Gergely Tamás: Ő regénye – A tüdejét
Töpreng, mért kavarja fel annyira a kép? Amit nem látott. Bár hozzáférhető a Youtube-on, de valahogy ”nem nyúlt” utána. Nem nézte. Vajon a technikai ismeretek hiányában nem gyúródott, vagy intenzívebb a kép, ha elképzeli…
A tény, amiből kiindul, az, hogy felhasította ellenfele testét, ”kibelezte”, úgy mozgásban, még melegen, majd beleharapott a tüdejébe, esetleg még működött az a funkciója. A vegetatív idegrendszer az agyközpont utasítása hiányában is szokott működni egy darabig. A csirkéknél ezt látta Ő, vonaglanak egy ideig. Embert ő maga nem ölt.
Hogy öltek-e a nevében, erről nem tud. Nem is gondolkozott. Megtörténhet?
Tudja azt is, hogy bombáznak szüntelen, az arcokat nem látni, sem a tüdejüket, betontömbök esnek rájuk, agyonüti válogatás nélkül, aki alája kerül.
Ő gyászolja azokat is. Megnémul tőle, tompa a fájdalom.
Hanem ez a kibelezett halál nem hagyja nyugodni. Nevet lehet tudni, ki tette, indokot is: hogy a kormánykatona különben megölte volna őt, ilyen egyszerű.
”Vagy-vagy”, Ő szinte elmosolyodik, annyira egyszerű az egyenlet, hogy már-már komolytalannak tűnik.
Pusztai Péter rajza