Ma küldtük szét mintegy kéttucatnyi barátunknak, munkatársunknak a levelet: „Mi a viszonyod/mi a viszonya a koldusokhoz? Válaszolj/válaszoljon röviden vagy hosszan, tetszőleges műfajban, az ankét a Káféban jelenik meg beérkezési sorrendben. „

Elsőként

Bölöni Domokos

válaszolt Marosvásárhelyről.

Itt, a városszéli lakónegyedben pár éve még sokan koldultak. Azóta megritkult a számuk. Két jellegzetes figura maradt állhatatos: a kicsinyét szorongató (vagy inkább magával hurcoló) menyecske, aki férjével együtt egy felső-marosmenti faluból jár be vonattal, a tömbházak övezte belső udvaron a kukák közelében „parkolnak”, a férj ottmarad, héttől nyolc-kilenc óráig kikurkássza, amit esetleg „értékesíteni” lehet, de nem viszi el, az üzletnek ez a része már a kisszekérrel felszerelt jeddi cigányok „bérleménye”, azok viszont pénzzel vásárolják meg a szelektált portékát, így sokkal gyorsabban megy minden.

Aztán a férj kisétál a taximegállóhoz. Átellenben sűrű üzletsor, élelmiszer- és zöldségesboltok, lángos- és perecsütő-, kávés kioszkok, gyógyszertárak oldalán a lépcsőn üldögél az anyuka a bébivel. Amint az „áldozat” közeledik, felpattan, és agresszíven útját állja, mintegy fegyverként maga elé tartva a gyermeket. Az itt lakók jól ismerik, aki először jár arra, aligha tud ellenállni neki.

Tíz óra körül átint a családfő, elvonulnak a kér tömbóriás közé bújt egykori halászüzlet, ma bodega aszfalt-teraszára, reggeliznek, kávéznak, aztán az anya visszatér a „munkahelyére”, a férfi marad, vodkázgat, sörözget, cigarettázik, és gazdahangon dumál az odatévedő cimborákkal.

A kedvenc koldusom egy másik, teljesen nyomorék ember, azt beszélik, már egészen piciny korban törik el bokából a lábukat, hogy hitelessé váljon koldus voltuk, és semmi egyébre ne legyenek alkalmasak. Ez az ember gyakran a legcudarabb időben is ott posztol a Testvériség és a Jövő utca sarkán, egyik bolt feljáró lépcsőjének oltalmában. Onnan aztán, távolról komikus, közelről megrendítően kínos mozdulatokkal, két botjával mintegy a puszta földön evezve átverekedi magát a Jövőn, és a másik blokkudvaron található Nea Mărin nevű (Marimbának mondott) köpködőbe igyekszik, ott beváltja az aprót, zsebéből kiflivéget kotor elő, és iszik egy forró kávét.

Hetente egyszer vagy kétszer kap tőlem egy-egy lejt. Rendszerint előre köszönök neki, és ezt rendkvüli módon méltányolja. Néha váltunk is egy-két szót, ha éppen nem jön a rendész. Egyszer elárulta, hogy mikor jó a napja, száz leje is begyűl.

De kiadása is van, hiszen busszal jár be a hetedik, Isten háta mögötti tanyáról.

Mostanság nem látom. Talán ismét beteg.

Mindenesetre meggyűltek a lejei.

Tegnapelőtt a lánya állt a helyén, annak is éppen úgy vannak befelé törve a lábai.

De neki nem adok, mert öt lépésnyire pózol a fiúja, óránként szedi el tőle a keresetet.

Hát ez van.

Név (kötelező megadni)

E-mail (nem lesz nyilvános) (kötelező megadni)

Weboldal

Δ