(A Halászinas c. ciklus záróverse)

visszautam egyszerű volt:
hajónk siklott fénylett a hold
s hátul a tatról vízbefúlt
kavargással tátong a múlt

amint a nyomdokvizet lesem
megbűvölten és éhesen
múló jelet s nyomot hagyunk
vízre meredve hallgatunk

a némaság erényeit
gyakorolva még felvisít
a hajókürt éjfélre jár
nem fordulhatunk vissza már

a bámulat s a bűvölet
farvizén lelkem ellibeg
homályló hínár hangjain
életre kelnek vágyaim

s kavarog ami tiszta volt
élőt kísért mind aki holt
buzog a farvíz csupa tánc
cseveg a hab csörren a lánc

a víz fölött a víz alatt
cikázva jár a gondolat
hogy a csöndben a végtelen
hullámra írt történelem

röpítse egyenest haza
azt kinek van még otthona
és nem verte fel már a gaz
tenger hazugság csöpp igaz

a távol fodra kisimul
ha szelíd is a víz az úr
atlantisz fölött úgy fecseg
csak a bolond nem érti meg

vízből jöttünk s oda megyünk
mert mit sem ér az életünk
ha csak partot tipor a láb
elszáradunk és nincs tovább

beszélő tenger tarts velem
s a tovaúszó félelem
vitorláját szaggassa szét
a széllel bélelt messzeség

sorsunk fölött így siklik el
hajónk s percet se vesztegel
sürgő útja nyomát lesem
fodrozódó farvizeken

Csíkszereda, 2013. június 9-10.

Név (kötelező megadni)

E-mail (nem lesz nyilvános) (kötelező megadni)

Weboldal

Δ