Cseke Gábor (CsG) beszélgetése Pusztai Péterrel (PP) eddig egymásnak el nem mondott mindenféléről, s nem utolsó sorban egy közösen szerkesztett költészetnapi antológiáról. A kérdéseket váltogatva teszik föl egymásnak, s mert a téma hálás, meleg és kimeríthetetlen, CsG úgy dönt, időzzünk el még mellette:

Ez eddig rendjén volna, de hogyan látod ezt te? Ismersz-e hihető, idős kori szerelmes verset?

PP: Nem mindig jelölik meg a költők korát, amikor egy-egy vers íródott. Az igazság az, hogy ez nem is nagyon érdekelt. Ha tetszett az első versszak, kíváncsi voltam a másodikra is, s a harmadikra stb.

Lehetségesnek tartom, hogy a szerelmes versek bizonyos hormonok melléktermékeként jelennek meg, ezeknek lankadtabb termelése, vagy ezek teljes hiánya eredményezné az ilyen témájú költemények megritkulását is. Amatőr „szexológus” lehettem úgy, mint mindenki más, de soha nem írtam egyetlen verssort sem életemben. Ilyenformán nem érthetem meg a költőket abban a helyzetben, amikor valóssággal kibuggyannak belőlük visszatarthatatlan szerelmes vallomásaik. Sok pucér nőt viszont igenis rajzoltam, sőt még hat mellűt is, de ezek fantáziám fiktív lényei voltak – inkább kurvák, mint szűzikék. (Egyáltalán nem csodálkozom, hogy egyik költő barátom Fusztainak nevezett Pusztai helyett…, merthogy románban a fusta [fuszta] szoknyát jelent, a fustangiu [fusztandzsiu] pedig a szoknyabolondot…)

Most, ahogy az évek elúsztak fölöttem, a női testek alakjai klasszikusabbak, de még mindig nem zsenge húsvéti bárányok. Ha még sokat élek, mint Létay, talán ezt is meglátjuk.

Egy biztos: nem szeretem, ha vén kujonnak neveznek…

Pusztai Péter: A titkárnő pihenője

(Folytatjuk)