Keszi Imre, középiskolai tanár

A költő életrajza: aktualitását vesztett műfaj. A mai művészetek unják az embert és szabadulni szeretnének tőle. Így a versek is azt igénylik, hogy a költő egyéniségének világos vagy sötét háttere nélkül legyenek teljesek. Ezért érdektelen a költő életrajza. Munkás és nem kalandos élet.
Születtem Budapesten, 1910-ben. Igazi nevem: Kramer Imre. Iskoláimat Budapesten végeztem. Okleveles középiskolai tanár vagyok, szaktárgyaim: magyar, német. A zeneművészeti főiskolán Kodály Zoltán zeneszerző növendéke voltam és tulajdonképen ma is íróvá kényelmesült muzsikusnak érzem magamat. Verseket elég későn, tizenötesztendős koromban kezdtem írni. Azóta a költészetet becsületes mesterségemnek tudom és műfordításokon, virtuóz kísérleteken, rétori pátoszú könyvdrámákon keresztül tanultam a mesterségbeli részt. Költői tárgyaim: minden, amit megéltem. Az írás számomra nem befogadás, de adás. Most huszonnegyedik évemet kerekítgetem. Gyomán élek, járkálok a jó hideg levegőn és keményedő szakállamnak, ízesedő férfiúságomnak örülök. De ez az öröm is a műé. A vers az úr, én még szolgának sem vagyok cifra. És így: talán nem fog a mű hulltommal hullni. (Gyoma)

KUTYA

Sivatagban vizet váró,
katlan szélén táncot járó
szegény lelkem, mint a kánya,
feketén a multat bánja.

Multját bánja, mint a medve,
megüzetvén rengetegbe,
dörmögőn az erdőt mászó,
kerek fejét busan rázó:

ugy dohogok éjjel-nappal
földbusitó siralmakkal,
fogaim közt szüröm szavam,
bubánatnak adom magam.

Kövér, öreg hegyek, sziklák
vállaikat vonogatják,
szeleikkel rámfütyülnek
régi társaim, a földek.

Szeg göröngyök sisteregnek,
kigyófejjel rámsziszegnek:
sziszegjetek zömök kígyók,
nekem ez kell! nekem igy jobb!

Az enyém mind ez a bánat,
a kivertség, az utálat,
fintorogjatok, ti hegyek
kutya vagyok, kutya legyek!

Utálatos, irigy kutya,
sárga szemmel utját futja:
sárga szemmel futom utam,
maró szájjal védem magam.

Akit egyszer megkivántam,
ebszememmel megtaláltam,
hogy azt elragadja tőlem,
nincs hatalom égben-földben.

Nem lesz az már szabad léptü,
nem lesz az már könnyü éltü,
nem lesz az már nálam jobbé,
legényebbé, boldogabbé,

sem a napé, sem a holdé,
sem földgömbé, sem mennybolté,
sem az enyém, sem a másé,
csak az örök elmulásé!

Forrás: Nyugat, 1934/4. sz.

Név (kötelező megadni)

E-mail (nem lesz nyilvános) (kötelező megadni)

Weboldal

Δ