Elnézem: kint a sarki lámpa
A korpás éjszakát szitálja,
Amelybe csillagfény vegyül.
S a finom, sárga liszt a járda
Kövén kerek kupacba gyűl. 

A hold, az óriás malomkő
Villózó őrletet terít
Palánkra, fára és bokorra,
Sőt asztalomra is beszórja
Jeges, iszamlós fényeit.

Mi zúg? Mi hajtja azt a malmot?
Ahonnét az a liszt pereg?
Mintha valóban víz ömölnék,
Úgy zengenek a levegőég
Nagy folyamai, a szelek.

Barátaim, figyeljetek csak,
Hogy jár és kattog fent az ég.
Hadd szóljon nyíltan már az ének:
Úgy állok itt, minthogyha tényleg
Egy nagy malomban állanék.

A mindenség malmában állok,
Hogy végtelen időkön át
Zúg, zümmög és zenél az őrlés:
Teremti-őrli az időt, és
Teremti-őrli önmagát.

Itt állunk mind. Sorunkra várunk.
Csillagpor hinti szép fejünk.
Itt állunk sokszoros magányban,
Parányok, mígnem mindahányan
Lehullunk és megőrletünk.