Kőkorszaki diétát folytató kolléganőm figyelmeztetett: nem lesz jó vége, ha annyi kávét iszom. Ezért megfeleztem a dózist, s az egészségesebb életmód folyományaként elszenderedtem az íróasztalomnál. Támlás székemnek nincsen karfája, így valamiféle zökkenésre riadtam fel, fejemben a következő félmondattal:

az olcsó híresség

tákolmány-talapzatán.

Pont. Ennyi. Állítmány nincs, csak időpont, amit még feljegyeztem a kék cédulára: 13:30’/31’…, azaz délután fél kettő táján álmodtam. Tanulság sincs, csak eszembe jutott legelső lejegyzett álmom tizenhét éves koromból:

a szív eltompulása

a megroskadt reményben.

Mintha üzenne valamit kisagyunk az agykérgünknek vagy fehérállományunk a szürkeállományunknak.

Budapest, 2013. VI. 5.