Zsugorodik, villan a fény
a sok spanyol fején.
Hátuk fekete, komor,
visszaforduló vigyor.
A pirosak, a feketék,
a rongycsipkés ég,
rajtam is ez az alap.
Az erkélyek, a vasak,
a vak éj alatt: szemét
tengerbe ejtette rég.
Nem látom, de hiszem,
ott van az én tengerem
az utcák trükkjein túl.
Most ugrálnak vadul,
az utcai táncosok,
hét dombos otthont
játszanak, asztalt, ágyat,
izzónarancs császárrózsát
asztalomon, de ennyi
maszk mögött mondd, ki
az, kit ismerek, segít,
vagy halállal vakít.

1. Turányi Tamás:
   2013. június 1. 15:32

   Na, hát erről beszéltem. Hogy ugyanabban az időszakban sem ugyanúgy sikerül minden.
   Ez nagyon.

2. Somorčík Sz. Rozália:
   2013. június 1. 18:13

   Köszönöm.

3. Ady András:
   2013. június 2. 05:28

   Mood-poem komoly végkérdéssel, tetszik :)

4. Somorčík Sz. Rozália:
   2013. június 2. 11:17

   Köszönöm, kedves András!