– Hát igen, úgy látszik, megint itt van. Vagy mit tudom én… válaszolj pár szót onnan a fal mögül, a sáros kertből.
Mindig tíz percet várok.
Látod a fülemet? Látsz te engemet, Ilonka? Fél szememmel is rád figyelek.
Van rozsdás gereblye. Hátul, a fészerbe’.
Ásó meg kapa sehol.
Nagyharang.
Fáradt és gethes a ló. Ma ne szántsatok. Ott van minden az asztalon.
És azt sem tudom, ki vette, ki adta, azt mondta az a másik, menjek át oda a helyrehozatalra.
Az meg mi? Én is kérdezhetek.
Az kezelés magyarul, nem tudom jól lefordítani, parancsnok úr. Vagy őrnagy?
Mit csináljak?
Két-három levelet borítékokba zárva elküldeni idegen országokba? Mit érne?
Azt mondják, ilyesmit tettem, pedig én nem írtam semmit, hát… kém nem vagyok, olyan szépen írni nem tudok, hogy azt valahol el tudnák olvasni.
Románul tudok, de nem perfektül. Nem ismerek minden szót, csak azt mondom, amit tudok.
Bolond lennék?
Itt állok meztelenül.
Tegnap azt üzenték, aztán ordították, üljek le az ágyra vagy a vánkosra, de nem volt erőm leülni.
Fejemen fehér lepedő, megváltóvá lettem.
Verjetek meg, szegezzetek fel a szilvafára.
Érdekes… eszembe jutottak a levelek. Én aztán soha az orvosokkal. Nem levelezem.
Csak amikor Bandi bácsinál voltam. Gyerekkoromban. Ott viszont hideg van, talán azért halt meg.
Elmondtam neki mindent, pedig nem is volt ott. Nem láttam.
A főtéri házban meg sose jártam. Ott van a szobám. De nem nyitnak ajtót. Akkor pediglen meghalok.
Negyvenöt perce nincsen szívverésem. Hiába mérik a vérnyomásomat.
Tudhatjátok, eddig nem voltam kint. Bent se voltam. Nem voltam sehol.
Azt állítják, hogy szélhámos vagyok. Ha kell, hallgatok. Vagy énekelek.
Egy éve járt erre a madár. Tavaly tavasszal.
Népek, a lemondás fog jönni. Kék lakónegyedek és sárga lakónegyedek.
Húzódjatok meg a matracokon.
Tessék, már itt a koronatanú. Őrnagy-ezredes vagy ezredes-őrnagy. Nem tudom, de nem is fontos.
Nyissák ki kártyával az ajtót!
Tegyék le a vörös szőnyeget!
Vallani fog.

2013. május 23.

1. Marianna:
   2014. január 16. 16:26

   Lenyűgöző!