor képzettségéről beszél a csíkmadarasi lőporgyár fölállítása, a gyári munkálatok-ban kifejtett tevékenysége. Tudjuk azt, hogy több ágyú-,katona- és vadászpuskapor mintát terjesztett föl jóváhagyás végett, ami arról beszél, hogy a lőporkészítés tudományát alaposan ismeret.

Fölteszünk egy kérdést: ki szolgáltatta Bíró Sándornak, a CSÍKI GYUTACS két számában közölt cikkeihez a lőporkészítésről szóló információs anyagot? Elsősorban Bodor Ferencre gondolunk, mert ha nem lett volna elismert szaktekintély, bizonyára Gál Sándor ezredes nem bízta volna rá a legnagyobb lőporgyár fölállítását, irányítását. „Ő a madarasi lőporgyár igazgatója volt – olvassuk a TÖRTÉNELMI LAPOK 1892. évi 9. számában -, ő készítette az erdélyi csatákhoz a lőport és Gábor Áron testi-lelki jó barátja, tanácsadója, mondhatni jobb keze volt.”

Az sem hagyható figyelmen kívül, hogy a csíkmadarasi lőporgyárat egy ágyúöntödével kellett volna kibővítenie, ugyanis erre utal a Jegyzőkönyv címe. Épp a legjobb helységben támadt ez a tervező gondolat, tudva azt, hogy Csíkmadarason a fejedelemség korában vasércet bányásztak. De a hadi események alakulása ezt a bővítést megakadályozta. Viszont Csíkszeredában Gábor Áronnal, akit magához hívatott, ágyúöntő kemencét építenek Nem bizonyított, de lehetséges, hogy Gábor Áron a csíkmadarasi lőporgyár fölállításához is meghívást kapott. A csíkszeredai „ágyúöntő kemence elkészítését Gábor Áron vállalta el, de úgy látszik, hogy a megbízatást, a vezető szerepet ugyancsak Bodor Ferenc kapta, aki azután, március végén és áprilisban, Gábor Áron segítsége nélkül építteti a csíkmadarasi gyárat” – írja Bözödi György (i.m., 149. o.)

Végül megkérdezzük, hogy miért volt szükség Bodor Ferencre Bodvajon 1849 februárjában a lerombolt öntöde helyreállításánál, ha Gábor Áron ott volt? A választ így fogalmazhatjuk meg: Bodor Ferenc mérnök szaktudását még akkor sem lehetett nélkülözni, ugyanakkor Bodor, a bányatiszt, a tulajdonos Zakariás Antal megbízottja, most sem hiányozhatott, akárcsak 1848 novemberében, az első ágyúk öntésekor.

A fölsorolást, az ellenérveket folytatni is lehetne,de nem szükséges, amikor egy több-évi tapasztalattal rendelkező szakember, mérnök fölé akarnak helyezni egy olyan személyisé-get, aki hiányos tudását, gyakorlati jártasságát menet közben, a forradalom ideje alatt, szor-galmának, eszességének, fogékonyságának köszönhetően bővítette, tökéletesítette.

Bodor Ferenc kezdeményezése nem homályosíthatja el Gábor Áron későbbi tevékenységét, történelmi szerepét, mert ő a háromszéki önvédelemben kifejtett hozzájárulása, áldozatkészsége emelte a hősök sorába, és nem az alibi, az első ágyúk öntése, ami eltörpül amellett, amit Kézdivásárhelyen valósított meg. Föl kell figyelnünk arra is, hogy amikor Háromszéket veszély fenyegette, és Csíkszéket szemelték ki az önvédelem bástyájának, akkor már a Bodor tevékenységét is kidomborítják a dokumentumok. Bizonyára, ha a gyár védelme közben Bodor is elesik, népszerűsége másképp alakul, és a populizmus hatását dédelgető történet-írás, a kiegyezés után, őt is nemzete hősévé tette volna.

Az elmondottak azt sugallják, hogy Bodor mérnök, „ a gyutacs ezermestere” (CSÍKI GYUTACS) és Gábor Áron egymásra utalva, egymás tudását kiegészítve szolgálták a forradalmat. Bodor Ferenc munkásságával még nem foglalkozott egy hadosztálynyi történészcso-port, és ennek ellenére olyan állásfoglalást írhatunk le, amelyre megfontoltabb választ várunk azoktól, akik ezután is elvetik Bodor Ferenc bábáskodását az első ágyúk öntésénél. Azzal a deklarációval, hogy a Jegyzőkönyv első része hamisítvány, amit Egyed Ákos akadémikus a „Háromszék 1848-1849” könyvének 120. és 129. oldalain is megismétel, nem cáfolható meg Bodor Ferenc jelenléte Bodvajon. Egyébként ugyancsak Bodor Ferencet igazolja az, hogy a XIX. század második felében még a kézdivásárhelyiek, valamint Jakab Elek történész és Nagy Sándor sem tudták pontosan, hogy melyik helységhez kössék az első ágyúk öntését. Bakk Endre is három helységet említ: Fülét, Magyarhermányt és Bodvajt (Egyed Á.:i.m.118.o.). Érdekes… Vajon, Bodor Ferenc honnan tudta? Bizonyára, nem Máthé Jánostól, aki a magyarhermányi szájhagyományokra támaszkodva, a XX. század második felében, jó későn jutott helyes következtetésre (i.m.,121.o.)! A kézdivásárhelyi ágyúgyár tulajdonos, Turóczi Mózes 1881-es visszaemlékezésének helymegjelölése jóval Bodor Ferenc hiteles pontosítása után jelent meg, tehát ebben az esetben elkésett dokumentumnak tekinthető.

Lényegében nem kardoskodom sem azok mellett, akik Bodor Ferencnek, sem azok mellett, akik Gábor Áronnak tulajdonítják a kezdeményezést, mert a történelmi igazságot ke-resem, melyet véleményem szerint- némely történészek elhallgattak. Sajnos, a magyarságnak is van egy elhallgatott történelme. Biztosnak tartom, hogy az első ágyúk öntésénél Bodor Fe-renc és Gábor Áron egymást segítő, kiegészítő, lelkesítő, népüket szolgáló munkát vállaltak: A fogyatkozó kérdőjelek azt sugallják, hogy kétkedés nélkül írhatjuk Bodor Ferenc nevét a Gábor Ároné mellé.

Épp harminckét éve vitatkozom azokkal, akik mellőzik Bodornak, a csíkmadarasi „álladalmi lőporgyár” igazgatójának ügyviteli Jegyzőkönyvét, melyben azt állította, hogy Gábor Áron tőle tanulta meg a fúrás nélküli ágyúk öntését, ugyanis Gábor Áron a császári öntödében már a fúrással készült ágyúk öntésénél bábáskodott. A „testi – lelki jó barátok” egyikének, Bodornak évszázados mellőzése – szerintem – a legendaépítő, populista történetírás maradvá-nya, mely a román nacionalista történetírás legendaépítéseihez hasonlítható, és melyhez Egyed Ákos professzor is jelentősen hozzájárult nagyra becsült szintetizáló, de az alapkutatást nélkülöző munkásságával.

Az általam fölsorakozatott történelmi forrásokat egy újabb dokumentum hitelesíti. Nemrég előkerült Gál Sándornak, a székely nemzet 1848 – 49-es hadvezérének Nápolyban, 1861 –ben, olasz nyelven megjelentetett, magyarra fordított életrajza, melyet három egykori harcostársával állított össze ( Gál Sándor életrajza…Pallas- Akadémia. Csíkszereda. 2006.), és melynek 25. oldalán a következő igazolás olvasható: Gál Sándor „elrendelte, hogy a haza-szeretetből hozzá csatlakozó falvak által felajánlott harangokat emeljék le. Ezekből az önként átengedett harangokból néhány napon belül Bodor Ferenc segítségével Gábor elkészítette az ágyúkat.” A 45. oldalon a „kiváló Bodor” madarasi lőporgyárát említi meg. Remélem, hogy a csíkmadarasiak és a csíkszentmihályiak is buzgólkodni fognak annak érdekében, hogy végre kinyomtassák a Kolozsvári Állami Levéltárban található Bodor Ferenc – féle jegyzőkönyvet, és méltó helyen emlegessék nemzeti ünnepnapunkon. Meglepő és elszomorító, hogy ennek a szép barátságnak nem észlelhető semmilyen nyoma a sepsiszentgyörgyi múzeumban.

Nem kell búsulnunk azért, hogy a „legenda oda”, hiszen Gábor Áron jelentőségét a kézdivásárhelyi ágyúgyár működtetésével, a Bodorét pedig „ a két magyar haza legnagyobb lőporgyárának” üzemeltetésével kell értékelnünk.

2006. október 27 –én, az újjáépített bodvai vashámor fölavatásakor elhangzott méltató beszéd, mely Egyed Ákos történész tollából származik, ismét elhallgatta a történelmi igazsá-got, ami szerintem, már történelemhamisítás.
Gál Sándor életrajza, mely a székelyföldi hadiesemények és hadiipar történetét jelentősen kibővíti, alaposan megcáfolja Egyed Ákos professzornak azt az állítását, mely szerint a székelyföldi 1848-49- es forradalommal kapcsolatban már minden történelmi forrást föltártak. Ugyanakkor ez az életrajz indokolttá teszi az 1848-49-es székelyföldi hadi eseményeknek egy hitelesebb megírását.

*

(Lásd még dr. Száva Tibor-Sándor emlékezését az erdély.ma honlapon)

1. elekes ferenc:
   2010. július 11. 14:52

   Csak üdvözölni tudom Komán barátom makacsságát és kitartását, hogy van türelme, s ereje a legkülönfélébb témákban elmerülni.
   Most pedig elképzelem őt, amint ott ül egy hatalmas lőporos hordó tetején, igazságot osztogatva az eltévelyedett történészek között.

Név (kötelező megadni)

E-mail (nem lesz nyilvános) (kötelező megadni)

Weboldal

Δ