Meghívó Dsida–Páskándi–Jakabffy Napokra
Az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület kezdeményezésére a romániai Szatmár megyében 2013. május 17-én és 18-án a Dsida – Páskándi – Jakabffy Napok keretében emlékeznek meg a 80 esztendeje született Páskándi Gézáról, a 75 éve halott Dsida Jenőről, valamint az 50 esztendővel előbb elhunyt Jakabffy Elemérről.
Május 17-én, pénteken délelőtt Szatmárnémetiben Európa mindannyiunké címmel tanácskozás idézi művelődési és politikai életünk három kiválóságát, majd délután Dsida Jenő Szatmárnémetiben lévő szobrát, koraeste Szatmárhegyen Páskándi Géza emléktábláját és szobrát, május 18-án, szombaton délelőtt pedig Jakabffy Elemér szatmári sírját és egykori lakhelye emléktábláját koszorúzzák meg.
A tanácskozásra és megemlékezésekre minden érdeklődőt szeretettel hívnak és várnak a szervezők.

Dsida Jenő / Páskándi Géza / Jakabffy Elemér
A 2013-as Dsida – Páskándi – Jakabffy Napok részletes programja a következő:
2013. május 17., péntek – Szatmárnémeti
9 00 órakor (kelet-európai idő szerint !): Európa mindannyiunké
– Irodalmi tanácskozás az Astoria szálló vendéglőjének nagy termében –
(Szatmárnémeti Fő tér – Ştefan cel Mare utca sarok )
A tanácskozást megnyitja:
Muzsnay Árpád, az EMKE OE tagja
Üdvözlő beszédet mond:
Kereskényi Gábor, parlamenti képviselő
Tanácskozásvezető:
Dávid Gyula irodalomtörténész
Előadások:
Lisztóczky László irodalomtörténész (Eger): „Világ legszebb virága” * Dsida Jenő Mária-élménye
Egyed Emese irodalomtörténész (Kolozsvár): A Dsida-formavilág stációi
Felician Pop költő (Szatmárnémeti): Dincolo de formă (Túl a formán)
Kötő József színháztörténész (Kolozsvár): Dsida szerepe a transzilván színházi modell megteremtésében
Pomogáts Béla irodalomtörténész (Budapest): A költészet, mint morális stratégia
Szünet
Tanácskozásvezető: Egyed Emese irodalomtörténész
Előadások:
Széman Rózsa Emese kutató (Kolozsvár): Abszurd és korszellem (a Pezsgő-díjas Az eb olykor emeli lábát c. Páskándi-kötetben)
Dávid Gyula irodalomtörténész (Kolozsvár): Többségből a kisebbségért * Páskándi Géza a kisebbségstratégiáról, négy tételben
Bodó Barna politológus (Temesvár): Jakabffy időszerűsége a XXI. században
Varga Attila jogász (Szatmárnémeti): Jakabffy Elemér és az európai értékek
Jakabffy Tamás szerkesztő (Kolozsvár): Balázs Sándor: Jakabffy Elemér és a Magyar Kisebbség című tanulmánykötete
Ebédszünet
17 00 órakor: Ünnepi megemlékezés és koszorúzás Dsida Jenő szatmári szobránál – Titulescu téri park –
Köszöntőt mond: Pataki Csaba szenátor
Beszédet mond:
Hársfalvi Ottó római katolikus püspöki általános helynök
Lisztóczky László,a Dsida Jenő Baráti Kör elnöke (Eger)
Zubánics László, a Kárpátaljai Magyar Művelődési Intézet elnöke (Beregszász)
Szavalnak:
Bohus Dávid, Jánk Anna, Pengász Attila, Soós Edina (Hám János Római Katolikus Líceum), Ary Dalma (Református Gimnázium), Ionuţi Danci (Mihai Eminescu Nemzeti Kollégium), Hart Edina (Kölcsey Ferenc Főgimnázium)
Áldást mond : Csűry István református püspök
Díszőrséget áll: a Dsida Jenő Cserkészcsapat Boga Ferenc tanár vezetésével
2013. május 17., péntek – Szatmárhegy
19 00 órakor: A Páskándi – emléktábla megkoszorúzása (Páskándi – volt Călăraşi – utca 27)
Köszöntőt mond: Huszti Gyula, a szatmárhegyi RMDSZ-szervezet elnöke
A költőt idézi: Pomogáts Béla irodalomtörténész (Budapest)
20 00 órakor: Megemlékezés a Páskándi-szobornál (Fő út melletti park)
Üdvözlő beszédet mond:
Szűcs Szabolcs, Szatmárhegy polgármestere
Kereskényi Gábor, parlamenti képviselő
Ünnepi beszédet mond: Bölcskei Gusztáv, a Tiszántúli Református Egyházkerület püspöke
Csűry István, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület püspöke
A költőt idézi:
Dávid Gyula irodalomtörténész (Kolozsvár)
Felician Pop költő (Szatmárnémeti)
Páskándiné Sebők Anna kultúrtörténész (Budapest)
A megemlékezésben közreműködnek:
Kovács Franciska és Zilahi-Kató Klára tanerők vezetésével Páskándi műveket szavalnak: Asztalos Tamara, Burján Edina, Csomai Dóra, Erdei Bianka, Gáspár Beáta,Kardos Andreina, Kardos Mária, Miklovics Anna, Nagy Szilárd, Payzos Enikő, Rácz Benjámin, Sándor Gergő, Sipos Hajnalka, Száraz Emese, Székely Evelin, Szilágyi Szabina, Szulczer Raiemond, Szűcs Anasztázia, Szűcs Boglárka, Szűcs Ivett, Varga Róbert, a Szatmárhegyi Általános Iskola diákjai.
A Fejér Kálmán megzenésítette Páskándi verseket „Boldog nyarak Szatmárban” címmel Hencz József karnagy vezetésével a Szatmárnémeti Ökumenikus Egyházi Kórus mutatja be
2013. május 18.,szombat -Szatmárnémeti
9 00 órakor: Jakabffy Elemér sírjának megkoszorúzása – Hídon túli római katolikus. temető –
Beszédet mond: Hársfalvi Ottó római katolikus püspöki általános helynök
Varga Attila jogász
10 30 órakor: Jakabffy Elemér – emléktábla megkoszorúzása – Marsilia (volt Vörösmarty) utca 12 –
A Dsida – Páskándi – Jakabffy Napok 2013 a Hagyományos Kultúrát Támogató Szatmár Megyei Központ programjában szereplő rendezvény
Szervező:
az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület
Társszervezők:
Páskándi Géza Baráti Társaság, Szatmárhegy Polgármesteri Hivatala,
Szatmárhegy RMDSZ-szervezete
A rendezvény támogatója:
Szatmár Megyei Tanács
A szervezést irányította: Muzsnay Árpád
Bővebb felvilágosítás:
tel/fax : 40 261 712808
40 77 104 2700
e-mail: muzsnay@datec.ro
Pusztai Péter rajza