Gyűjteményes fotókiállítás
Hatvan 2013. május 22 – július 29.

Ez a cím – Egy évtized fényképlenyomatai – az udvarhelyszéki dokumentációs jellegű fotótáborok történetének első szakaszára utal. Az elmúlt tíz esztendő egy olyan kezdeményezésünknek kedvezett, amiről most már szerénytelenség nélkül is elmondhatjuk, hogy hiánypótló. Az ezredfordulós Udvarhelyszék (Erdély, Székelyföld) képét kívántuk megörökíteni oly módon, amint korábbi fotográfusok is, például báró Orbán Balázs, vagy a székelyudvarhelyi Kovács-dinasztia tagjai tették a maguk idejében. Ezért is mertük így elnevezni ezeket a fotótáborokat: Orbán Balázs szemével. Ehhez minden alkalommal hozzátettük a község nevét.
Udvarhelyszék 132 településén a folyó menti árterületek művelésétől a havasi állattartásig, gyümölcstermesztéstől fafeldolgozásig a gazdálkodás és életmód különböző változatait láthatjuk ma is. Központja a székely anyaszék legnagyobb, 30.000-es települése, Székelyudvarhely, két kisváros mellett erős, gazdag nagyközségei, illetve gyérülő lakosságú kis falvai és néhány tanyája van. A viruló élet mellett az enyészet, az elmúlás pillanatai is mindenütt tetten érhetők. Ódon hangulatú templomocskák, kékre meszelt régi parasztházak, hatalmas méretű csűrök és pajták, illetve kacskaringós utcák határozzák meg a településképet.
Az ezredforduló előtt már megtapasztalhattuk, hogy még az elmaradottságban tartott székely falvainkban is hatalmas méretű változások, átalakulások formálják más képre a mindennapokat. Az új lakóházak – lila, sárga, zöld kockaházak betonból – már nem hasonlítanak a régiekre és nem is illeszkednek semmilyen módon a korábbi környezetbe. Az idősebb emberek is reklámfeliratos pólókban, netán éppen baseball-sapkában és műanyag ruhákban járnak, csak ünnepekkor kerül elő a színpompás népviselet. Ismerni kell és másokkal is meg kell ismertetni ezt a folyton változó valóságot, döntöttük el néhányan az akkori Hargita Megyei Kulturális Központ udvarhelyszéki irodájában. Létrehoztunk egy civil szervezetet is, így hát az Udvarhelyszék Kulturális Egyesülettel közösen kezdtük szervezni a fotótáborokat.
Az első nagyon emlékezetes volt: Székelyvarság, a fővárosnyi (Bukarest) területű tanyavilág. Tudtuk, hogy megdöbbentő felvételek, a sajátos életmód képi megörökítése nem fúl közömbösségbe. Akkor elhatároztuk és ehhez azóta is ragaszkodunk, hogy egy tábor válogatott képanyagát mindig az illető községben állítjuk ki először, aztán visszük máshová. Az évek során, főleg a Hargita Megyei Hagyományőrzési Forrásközpont, a megyei rangú művelődési intézmény 2007-es létrehozása után évente két táborra is futotta lehetőségeinkből, persze a helyi önkormányzatokkal, civil szervezetekkel közösen.
Talán mondanom sem kell, hogy a táborok szervezése, a felvételek válogatása, kiállítások megnyitása nem a mi, ötletgazdák, munkatársak megdicsőüléséért, hanem egy kárpát-medencei magyar valóság, a Romániához tartozó Udvarhelyszék fejlődésének és átalakulásának képi megörökítéséért történik.
Ennél fogva maguk a települések és annak lakói a haszonélvezői ezeknek a táboroknak, intézményünk két fotóalbumot adott ki eddig a felgyűlt hatalmas anyagból – készülőben a harmadik is –, kollégáimmal pedig kísérőszövegként megírtuk az egyes falvak rövid ismertetését.
Ezek az előzmények tették lehetővé, hogy Székelyudvarhely után 2012. július, augusztusában a szentendrei Szabadtéri Néprajzi Múzeum, nagyon jól ismert szakmai intézményként, helyet adott ezeknek a felvételeknek. Idén január és februárban pedig, a Magyar Kultúra Napja tiszteletére szervezett X. Határon Túli Magyar Összművészeti Fesztivál keretén belül Győrben a Petőfi Sándor Művelődési Ház biztosított helyszínt tárlatunknak, majd Ócsán az Egressy Gábor Szabadidőközpont galériájában került bemutatásra február 22 – március 25 között.
Most pedig itt Hatvanban láthatják az érdeklődők a kiállítási anyagot május 22-től július 29-ig.
A Hargita késő őszi színeitől népes kis templomokig, elhagyott udvarházaktól, illetve falvaktól és temetőktől a száradó kukorica, a frissen sült kenyér látványáig sok minden felvillan ezeken a felvételeken. Egy-egy képkockaként láthatjuk a mindennapok munkás vagy tétova perceit, például a földműves, a zenész, juhász napjainak részét.
A fényképészek többsége erdélyi, pontosabban székelyföldi, ám persze anyaországiak is többen részt vettek ezekben a táborokban az elmúlt évtizedben. Jelenlétük egy-egy képpel a gyűjteményes anyagban nyilván jelképes, hiszen százakban lehet mérni a felvételek számát kameránként is a hetes terepmunkák után. Azokból a felvételekből jó néhány már díjat hozott alkotójának, illetve rangos versenyek kiállításaira fogadták el. Kiválasztották a megörökíteni érdemes tájrészletet, melynek itt látható lenyomatai jórészt a tanyavilág őstermészeti állapotát, fel nem dúlt szépségét idézik.
Számszerűségükben uralkodnak a mindennapi élet jelenetei: szekerezés, fahúzatás, lófürösztés, szénázás, gyümölcsszedés, meszelés, tengerihántás vagy ahogy nálunk mondják, kukoricafosztás, vesszőfonás, juhnyírás stb. A munkában feszülő izmú ember arcát pár portrén látjuk, néha állatokkal, máskor páros portrék, vagy akár mitikus környezetben, mint Gergely János bácsi prófétaszerű arcmása.
Ennek a kiállításnak az anyagával megpróbáltuk egyrészt területileg lefedni az eddig meglátogatott településeket, illetve legalább jelezni ennek a műfaji és témabeli sokszínűséget. Félszáz felvétel egy vármegyényi nagyságú területről csupán ízelítő lehet. Egy szippantás a mi levegőnkből, egy villanás a mi napfényünkből, egy pillanat a mi elmúlásunkból.
Ezúton köszönjük, hogy társszervezői ennek a kiállításnak.

P. Buzogány Árpád