Friedeck 1983-84

Ősz ünnepe

Bungee jumping. Közel harminc év emlékeinek a magasságából ugrok. Magától értődően a memória gumija addig nyúlik, míg az élmények súlya kényszeríti, majd újra magasba ránt. Még a „boldog”, egymást támogató korszakban elvállaltuk, hogy szeptember végén mi, a Ház lakói megrendezzük a Termés vagy az Ősz Ünnepét. A vezetőség valósággal eufóriába esett, azonnal meghirdette a helyi újságban, meghívta Buch (Friedecknek helyet adó) falu apraját-nagyját és Bernből is a menekültekért felelős osztály vezetőit. Óriási reklám volt mindenkinek. Hadd lássa a falu, hogy csupa jóindulatú, kedves ember a szomszédság, Bern pedig már régóta keres egy mintát, valami dicséretest a menekültekkel kapcsolatban, ne csak az állandó „A hajó megtelt” vezércikkek uralják a hangulatot. Gyűlést tartottunk a nagy étkezőben, vagy tíz nyelven folyt a karattyolás, tolmács nélkül, kéz-láb és rajzok segítségével, míg elkészült a terv. Először is mindenki elkészíti az országa zászlaját, hadd legyen meg a multikulti színezet. Andrissal összedugtuk a fejünket. Azt, hogy pirossárgakék, eskü alatt vallottuk, a címert nagyjából elspóroltuk, valami olyan kalászokkal körülvett, sarlókalapácsos (azt hiszem, az NDK-mintát vettük alapul) maszatolást tettünk a közepébe, de hogy a piros kívül, jobbról balra, vagy fentről le kell kerüljon, s aztán hová a többi szín, azt 40 év lelkes lobogtatás sem juttatta eszembe. Beletörődtünk a tudatlanságunkba, mindegy, jó lesz, a zászlóerdőben eldugjuk a bizarr tamil meg chilei remekművek közé. Leadtunk egy listát a vezetőségnek, hogy mire van szükségünk a dekorációhoz meg az ünnepi menühöz. Nem tudtunk olyant kérni, hogy 24 óra alatt ne szerezzék be. A szomszéd paraszt megengedte, hogy a földjéről kukoricát és tököt meg bármit, ami az őszies hangulathoz szükséges, learathassuk, begyűjthessük, majd benyújtotta a számlát a háznak, és mindenki elégedett volt. A Frideckhez vezető út mindkét oldalán 50 méter hosszan fáklyákat szúrtunk le, olyan méteres távolságra, közvetlenül a Házba nyíló kis kerti kaput kiemeltük, és egy hatalmas diadalívet építettünk kukoricából, színes erdei gallyakból, fenyőágakkal itt-ott megtörve az őszi színeket. Nem volt egy parányi folt sem a házban és udvarán, amelyik, ha nem is új köntöst, de legalább egy pár bokrétát ne kapjon. Giccs volt a köbön. És ez kellett! Hozattunk egy 60-70 kilós, szépen megnyúzott, belsőségeitől kipucolt birkát, s a tamilokkal már hajnalban befűszereztük, majd nyársra húztuk. Herr Zwalen beszerzett egy motoros nyársot, több sebességre és magasságra lehetett állítani. A szomszédból rengeteg tűzifát kaptunk, és már kora délelőtt égettük kegyetlenül, hogy délutánra kellő mennyiségű parázs legyen a gyermekeknek szánt homokozógödörben.Sört a kanton Falken (Sólyom) sörgyára adta ajándékba (bár ne tette volna, de erről majd később) olyan mennyiségben, hogy tényleg úszóversenyt lehetett volna rendezni, ha betöltjük a medencébe. ötven literes, csappal ellátott alumínium hordócskákban érkezett, és lehűtve annyira, hogy még este is az árnyékot tartó fa alól bárki annyi üveghomályosító nedűt engedehetett magának, amennyit a serlege és jelleme megbírt. Záró akkordként Andrisnak (aki akkor már motorral járt az iskolába) összeállítottunk egy motocross pályát. Több száz kis teaégő között kanyargott a motorral, két helyen is rá kellett hajtson egy pár centi széles hintadeszkára, majd menet közben kihajolva tárgyakat tett innen oda. Ügyes kis apróságok, amik még azt is megengedték, hogy helyenként improvizáljon, s így minden kört másképp futott le. Aztán megérkezett a nagy pillanat. Délután hat felé kezdtek szállingózni a vendégek. A falu gyalogosan, a berniek hatalmas fekete limuzinokban. Égett a sok fáklya, és harsogott több mint tíz nyelven az „Éljen”, „Hurrá”. Fergeteges taps kíséretében indítottuk el a nyárs motorját. Vendégek, házlakók körbeülték a homokozót, és folyt a sör Hencidától Bonchidáig. És ittunk, és ittunk, és ittunk, mert a birka egy nagyon makacs állatnak bizonyult, a parázs alatta kevés és gyenge volt, raktam pedig tisztességgel, még egy másik tűzhelyet is megnyitottam a közelben, és onnan szállítottuk lapáttal a nyárs alá. De nem és nem engedett, ahova próbaként beszúrtam, folyt a vér. Felszolgáltuk hát a salátát, azaz kinyitottuk a salátabárt, s ott mindenki kedvére csillapíthatta az étvágyát, amit a sülni nem sülő, de illatokat bőven árasztó birka már a tarthatatlanságig növelt. Ekkor somfordált mellém a kongói mérnök, s valósággal könyörgött, hogy vágjam le neki az amúgy csupa porc nyakrészt, mert ez az a sütési fázis, ami csillapítja honvágyát, ők otthon ilyenkor látnak neki a legjobb étvággyal a félig nyers húsnak. Szívesen tettem eleget kérésének, de nem ingyen, feleségestől a tűz körül egy harci táncot kell lejtenie fizetségként. Én ezalatt az albán fiúkkal felszedtem a pincegödrök acélrácstetejét, szétdaraboltam a birkát, az improvizált grillsütő megtette a hatását, félóra múlva indulhatott Andris motoros bemutatója. Eddig volt minden szép és jó és felemelő. A Házfőnök nem avatott be minket, hogy neki külön tervei isvannak, és meghívott vagy húsz gyermeket, hogy motorral jöjjenek, s majd a bemutató után brillírozhatnak. Én Andrissal úgy beszéltem meg, hogy végigmegy kétszer-háromszor a pályán, amíg taps kíséri, majd rálép a gázpedálra, és villámgyorsan szétrugdal minden gyertyát, hintát, jelezve ezzel a „Finálé Furioso”-t. Szófogadó gyermek lévén, és amúgy is élvezte a rombolást, így is lett, csak éppen nem újabb taps, hanem egy artikulálatlan üvöltés kísérte a produkciót. A főnök habzó szájjal követelte, hogy állítsuk vissza a pályát, de ekkor már a sörnyomás kialakította a teljes demokráciát. Mi, a többség röhögtünk egy nagyot, és ezzel lezárult az Ősz ünnepe. Másnap reggel Herr Zwalen, a jóságos, egészen korán költött, hogy hozzam a tamil fiúkat, mert sürgősen le kell ereszteni a medencét, megpucolni a sárga színtől, s újra feltölteni, mire megérkezik Herr Sigg. Hát igen, sörről gondoskodtunk, de hogy az ki is kívánkozik ugyanolyan mennyiségben, arra már nem gondolt senki, és a belső termek a berni meghívottakkal kivételt tettek zárva voltak mindenki számára az ünnepség alatt.

(Folytatjuk)