Keszthelyi György

Régebbi versem örök tükör. Ha nem akadály a rajta heverő porréteg, leginkább ezt bocsátanám közszemlére újból.

Koldusáldás

Áldott legyen az, aki haszontalanná
üdvözül át – akinek sikerül
kiiktatnia testalkatrészeit a
forgolódó idők csavarrendszeréből.

Áldott legyen az utcakő, a fapad:
a kötetlenség sáros ereklyéi –
az ócska bérlő, az amőbaember,
akinek alig-sejtje sem tanulmány.

Áldott legyen a gondolattalan,
aki a reggelt estig zsebre vágja,
ráönti ásító agyát az ágyra,
másnap az aszfaltról szedegeti össze.

Áldott legyen az, aki sosem válogat,
nem pipiskedik, taknyát odacsapja
az öntelt limuzin sötét ablakára –
nem zabál aranyat, részvényt, sült galambot.

Áldott legyen, akit a másik nem ismer,
akinek gödre sincs, mint szivarcsikk ég le,
áldott legyen, akiről nem szól kartoték,
aki seholban van, semmiből hiányzik.

2010. június 28.