Krebsz János

Buszon

Valószínűleg megírtam annakidején, de már nem találom. Sokszor elmeséltem azóta, csiszolódott, általános emberi tartalommal telítődött, s nem is igazán a koldulásról szól.
Bukarestben buszoztam, a Szabad Sajtó terére igyekeztem, valószínű Cseke Gáborhoz, hogy a Káfé (és a Magyar Szó) keretei között is megmaradjunk.

Nem voltam időhöz kötve, s ezért a reggeli csúcs után, délelőtt vágtam neki a városon átívelő utazásnak. Nagyjából tele volt a városi busz, minden ülőhelyen ültünk, s vagy három megállón keresztül szórakoztatott bennünket egy koldusasszony. Azon a tipikusan siránkozó koldus-hangon végigmondta az összes szokásos dumát. A férje kórházban van, és csak a gyógyszer kiváltásához kellene néhány lej, amit a jóemberek itt most összeadnak. Azután a karján hordozott kisunoka (amúgy jóltáplált kerek gyermek) a mai napon még nem evett, szánják már meg a jóemberek. Akkor került egy fél kifli a gyermek kezébe, de valószínűleg az éhezéstől, az már nem tudott mit kezdeni vele. S indult a harmadik kántálás, hogy az Isten megsegíti azokat, akik jó emberek, és segítenek a szegény asszonynak, aki nem tudja kiváltani a gyógyszerét, pedig tébécés, és a napjai meg vannak számlálva, ha most nem kapja meg a szükséges patikaszert. S így tovább a végtelenségig.

A busz közönsége már egy emberként utálja, mert aki adni akart, az már adott, a többiek nem fognak mozdulni. S támadt a társaságunkból egy közösségi indíttatású szószóló, aki a közös véleményünkkel rátámadt koldusasszonyra, hogy hagyja már abba, szégyellje magát, senki nem kíváncsi a hazugságaira, szálljon át egy másik buszra, ott még nem ismételte el ötvenszer ugyanazt.

A történet megértéséhez ide kell rajzolnom a kéretlen szószólónkat: egy harminc-negyven közötti vénkisasszonyos kinézetű, szemüveges, sovány hölgy, amolyan elöl deszka, hátul léc. És kikelve magából, indulatosan lekiabálja a koldust.
A koldusasszony felé fordult, és csak ennyit mondott: Majd pont egy ilyen Pamela Anderson fog engem kioktatni!

És két másodperc alatt megfordította a közhangulatot, percekig röhögtünk kéretlen szószólónk fölsülésén.