Cseke Gábor (CsG) beszélgetése Pusztai Péterrel (PP) eddig egymásnak el nem mondott mindenféléről, s nem utolsó sorban egy közösen szerkesztett költészetnapi antológiáról. A kérdéseket váltogatva teszik föl egymásnak, s most úgy látszik, leragadtak a témánál, mert CsG kérdés helyett tovább fűzi a szót:

CsG: Ha már szóba hoztad a szerelmes verset, hadd időzzünk el még e tárgynál. Nem csak azért, mert kellemes dolog pikáns témákon rágódni, hanem mert a költészetben a szerelem mindenható és roppant titokzatos tud lenni.

Itt van például egy költő, akit mind a ketten ismerünk, de akit nem nevezünk nevén, mert nem akarom én őt bántani (nincs is miért), viszont úgy történt, hogy egyszer író-olvasó találkozón az én tisztem volt őt bemutatni a jelenlévőknek. Hangosan, nyilvánosság előtt kérdéseket tettem föl neki, ő meg válaszolt rájuk. Az egyik kérdésem azt firtatta, hogy egyik kötete szinte teljes egészében egy bizonyos, meg nem nevezett személyhez szól; létezik-e ez a személy az életben, s ha igen, akkor mit szólt az illető versekhez? Emberünk komótosan nekilátott, s elmesélte, hogy múzsája hús-vér hölgy, a közelében lakik, s úgy fedezte fel, rendre, hogy szerelmes belé, hogy naponta láthatta, különböző helyzetekben, felöltözve, de lenge magyarban is, s a sok bámulásnak szerelem lett a vége, pontosabban egy sor szerelmes vers. Mikor a versek megjelentek a kötetben, a múzsa kapott egy dedikált példányt, s költőnk megmondta neki, hogy hozzá íródtak az érzelmes sorok. A hölgy vállat vont, megköszönte, majd rögtön sutba is vágta a kötetet, mondván, hogy majd elolvassa, de most nincs rá ideje. Szóval totál pofára esés… Jót nevettünk…

Vagy egy másik „örök szerelmes” költő: Szabó Lőrinc. Azt már mindenki tudja, hogy házasélete mellett, titokban hosszú időn – negyed századon – át viszonya volt egy ugyancsak férjezett asszonnyal (Vékesi Ödönné, Korzáti Erzsébet), szerelmének költői lenyomatát pedig az azóta híressé-hírhedtté váló A 26. év című szonettgyűjteményébe gyűjtötte össze, s az asszony halála után adta ki. Híres nagy versciklus ez, a titkolt szerelem sokoldalú megközelítése… Mit ad isten, a költő halála után, hagyatékában találnak egy stósznyi gyorsírással írt kéziratot. Bátyja, szakértői segítséggel, rendre megfejti azokat, s előkerül belőlük egy másfél tucatnyi versből álló ciklus, amit Szabó Lőrinc egy későbbi, másik titkos szeretőjéhez, szerelmi viszonyáról írt. Szép, mély versek ezek is. De már se a rokonok, se az irodalomtörténet nem kíváncsi a szerelem tárgyára. A lényeg a versek – s egyre inkább hódít az az elképzelés, hogy a költők sokszor túloznak, szövegeikben többet megírnak, mint ami valójában megesett velük, igen sokszor vágyaik játékszereivé válnak.

Ezzel kapcsolatban magam is végeztem egy kísérletet: ötvenvalahány éves korom hajnalán elképzeltem, milyen az, ha szerelmes vagyok egy ifjú hölgybe, természetesen titokban és reménytelenül, és a helyzetet felépítve arról írtam verset, mi mindent tennék meg, csakhogy a Kedves közelébe férkőzzem, ugyanakkor őt se buktassam le, ne hozzam zavaró helyzetbe, hiszen előfordulhat, hogy egyszerűen – köpik rám. Így viszont megmaradtam az ismeretlenség és a kimondatlanság homályában… Most, a Te kedvedért előkapartam valahonnan azt a szöveget is:

Átváltozások

vágyam mind jobban ösztökél
tán közeledbe juthatok
bár lennék egy juharlevél
s a lábad elé pottyanok
te megnézel s ím fölveszel
csodálod mily zsenge erezet
az enyém s rajtam felejted
melengetőn a kezedet
de lehetnék kóbor eb is
mely bőszen morog de rád soha
árnyként kísérném lépteid
megigézne lábad nyoma
s lehetnék fáradt vadgalamb
pihenni ablakodra jár
talán nem fogsz elküldeni
bár minden guanóban áll
és lennék légy röpködni bátran
míg megterítsz az asztalon
s fogkefe is talán lehetnék
sikálva kása fogadon
lennék autóbusz jegy mit egy este
ábrándosan zsebedbe gyűrsz
és aztán sajnálod eldobni
s lehetnék egyszer holdezüst
mely az üvegen át éjjel bezúdul
elűzi álmod hímporát
s csak simogat szerelmesen
arcod vállad dagadt bokád
s lennék vonatfütty papírzsebkendő kés is
csak mindig kézügyben legyek
minden lennék már e világon
mert jaj magam nem lehetek
ezért ha olykor eléd lépek
dadogva és mosolytalan
mint koldus akinek rajtad
kívül mindene van
juttass magadból egy-egy morzsát
elég egy szó egy kézfogás
menten kővé válok kezedben
amit tudunk ne tudja más.

…S nézem a vers dátumozását: holnap, április 20-án lesz kereken 20 éve, hogy papírra vetettem… Akkor most jöhet a kérdésed is.

(Folytatjuk)